Simkó Tibor: Valse triste

Élt egyszer északon,
ezer tó rejtekén,
ahol a szűz havon

nem jár, csak medve, rén,
ahol a gólyahír

nem hirdet dús nyarat,
élt ott egy árva nyír
a felhős ég alatt.
Ifjú volt, barna még,
vidám és álmodó,
bohókás dal zenélt,
ha frissen szállt a hó,
s hogy holdas éjeken
olthatatlan vágya nőtt,
nagy csábos sejtelem
világgá csalta őt.
Ment-ment és ágain
dalt, ízt vitt, jószágot,
ezüstös kába színt,
az egész északot.
Ment-ment és dallamán
síp dúdolt, hárfa sírt;
mintha csak hallanám
a nótás árva nyírt.
De otthon északon,
álmatlan hold alatt,
ezer tó, völgy, halom,
dal nélkül holt maradt.
Ám olykor éjszakán
panaszok ajka nyílt
s visszahívta, lám,
a kóbor barna nyírt.

gólyahír - Caltha palustris

(azt a fölvidéki alap- s középiskolás helyesírási szabályzatot, mit Schilderné B. Irén írt, s Pozsonyba' adott ki a Pedagógiai könyvkiadó 77be' (2. jav. kiad. '87), minek borítóján az "Igazság, szabály, felelősség fojt, folyt /fojtogat" szöveg vo't, s me'ybe +jelent a fönti versike, sajna bevonták, -zúzták. - Ennyi marad belőlünk is.

nyír/es - Betula verrucosa