követője: Bernard Lietaer is
nehány írás rúla a nyeten: kiadói ajánlás:
Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend, Kétezeregy Kiadó, 2004 http://www.tujapont.hu/product_info.php?products_id=1809
Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend, Kétezeregy Kiadó, 2004 http://www.tujapont.hu/product_info.php?products_id=1809
A könyv 1916-ban jelent meg először. Annak idején Gesell alternatív gazdasági modellje nagy visszhangra talált, majd a gazdasági és politikai erők váltakozásától függően hol megpróbálták elfelejteni, hol elkezdték újragondolni elméletét.
A harmincas években a geselli szabad gazdaság hívei vállalkoztak arra, hogy kísérleteket folytatnak kamatmentes pénzzel elgondolásaik helyességének bizonyítására. Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban fáradoztak szabadpénz bevezetésén, hogy a munkanélküliséget megszüntessék. A legsikeresebbnek az osztrák Wörgl kísérlete bizonyult.
Abban az időben,amikor Európa sok országában tetemes munkanélküliséggel kellett harcolni, Wörglben egy év alatt a munkanélküliség 25%-kal csökkent. Amikor azután Ausztriában több, mint száz község kezdett érdeklődni a modell iránt, az Osztrák Nemzeti Bank veszélyeztetve látta monopóliumát. Közbenjárt és betiltatta ezeknek a helyi pénzeknek a további használatát. Ugyanez lett a sorsuk a hasonló kísérleteknek Svájcban és Franciaországban is.
Irving Fisher az Egyesült Államok egyik legismertebb közgazdásza és pénzteoretikusa volt. Fisher magát "Gesell kereskedő szerény tanítványának" nevezte, és támogatta a kamatmentes pénzzel folytatott kísérleteket az USA-ban. "A szabadpénz - mondta egyszer Fisher - a legjobb szabályozója lehetne a pénz forgási sebességének, amely a legzavaróbb tényezője az árszínvonal stabilizálásának. Helyes alkalmazása esetén néhány hét alatt kisegítene bennünket a válságból." A harmincas években az USA-ban több mint száz község, köztük több nagyváros, tervezte olyan pénz bevezetését, amely a Wörgl-beli munkabizonylatoknak megfelelően funkcionált volna.
"A pénz, amelyet nap mint nap használunk, kétféle, egymásnak ellentmondó célt szolgál: egyrészt csereeszköz, a munkamegosztás feltétele, így minden civilizáció alapja; másrészt felhalmozható dolog, s e minőségében akár akadályozhatja is a cserekereskedelmet. Egy zsák alma, ha nem veszik meg, előbb-utóbb elrohad, a pénz azonban, amelyért megvennék, megőrzi eredeti értékét akkor is, ha tulajdonosánál marad. Mivel a pénz értékálló és mindenre használható joker, kamatot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgy szedhet kamatot, hogy a kisujját sem kell megmozdítania.
A József-fillér híres példája bemutatja, hogy a kamat mindig csak középtávon, és sohasem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5% kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében - az akkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárd darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség, ezért ez a pénzforgást mindig csak középtávon biztosíthatja. Minden ár kamatot tartalmaz, amelyet a termelő és a szolgáltató fizet a banknak azért, hogy gépekhez és épületekhez jusson. A szemétdíjnak például körülbelül 12%-a, a vízdíjnak 38%-a, a lakbérnek pedig 77%-a kamat. Egy 40 m2-es lakás esetében, amely 150 000 német márkába kerül, ez körülbelül 750 000 márkát jelent száz év alatt. Minden ár, mellyel életünkben találkozunk, átlagosan 30-50% kamatot vagy tőkeköltséget tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéket vezetnénk be, legtöbbünknek megduplázódna a jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonalért arányosan kevesebbet kellene dolgoznunk." (Margrit Kennedy
A harmincas években a geselli szabad gazdaság hívei vállalkoztak arra, hogy kísérleteket folytatnak kamatmentes pénzzel elgondolásaik helyességének bizonyítására. Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban fáradoztak szabadpénz bevezetésén, hogy a munkanélküliséget megszüntessék. A legsikeresebbnek az osztrák Wörgl kísérlete bizonyult.
Abban az időben,amikor Európa sok országában tetemes munkanélküliséggel kellett harcolni, Wörglben egy év alatt a munkanélküliség 25%-kal csökkent. Amikor azután Ausztriában több, mint száz község kezdett érdeklődni a modell iránt, az Osztrák Nemzeti Bank veszélyeztetve látta monopóliumát. Közbenjárt és betiltatta ezeknek a helyi pénzeknek a további használatát. Ugyanez lett a sorsuk a hasonló kísérleteknek Svájcban és Franciaországban is.
