Kis szék! Melynek nevét nem emlegetjük,Ha tudjuk a policiát,
Vagy mellé mindenkor vigyázva vetjük
A tisztes salva véniát;
De kit mégis megkeres napjába
A legszorosb órában is
S ájulás nélkül bűzölget magába
A legfinnyásabb dáma is.
Mindennap a te oltárodra tészi
Természet áldozatjait
A nagyvilágnak a gálántabb részi
S temjénjét felbocsátja itt.
Oly bálvány vagy te, melynek a királyok
Térdet, fejet görbitenek,
És akit ők, csak áldást nyujts reájuk
Haj'don farral süveglenek.
Oly hű barát is vagy, hogy a te széked
Előtt mindennap megjelen
A nagyszemérmü szűz apáca s néked
Magát mutatja meztelen.
Mint isteneknek trónusán a mennyben
Nagy gőggel ül a bölcs terád,
Büszkén tekint le és durrantja fenjen
A zúgó mennydörgést alád.
Te vagy példája a trónusnak sokban
Mert annyi milliók közül
Terajtad is, miként a trónusokba
Egyszerre egynél több nem ül.
Te vagy melynél több pompa s etiquette
Mint a trónus körül vagyon:
Mert melyik trónus az, melynek mellette
Udvarlanának oly nagyon?
De abban méltó tégedet becsülni
Minden szagos székek felett,
Hogy trónusokban sokszor terhes ülniTe meg könnyitesz ehelyett.
Ajánlod kebled a test ösztönétől
Nyomott embernek szívesen,
S az emberség sulyos terhétől
Magad feloldod édesen.
Nagy lélek, kis lélek búcsudat járja
Ha lépszorulás bántja őt:
Te általad lehiggad lelke sárja,
Mely rá vastag ködburkot szőtt.
Mely sok csudádat szemléljük napjában!
Im hozzád sok szegény beteg
Mint nyavalygó moslemin Mekkába
Tolul, hogy őtet gyógyítsd meg.
Áldásnak széke vagy te! S áldozatját
Hiába nem tálalja ki
A páciens, mert régi állapotját
Tetőled érte megnyeri.
falusi (ill. kerti száraz) budi
Ozsvald Á.: A kert elégiája
- Vár ránk a munka a kertben -
mondja ki a regényben a végszót
Candide, Voltaire úr tiszta lelkű
naiv, mindig bizakodó hőse.
- Bötsületes azér, gyönyörűséges
és hasznos a kerti munka -
állapítja meg Lippai János
tudós professzor uram, a kertek
szorgos, alapos ismerője.
- Gyakran, midőn oskolai porral
eltelvén, békességes tűrésemmel
tusakodnám, az ablakon tekintek
ki és az féleleven természetnek
látása megvidámítja az én lel-
kemet - örvendezik áhítatos tisz-
telettel Szentjóbi Szabó László,
magyar költő, Rousseau lelkes
híve, Batsányi igaz barátja...
és még folytathatnám oldalakon
át, ki, mikor, hol és mit mondott,
gondolt a
KERTRŐL.
Anyám nem mond róla semmit.
Nem ér rá szép szavakat formálni,
...
Berda Jó.: Áradozás
Egyetlen, sírig hű kedvesem, te
áldott emésztőgödör! Hadd
illessen már hódolatom! Csak
harsogó örömmel bizonygathatom,mily ékes építmény vagy, hogyan
élvezhetlek, mily vidám nyögések
közepette. S mily rangodhoz illő
helyen; a nyüzsgő baromfiól
mellett mosolyogsz!
Nincs királyi trón,
mely fejedelmibb hivatást
töltene be még!
Csak a magábamélyülő
tudja, mit jelent ülni
s ujságot olvasni rajtad; itt
tudni meg a világ eseményeit,
s közben mint kísérőzenét,
elandalogva hallgatni a kacsák
hápogását. Ó, kivánhat-e szebbet
emberfia még? Mit zengjen többet
boldog megelégedésem, mondd?
Bár a másvilágon is puha
deszkádon nyughatnék egy-egy
félórát reggelenként; ilyen szellős
és tiszta helyen s ennyire fenekemhez
szabott trónuson! Az volna az igazi
üdülőhely, a legméltóbb mennyország,
hol végül is mindenki üdvözül, ha
nagy bajában hozzád folyamodik.
roi Juh Kin
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése