Stanley Kubrick fotója
...
Uram, ne békíts meg engem
se holtomban, se éltemben.
Ne szelídíts kormos hóval:
ravatalán a lotyóval.
...
A MINDENSÉG MAGYARUL
...
Szécsi Margit: Piros kabátban
...
az apokalipszis lovasai nem csapják be az embereket,
csak a tündér-bugyogós kurvák, stricik
finomkodnak sértődékenyen...
...
"Öljön meg a kisasszony engem ma éjszaka,
olyan jó lenne végre megnyugodni!
Vagy vállalja valamelyitek a munkát őhelyette!"
Nem leszek házi kanmajom, inkább bohóc,
gyönyörűségére a szűzi asszonyoknak,
hiszen ördög érinti meg a csípőjüket,
ördög nézi mellüket meg magának -
és az ördög-bohóc már mindent messze taszít.
Akár sír, akár kacag, akár töri és zúzza a fényt,
közömbös, a be nem érkezett adó hiányával
viaskodik, a semmivel. A semmi határtalan
...
...
A döntés-kényszerek zabálják föl az én erőmet.
...
...
Nem a megvalósulás ez az élet,
csak szándék, csak a törekvés
...
Dédelgess, amíg lehet, mert kiszárad
a te kedveskedésben buzgó ágad.
...
A döntés-kényszerek zabálják föl az én erőmet.
...
...
Nem a megvalósulás ez az élet,
csak szándék, csak a törekvés
...
Dédelgess, amíg lehet, mert kiszárad
a te kedveskedésben buzgó ágad.
Bejegyzések
3 megjegyzés:
Milyen szomoru is ez a bejegyzes!Talan csak a fiatalsag tud ilyen tragikusan erezni szerelmuk elvesztese alkalmabol, mert ha jol emlekszem egy-egy csalodas engem is nagyon megviselt surdoleany koromban.
Kedves Tibor, remelem jol van, en most estem at a szemmuteten - azt hiszem sikerult, mert mar is jobban latok. Meg egy mutet hatravan junius vegen. Szeretettel udvozli:
Jutka
Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép!"- gondolta -"Milyen kecses!" Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki?
" Mind ilyenek vagytok" - gondolta a farkas a fák közül -
"Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy fáj neki?" - gondolta a farkas - "Miért kell bántani?"
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve - Tépjük ki!
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt!
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka -Ki kell irtani!
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében." Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők!" Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először sírni kezdett.
Egy ember almafajok nemesítésével foglalkozott. Mindenkinek örömmel mutogatta pompás almafáit: boldog volt, ha valaki almáját megízlelte. Egyik szomszédját - noha többször hívta -, semmiképpen sem tudta rábírni, hogy bemenjen hozzá almakóstolóra. Mikor egyszer újra hívta, megszólalt a szomszéd:
- Be kell vallanom, hogy a múltkor, kertje mellett elmenve, kíváncsiságból felvettem egy lehullott almát. Beleharaptam, de én életemben olyan savanyú almát még nem ettem. Köszönöm, nem kérek az almájából, az az egy egész életemre elég...- No ez igazán nem mérvadó - szólt mosolyogva a kerttulajdonos, - messze földet bejártam, míg ahhoz a savanyú almához jutottam. Azért ültettem a kerítés mellé, hogy egyszer s mindenkorra elvegyék a tolvajok kedvét az almalopástól. És bevált a számításom. De jöjjön velem a kert belsejébe! A második, harmadik sorban olyan jóízű, zamatos fajtákat talál, amilyet nem is álmodott.
- Ha így áll a dolog, az más - szólt elgondolkozva a szomszéd és bement a kertbe.
Sokan így vannak a hívő élettel. A kívülállók csak a tilalmak, a bűnbánat és önmegtagadás savanyú almáiról tudnak. Pedig ezek csak a képmutatók távoltartására valók. Ne a kerítésen bemászott tolvaj módjára ítélj, hanem menj be a kert Urával az ajtón, és meglátod, hogy mily édes az Úrral ápolt közösség minden gyümölcse!
Megjegyzés küldése