el tudjuk viselni, fogadni?
az élet - részbe' legalábbis - fölkészülés a halálra is.
- manap ezt feledni akarják minden áron.
'oszt' segítni is képtelenek vagyunk.
kíváncsi vagyok: a sok giccs közt meddig marad6 + e kép,
meddig hagyják + az ébör cenzorok a dadán?
(má' semmedig, - magam törlém)
miért élek - élünk - élni?
2 dologért:
a józan örömökért (- epikureizmus
s nem a pervezekért
mert azzal másnak
s végül magunknak is
fájdalmat okozunk)
s ha örülni már képtelenek vagyunk
a fájdalom enyhítéséért
hogy jót tegyünk (keresztényi moralitás)
e 2 összefügg
mert társas lények vagyunk
csak együtt, egymásnak
tudunk örülni
s örömet szerezni
s csak egy szerető
embertárs tudja
enyhíteni fájdalmunkat
+ Isten?
vö.: Hajnal A.: Várj
lakóheyünk nem az öröklét, hanem e siralmvölgyVigyázzanak Magukra! Ám az elkerülhetetlent úgyse kerülhetik el
+rándula a der'kam. alig t'ok mozdulni, járni.
miko' a vacogtató éccaka utáni hideg röggel a mosógép továbbrakásával a +merevedett izmokat hirtlen nehez igénybevételnek tevém ki, súyost +terhelém üket, ott ragadám.
gerincporckorong-csere-műtét es szükségeltethetik.
jó kis figyelmeztetés, h. testem es van, s az elmúlásig má' csa' rokkantan vénülök
Mit szól6 ehhö' a lélek?
A fájd. sokka' inkább mint az öröm: I. látogatása, fö'szólítása, h. figye'jünk rá, magunkra, másokra. Mer' mi nem a magunké vagyunk, hanem 'z övé, neki tartozunk minden tettünkke', gondolatunkka', érzésünkke'
"Nyomorúságom a, mi a Szt.Lélek befogadójává formál.
Ahho', h. vmi isteni legyen bennem, nem szükségös kilépnöm nyomorúságombó', csa e' kö' fogadnom azt.
+' bűnim is segítséget jelentnek, fö'téve, h. képes vagyok fölismerni bennük nyomorúságom.
Nyomorúságom lgméyin érintem Istent.
Szükségszerűség - az anyag engedelmességi Isten iránt.
A gőg azt mondja: 'enyim a jövő'. Az alázat az ellenkező igazság ismerete.
Minden bűn kísérlet arra, h. meneküljünk az időtül. Az erény az idő elszenvedési, magunkho' ölelési, míg csak + nem szakítja szívünk. Akko' 'z örökkévalós.ba jutunk.
A szerencsétlenség a jelenre redukálva +bénítja a lelket. Az alázat ennek elfogadása, a semmi elfogadása.
Nem vagyok s bele1ezem abba, h. ne legyek, mer' nem vagyok jó, s azt akarom, h. csa' a jó létezzen.
Minden gondo'kodó lény csa' annyira méltó szeretetre, h. létezésit Isten teremtő akarata által nyeré el, s birtokolja azt a képességet, h. Isten iránti xetetből lemondjon létezésirő'. Csa' e címen xet7em 'magam' s másokat.
Az 'én'-t állítni annyi, mint hazudni. Uram tévedés vagyok, semmi, közvetítő.."
Simone Weil: Szerencsétlenség s istenxetet, az Ami füzetekbül, Vigilia '98
Czakó Gábor Beavatás tv-esszé-ígehirdetésibe' hangzott el a Duna-tv-be':
"mit úgyis elvesztünk, szenteljük nemes célnak" s
François Villon
Faludy György átköltésibe'
Haláltánc-ballada
Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!"... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfutta, mint egy porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Rómeó s Júlia
Gót ablakokban sírt az Orvos:"Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?"
S az nyílt: keszeg magiszter
táncolt végig a szobán,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit hegged nem takar,
igyál, testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
..."Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugráltunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Repedt tükrénél állt a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből már senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
"Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Éjfél borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincsed elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Aránypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
meg egy gyönggyel kivart ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de ő, rút foltot fetve mellén,
mely, mint rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted"
s vállára vette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek.
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
a tallinni haláltánc /rákattal nagyítható kép: Bernt Notke Danse Macabre
Alfred Rethel: Der Tod als Erwürger. Erster Auftritt der Cholera
auf einem Maskenball in Paris 1831. Holzschnitt, 1851
[Graphiksammlung der Heinrich-Heine-Universität Düsseldorf]
[Graphiksammlung der Heinrich-Heine-Universität Düsseldorf]
..
És fölragyognak szétszórt csontjaink -
most ők a mindenség, a hal a vízben,
de a fodrozódó víz is a hal körül;
a helyhatározószó értelmét veszíti:
egymásban, egymásból, egymáson át
zuhannak, emelkednek, gomolyognak,
egyhelyben suhanva se-le-se-föl;
most ők a völgybe gördülő, mennydörgő verítékcsöpp,
most ők a süket ég a fogcsikorgatás fölött:
teli üresség, fényes arccal őrjöngő sötét...
.
Orbán Ottó, '85
Kálnoky László: Sötét szonáta, '84, részlet
..
bemocskolódsz mint minden ember a halálos ágyon
be félj lefokozott létedből semmi hatalom
nem vehet el egy szemernyit se már
kitárt karral várunk reád alant
régen elköltözött barátaid megvénült szeretőid
te pedig aszott mellünkre ráborulsz fonnyadt ajkunkat csókolod
undor nélkül mert itt már nincs új iszonyat
..
.. magamhoz szorítom, magamhoz ölelem a nincset
.. csontjaimmal dúcolom alá
az odvas földet, amely kitagadott, hogy befogadjon
.. az ég a
megnyíló gödörszájban néha még fölragyog. Ámen
Géczi János: Csak salétrom és mész és síkos márga
Kálnoky László: Sötét szonáta, '84, részlet
..
bemocskolódsz mint minden ember a halálos ágyon
be félj lefokozott létedből semmi hatalom
nem vehet el egy szemernyit se már
kitárt karral várunk reád alant
régen elköltözött barátaid megvénült szeretőid
te pedig aszott mellünkre ráborulsz fonnyadt ajkunkat csókolod
undor nélkül mert itt már nincs új iszonyat
..
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése