Vuvu

A hű kutya

Az üzleti rend bevezetése óta
már csak a dobozolt utazgatóknak
szolgál fönn a hegyi hágón a „Kalyiba“.
Az akol, ahol születtél,
romok,
- gyakran elmentem mellette,
kedvenc helyeim: a Hegyút,
a Rakattyás és a Fönnsík közt,
félve inkább basszushangú
kikötött nagy fehér őseid,
mint sajnálva őket
bódéjuk előtt a sáros-poros udvaron.
Eszembe se jutott még akkor,
hogy egyszer majd onnan hoz haza apám,
- dagadt lábával, szegény, már járni se bír -
egy százasért meg egy üveg
pálinkáért.

„Mint egy bari“
és mintha valamin mindig elgondolkodva,
olyan furcsa komolyan futkároztál
falusi házunk udvarán.

Aztán bezárva azon a hosszú úton,
egy ijesztően zajos
és ingatag szűk helyen,
a lábamnál nyugtatgattalak.
hogy amíg távol leszek,
őrizzed kedvesem s kicsi lányunk
egy másik otthon udvarán.

Melegebb, szelesebb, lapos vidék,
sűrűn látogatott a hely,
gyakran hátraparancsoltak, bezártak,
pedig igazán barátságos voltál.
A hosszú utak után
sáros mancsaid mellemre téve és képen nyalva
engem is mindig kitörő
örömmel fogadtál.

A közeli óvodába járó cigány lurkókat
ugattad csak rendszeresen,
őket is inkább csak úgy, haragtalan,
ha már zavartak, válaszul,
megszokásból, formálisan.

Megmentett az állatorvos,
mikor egyszer valami megmérgezett,
és figyelmeztetett (ő is megszeretett):
kutyát csak az tartson,
aki azt gondozni képes, megtanulta,
áldozni kell rá, tér kell neki, mozgás -
buzgón bólogattam és fogadkoztam
hisz még fiatal voltam és
téged is nagyon szerettelek.

„Tatranszkí vagy szlovenszkí csuvas?”
- hangzott a kérdés egy kapu mögül,
mikor sétálni vittelek. - Magyar kuvasz
a Szoroskőről, Hárskút fölül! – szégyellje magát
az udvarába vissza, aki rólad egy
magyar faluban mást föltételez!
- Nő, szegény - mondta ifjú gazdasszonyod,
mikor a bokorba gabalyodtál, mint a kamaszok,
akik mindenbe belebotlanak, nem mérve még föl
hirtelen megnyúlt testük, tagjaik határait.

Máskor meg kicsi lányunk bújt utánad,
és olyan jól éreztétek magatokat
- kép is őrzi: az aranyeső lombja alatt.

Nevet is ő adott neked, franciásat, előkelőt:
Vuvu - van aki ne értené?
- nemzetközi nyelv, jó volt téged így szólítani,
látni a sötétből előjöveteled, karcsú fehér tested,
értelmes szemed,
megsimogatni a bundád, fejed.

Sajnálom: talán mégsem igazán tudtam bánni veled -
öntörvényű voltál:
sok mérges verést,
rúgást is kaptál tőlem, szegény,
jó hogy bele nem sántultál,
mikor összefutkostam utánad a határt;
és repítettél is: egy átfutó macska után
a száguldó bicikli elé ugorván.
Szántotta orrom az aszfaltot,
de csak a pápaszem törött,
csikorgattam fogaim közt a kavicsot,
a kerék lett nyolcasos,
meg a kabátom, gatyám, térdem, kezem véres, cafatos.
Akkor tán nem is bántottalak,
hisz szemlátomást te is megijedtél,
a nagy esés neked is rosszul eshetett.

Csak azért zártalak,
mert féltettelek, mikor
portyára vitt az ösztönöd,
- a világ oly gonosz,
te azt nem tudhatod,
s az sem segít, ha a nyakad
megtévesztésül ürülékbe dörgölöd.

Öltél pedig te is, a véredben volt,
de olyan ártatlanul:
egy-egy pocokvadászat,
vagy a görény után,
amelyik az orrodba mart,
még sokáig izgatottan remegett a szád.
Egyszer még egy tyúkot is hoztál haza,
egészben,
csak épp már nem élt,
s én azt se értékeltem:
mérgemben és szégyenemben
a szemétbe vetettem.

Ettél, ami jutott,
- nem nagyon volt még akkor a boltokban külön
kutyaeledel -, még almahéjat is,
kerülgetted napokig a kenyeret,
véreskását, főtt marhatüdőt.

Az a bácsi se él már, aki neked tágas
(bár épp ezért: télen hideg, hogy hozzánk bejöhess)
lakot készített,
s az ólka sincs, hiába akartam megőrizni
- az utódodnak? Hát lehetne?!

Utaztál is néha velünk, megszoktad és
boldogan ugrottál a hátsó ülésre,
hogy őrizzed útközben is a tucat-120-ast:
a Barnikát.
Egyszer még a szülőföldi hegyekbe is visszajutottál,
és hazavezettél a vaksötét erdőben.

/ csa' 1 iy színűről tanálám számomra elfogad6ó képet a nyeten

Gyönyőrű szuka, amikor tüzeltél,
nem győztem űzni a kanok
átugrották a kerítést,
alagutat ástak a beton alatt,
csak álmélkodtam, ahogy a kis vakarcsok
föl-le, mászkáltak a dróthálón;
meg te is elfutottál, ha sikerült,
napokra is utánok. De visszajöttél,
és a hideg télben megfagytak az első kölykeid.
A többi is elment, a sok kis tarka korcs
- cigánygyerekek kértek el egyet.
- Szegény érzékeny lelke nem sokáig bírta
a kivert kutyaéletet.
De amit én tettem, az ettől piszkosabb
- ma is fáj, hogy vízbe fojtottam kölykeid,
ha nem kellettek senkinek.
Egy, az utolsó maradt csak meg és került rendes házhoz,
elégedettek voltak vele,
benne még tán öröklődnek génjeid,
meg ... talán a képed is,
csak ... az már nem te vagy.

Mikor aztán az utolsó portyáról félig megnyúzva
kerültél haza - a rokonokhoz, akiknél
- hitegetve magam, hogy csak időleges -
otthagytalak, hátha náluk kicsit jobb dolgod lesz,
mint egy városi, iskolai lakásban,
hol nem szívesen látnak az emberek,
már nem tudtalak megmenteni, hiába vittelek
a messzi városba s varrt össze az állítólag legjobb doki.

Szép álmokat kívántam lefogva szemed,
hangommal altattalak, hátha jólesik,
aztán megástam sírodat abban a kertben,
ahol élve nem kaptál helyet.

„Vuvu - a legintelligensebb kutya“.
- írtam meggyőződéssel a koponyád védő,
betemetett fehér téglára.

Sírod jeltelen maradt.
Hiába ültettem sok kis fát föléd.
A kicsiny fenyőt karácsonyra
tisztes úr meg a neje fűrészelte ki
magának.
A tölgyet, nyírt, gyertyánt
- hiába kérés, ígéret -
a fával, lehullt levéllel gondot
nem akaró gondnokok
sövénynyíró ollóval vágják ki tövestől,
vagy a gyerekek, a diákok törik le
egymást csapkodni s aztán
eldobni.
Mégis minden ősszel és tavasszal újra próbálkozom, míg ...
állítólag utat, körforgalmat terveznek a sírod helyén
összetörve csontokat és emlékeket.

/hálisten csa' szemaforos, villanyrendőrös +eződés lett, így tovább próbálkoz6om a fácskákkal is

Téged ilyesmi már nem zavar,
hisz az örök vadászmezőkön szolgálhatod
őt, akit követtél oda:
fiatal asszonyod.
Jó lenne hinni, hogy van túlvilág
s látlak még benneteket boldogan
futni a virágos zöld mezőn.