Irving Fisher az Egyesült Államok egyik legismertebb közgazdásza és pénzteoretikusa volt. Fisher magát "Gesell kereskedő szerény tanítványának" nevezte, és támogatta a kamatmentes pénzzel folytatott kísérleteket az USA-ban. "A szabadpénz - mondta egyszer Fisher - a legjobb szabályozója lehetne a pénz forgási sebességének, amely a legzavaróbb tényezője az árszínvonal stabilizálásának. Helyes alkalmazása esetén néhány hét alatt kisegítene bennünket a válságból." A harmincas években az USA-ban több mint száz község, köztük több nagyváros, tervezte olyan pénz bevezetését, amely a Wörgl-beli munkabizonylatoknak megfelelően funkcionált volna.
"A pénz, amelyet nap mint nap használunk, kétféle, egymásnak ellentmondó célt szolgál: egyrészt csereeszköz, a munkamegosztás feltétele, így minden civilizáció alapja; másrészt felhalmozható dolog, s e minőségében akár akadályozhatja is a cserekereskedelmet. Egy zsák alma, ha nem veszik meg, előbb-utóbb elrohad, a pénz azonban, amelyért megvennék, megőrzi eredeti értékét akkor is, ha tulajdonosánál marad. Mivel a pénz értékálló és mindenre használható joker, kamatot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgy szedhet kamatot, hogy a kisujját sem kell megmozdítania.
A József-fillér híres példája bemutatja, hogy a kamat mindig csak középtávon, és sohasem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5% kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében - az akkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárd darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség, ezért ez a pénzforgást mindig csak középtávon biztosíthatja. Minden ár kamatot tartalmaz, amelyet a termelő és a szolgáltató fizet a banknak azért, hogy gépekhez és épületekhez jusson. A szemétdíjnak például körülbelül 12%-a, a vízdíjnak 38%-a, a lakbérnek pedig 77%-a kamat. Egy 40 m2-es lakás esetében, amely 150 000 német márkába kerül, ez körülbelül 750 000 márkát jelent száz év alatt. Minden ár, mellyel életünkben találkozunk, átlagosan 30-50% kamatot vagy tőkeköltséget tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéket vezetnénk be, legtöbbünknek megduplázódna a jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonalért arányosan kevesebbet kellene dolgoznunk." (Margrit Kennedy
Gyorffy /Györffy? Ágnes tanulmánya: http://www.sozialoekonomie.info/Info_Foreign_Languages/Hungarian_2/hungarian_2.html
A XIX-XX. század fordulóján egy német származású, Argentínában élő kereskedő eltöpreng az argentin gazdaság válságain, az aranystandard okozta pénzügyi bizonytalanságokon, a gazdaság optimális működéséhez szükséges pénzmennyiség megállapításán – és főleg azon, hogy jó-e, ha bármely termelőeszköz vagy a pénz magánmonopóliumban van. Gondolatait „A természetes gazdasági rend (”Die Natürliche Wirtschaftsordnung”) címmel írja meg.
A szerző érezhetően olvasott, bár nem tudományosan képzett. Jól ismeri Proudhont, Marxot, Henry George-ot, Damaschkét, barátja Blumenthalnak, Landauernak, járatos a XX. század elejének gazdasági mindennapjaiban.
A szerzőt olvassa a világ. A pénzügyi rendszerrel kapcsolatos javaslatait nagyra értékeli Irving Fisher („Gesell kereskedő szerény tanítványa vagyok”), John Maynard Keynes („Gesell ….. méltatlanul félvállról kezelt próféta; … a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől” [1] ), javaslatait megvalósítják az 1920-as, 30-as években Németországban, Ausztriában, és Fisher egyértelmű támogatásával és segítségével az Egyesült Államokban. A nemzeti bankok azonban idővel minden kísérletet jogellenesnek minősítenek és betiltanak. Pedig ahol csak bevezetik a szerző által javasolt „rozsdásodó pénzt”, mindenhol egyértelmű a siker. Az I. világháború utáni Németországban, majd a gazdasági világválság mélypontján több helyen Európában és az USÁ-ban sikerül csökkenteni a munkanélküliséget, stabilizálni a pénzforgalmat és a helyi árutermelést.
A szerző neve: Silvio Gesell.
