híves erdei patak + Dávid zsoltára /? + +' vmi

Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik.
Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten?

Könnyhullatásim énnékem kenyerem éjjel-nappal,
Midőn azt kérdik éntőlem: hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom, és házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben.

/hibás lehet a lapon, honnan átvevém: nem köllhet í, de imígy szebb

Én lelkem, mire csüggedísz el? Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben, nem hágy el, kiben örvendek végre,
Midőn hozzám orcáját, nyújta szabadítását,
Ó, én kegyelmes Istenem, mely igen kesereg lelkem.

Mert terólad emlékezem e Jordánnak földjéről,
Szent helyre igyekezem Hermon s Micár hegy mellől.
Mélység kiált mélységet, midőn éj fejem felett
A sok sebes víz megindul, mint egy erős hab, megzúdul.

Sebessége árvizednek, és a nagy zúgó habok,
Énrajtam összeütköznek, mégis hozzád óhajtok,
Mert úgy megtartasz nappal, hogy éjjel vígassággal
Dícséreteket éneklek néked, erős őrzőimnek.

Mondván: Istenem, én kőszálam, mire felejtesz így el?
Ellenségim vannak rajtam, gyászban járok veszéllyel.
Mert az ő hamis nyelvek csontjaimban megsértenek,
Mert igy bosszantnak ellened: lássuk, hol vagyon Istened?

Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben, s nem hágy el, kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem, hogy ő az én Istenem.

Béza Tódor: 42. genfi zsoltár
Szenczi Molnár Albert fordítási
a Psalterium Ungaricumbó', Herborn 1607

a velünk összemérhetetlen társunk:
Isten kegyelme, hogy Krisztus útját
mindenkinek magának köll mögtanálnia
s vállalnia
mégha Ő velünk van
és segít
akkor is, ha mi azt nem is akarjuk
- hát még ha akarjuk!
- egész a lammá sabaktáni
halálos próbánkig

vízesés /zuhatag

Mély sziklaágyába' nyugtalanul hánykolódott a patak, mint aki halálról s kísértetekről álmodik, s tompa zúgását el-elkapta a szél.

Wass A.: Az Antikrisztus s a pásztorok

.

Nagyon öreg a patak;

s a csörge víz, amely

azúr egek hidegen alvó

bérceiről indul el,

annyit jött-ment, tapasztalt

volt nincs utakon,

hogy minden cseppje bölcs,

mint Salamon.

.

Walter de la Mare /ang + 56: Mindenek múlása, ford. Szabó Lőrinc

- Az idő lovai, Kozmosz 79 szerk. Tornai József