„Megájjcsak beste büdös kölke
nem hosztá berbecsët a kácsáknak
hun a francokba kórëszútá csipás

egész mélségës napig
bevan ásztatval a kötél
tudomisten faszúsz majd
ha apád mëggyün kishegyrű
parazsat tësz a nyeevedre
szijjat hasítt a hátadbú
khërdóra fog asziszëm
mer belülled csak harapófogóvaa
lëhet kihúzni a szót
hátra köti a sarkadat nëféjj
lasi füleidet lerëpegëti
eldëklënál hogy beszarsz
akkó meg amér beszartá
batyut köt a hátadra nyüves
a talpadra utilaput
szofort világgá mëhecc
minda miskei malasz"
Daj Panie co dzień promyk słońca, i pozwól śpiewać nową pieśń
Ach nie jest przecież moja winą, że kocham życie aż do łez, Bo kochać życie nie jest grzechem, i nie jest zdradą Twoich praw, Więc daj mi Panie trochę szczęścia, i obym zdrowym był to spraw Refr.: Ja nic od życia prawie nie chce, i nie wymagam dużo zbyt, Jedynie nie chce by katuszą, była mi bieda, głód i wstyd Ja nie mam marzeń ponad miarę, ja nie wyciągam po nic rąk, Chcę co dzień znaleźć złoty promyk, no i przyjaciół wierny krąg Pozwól mi Panie zostać sobą, żebym nie musiał kogoś grać No i nie uczyń mnie żebrakiem, którego na nic nie jest stać Nie proszę Cię o rzeczy drobne, z drobnymi radę sobie dam Tylko nie pozwól Dobry Panie, żebym na świecie został sam Refr.: Ja nic od zycia… Jeżeli musisz mnie ukarać, rozumu nie zabieraj mi Już lepiej każ mnie kołem łamać, i na noc wyrzuć mnie za drzwi Nikomu krzywdy nie zrobiłem, jedynie sobie, tak to fakt Lecz jeśli nawet podle żyłem, to żałowałem tego w snach Refr.: ja nic… /Ryszard Ulicki versét a tenorista Janusz Ratajczak énekli, zenéjét szerezte: Grzegorz Pawelski |
Add, Uram, hogy melegítsen a nap, s hogy újra énekeljek
Hisz nem az én hibám, hogy könnyekig szeretem az életet Mert az életet szeretni nem bűn, s nem lázadás ellened Adj egy kis boldogságot, Uram, és hogy egészséges legyek Refr.: Nincsenek nagy vágyaim, szinte semmit se várok már az élettől
Csak a kínoktól ments meg, a sok szenvedéstől, éhségtől és szégyentől
Nem elérhetetlenek az álmaim, értük mégsem nyújtom kezem
A fényed legyen csak vigaszom újra meg újra, és a hű barátok köre
Add, Uram, hogy együtt lehessünk, s ha nem muszaj, ne kelljen játszani
S ne tégy koldussá se, aki másoknak már semmit se képes adni
Nem zaklatlak apró-cseprő dolgaimmal, elboldogulok magam is azokkal
Csak ne hagyj, Jó Uram, egyedül maradnom a világban
Refr. S ha meg kell, hogy büntess, hagyd meg csupán az értelmem
Törj össze inkább, vagy űzz ki otthonomból, hagyj sötét éjben
Senkinek se ártottam, csak magamnak, így van, be kell valljam
Hogyha így éltem is, sajnos csak álmaimban
Refr.
/s. ford. - köszönettel MI |

4 megjegyzés:
REMELEM TOBBEN TESZNEK IDE DICSERO MEGJEGYZEST,DE HA MEM, AZ SEM BAJ, NEM CSORBITJA A MU SZEPSEGET,,MERT AKOL MAR KETTEN VANNAK OTT AZ.....IS
Szép!
Ez jutott eszembe róla:
Kányádi Sándor: Könyörgés tavasszal
Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág.
Tavasz van megint, tavasz van újra,
s az ember, az ember messzire lát.
Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!
Annyi, de annyi bús napon át
Tebenned bíztam, Tetőled vártam
keserű szívem szép igazát.
Bontsd ki a kedvem,
bontsd ki: lobogtasd!
Halovány arcom
fényedhez szoktasd.
Simogasson meg
barkáid bolyha,
sápatag vérem
fesd meg pirosra.
Remény-emlődből,
öröm tejével
szoptass meg engem -
igaz igékkel.
Szépíts, erősíts,
beszélj hozzám,
Tavasz-világom,
Tavasz-anyám.
Te szültél, te nevelj:
fiaddal ne perelj!
Elestem, emelj föl:
ne hagyj el, meg ne ölj.
Apaszd el bánatom,
könnyeim töröld le.
Ékesítsd fejemet,
ragyogjon fölötte
örökzöld május-ág.
S ringassák álmaim
illatos orgonák.
Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág:
Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,
keserű szívem szép igazát.
1957
Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől
Fordította: Szabó Lőrinc
Cikk dátuma: 2011. 02. 22.
Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.
A NAPISTENHEZ
Hol, merre vagy? még mámorod ott dereng
lelkemben; épp most láttam az isteni
ifjút, amint a vándorúttól
lankatagon lefüröszti zsenge
fürtjét a felhők híg aranyában, és
önként felé néz még a tekintetem,
de ő már jámborabb vidékre
tért, hol a nép szive még imádja.
Szeretlek, Föld! megosztod a gyászomat,
mely lassan, mint a gyermeki fájdalom,
elszenderül, s mint szél zsibong el-
játszva a húron, amíg belőle
méltóbb zenét ki nem csal a Mester: úgy
játszik velünk köd s álom, amíg elő
nem száll a Kedves, s újra föl nem
izzik a lét s szellem tüze bennünk.
RÓNAY GYÖRGY
Megjegyzés küldése