Hangod is az ő énekével maradt meg
alig hallhatóan egy szalagon,
ő a templomban orgonált,
te meg kint kíséretül a hazatérő
cigánygyerekeket ugattad.

Sok mindenről lemondtam azóta:
se telkünk, se házunk, pénz sincs elég,
se idő, reményem s kedvem se,
hogy egyszer még valaha – utánad
kutyánk legyen.


agónia

a képet velem
nézted
kislányunk’ és
kuvaszunk’
múlik az idő
de érezlek
testiségtől szabadult
halhatatlan
a halálom előtt

There is something in t' unselfish & self-sacrificing love of a brute, which goes directly to t' heart of him who has had frequent occasion to test t' paltry friendship & gossamer /ökörnyál fidelity of mere man.
I married early, & was happy to find in my wife a disposition not uncongenial with my own.

/Az állat önzetlen s önföláldozó. Szeretetibe' van vmi, mi szíven üti azt, kinek gyakran van alkalma 'z embör hitvány barátságával s nyomorúságos hűségivel találkozni.
Korán nősültem, s gyakran örültem, hogy nőmbe' sok rokon érzést találtam.

E. Allan Poe: T' black cat, Pásztor Ár. ford.

Tölgyke Iv: utilitarista falkaönzés /Szokások, ragadozók s vegetariánusok, Ni 7, Bef. 226-31
' z embörbe béfixálódott bioli imperatívus van többletterméket produkálni s kumulálni azt /229
Kultúra s enviromentális válság

my general temperament & character - throgh t' instrumentality of t' Fiend Intemperance had (I blush to confess it) experienced a radical alteration for t' worse. I grew, day by day, more moody, irritable, more regardleess of t' feelings of others. I suffered mysel to use intemperate language to my wife. At length, I even offered her personal violence

el kell pirulnom, miko ezt leírom) az iszákosság ördögi annyira e'6a'masoda rajtam, h. term.emet s hajlandóságom' te'jesen +változtatá, s gonosz irányba terelé. Napról napra szeszéyesb, mogorvább, izgágább, kíméletlenebb lettem, s mások érzésivel se törődém. +' zt is +engedém magamnak, h. szidjam a nejem, sőt + is verém.

I not only neglected, but ill-used them - nemcsa h e'hanyagoltam őket, der rosszul is bántam velük
Who has not, a hundred times, found himself committing a vile or a stupid action, for no other reason than because he knows he should not? Have we not a perpetual inclination, in t' teeth of our best judgment, to violate that which is Law, merely because we understand it to be such? This spirit of perveseness, I say, came to my final overtrow. It was this unfathomable longing of t' soul to vex itself - to offer violence to its own nature - to do wrong for t' wrong's sake only - that urged me to continue & finally to consummate the injury I had inflicted upon t' unoffending brute /van-e vki, ki nem követe el 1oox is gonoszságot v. ostobaságot csa azér', mer tudá, h. nem szabad? Nem bizgat-e örökké vmi, h. lgjobb szándékunk ellenire +sértsük a törvényt csa azér, mer tudjuk, h. törv?! . e "csakazéris" buktata el végül engöm is. A lél. kiolt6atl vágyódása, h. kínozza 'magát, h. természetin erőszakot tegyen, h. rosszt cselekedjék, magáér a rosszér': e hajszolt engöm is odáig, h. végül elkövessem azt, mit elkövetém a vétlen állat c.

Györgyi /Giergl Alajos: Szabadban, 1853

Utolsó emlék

a végtelen térben

a sík felett

halk sípok zengenek

két sas kering fent

ha lecsapnak

az halálom leszen

éjjel mély a magas

a csillagok vezényszavak

pattognak

belémhasít a fájdalom

aztán tompán árad

kapum csendben bezárul

a déltiroli Graun szt. Péter-templomának tornya a Rescheni-tározóban