Gesell 1862-ben született egy akkor Németországhoz, ma Belgiumhoz tartozó kisvárosban, Sankt Vithben. Kereskedőként Argentínába vándorolt, leányvállalatokat hozott létre, és élénken figyelte az argentin gazdaság mindennapjait, amelyek nem voltak unalmasabbak és válságmentesebbek, mint a maiak. Az argentin gazdaság nehezen alkalmazkodott az akkor bevezetett aranystandardhez, mivel kezdetben túl kicsi volt a kibocsátott pénzmennyiség és ez deflációt idézett elő, majd a pótlólagos pénzmennyiség kibocsátása inflációhoz vezetett. 1891-ben megjelent első írása Buenos Airesben Die Reformation im Münzwesen als Brücke zum Sozialen Staat (A pénzügyi reform mint a szociális államhoz vezető út) címmel. Sikeres kereskedői tevékenységétől később elfordult, gyárait, cégeit fiára hagyta, ő pedig visszavonult Európába, hogy írással és mezőgazdasággal foglalkozzon. Fő műve, a Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld [2] először 1916-ban jelent meg, majd gyors egymásutánban több kiadást ért meg. Tapasztalatainak és a leszűrt gondolatok magva, hogy az emberi munka kizsákmányolása nem a termelőeszközök magántulajdonára vezethető vissza, hanem a pénzrendszer szerkezeti hibáira: a spekulációs szerepre, a pénz kivonására a gazdasági körforgásból és a kamatnak az igazságos jövedelemelosztást megbontó hatására.
Az I. világháborút követően kialakuló németországi gazdasági és társadalmi helyzet nem hagyta hidegen Gesellt, a weimari köztársaság első kormányában Landauer kérésére pénzügyminiszteri tisztséget vállalt. Ezért természetesen hadi-törvényszék elé kellett állnia, ahol azonban szerencsésen felmentették.
Potsdam környékén telepedett le ezután, folytatta az írást és a gazdálkodást. Részt vett a főleg saját gondolatai eszmei alapján működő szervezetek életében, látta az első megvalósuló németországi Freigeld (szabadpénz), a Wära sikerét. 1930-ban halt meg.
Gesell legfontosabb művében, „A természetes gazdasági rend”-ben újragondolja a földtulajdonlás és a pénzkibocsátás alapvető kérdéseit. Jellegzetesen fiziokrata alapállásból (még folyóiratot is indít Der Physiokrat címmel) foglalkozik a földdel, elutasítva a földtulajdon magánmonopóliumát. Gesell a földet a magántulajdonosok kártalanítása után közösségi, lehetőleg állami tulajdonban szeretné látni, használatba vételére pedig nyilvános árveréseken kerülhetne sor, bérleti díj ellenében. A befolyt földjáradék Gesell szerint önmagában fedezné az állami költségvetés kiadásait (Single Tax), így más adónak nem látja szükségét [3] . (Váratlan húzásként Gesell a földjáradékot még a nők egyenjogúsítására is felhasználná: a befolyt földjáradék egy részét a nők és gyermekek között osztaná fel, ezáltal gazdaságilag egyenlővé tenné a nőket, akik szerinte gyakran kényszerülnek pusztán anyagi okok miatt méltatlan, megromlott házasságban maradni, vagy kerülnek igen nehéz helyzetbe társuk elvesztésével.)
Gesell a pénzelmélet terén alkot jelentőset. Bár elemeire bontva szinte semmi újat nem találunk gondolataiban, a gazdaság- és elmélettörténet már mindent megjelenített ezekből, ebben a formában még senki nem képzelte el a jelenlegi (illetve ő a XX. század eleji) pénzügyi rendszer reformját.
Az áruvá vált pénz az áruk között kivételezett helyzetben van. Hiányzik egy tulajdonsága, ami minden más árut jellemez: a romlékonyság. A pénz a többi áruval ellentétben az idő előrehaladtával optimális, inflációmentes környezetben nem veszít értékéből, sőt, a mai pénzügyi rendszer kamattal díjazza.
Gesell szerint ahhoz, hogy a pénz a piac uralkodójából a piac semleges szolgálójává váljon, ugyanolyan tulajdonságokkal kell bírni, mint a többi árunak, tehát romlandóvá kell tenni. A „rozsdásodó bankó”-nak rendszeres időközönként (hetente, havonta, negyedévente) veszítenie kell az értékéből, a névértéket érvényesítő bélyeg megvásárlásával lehet visszaállítani. A nem érvényesített bankjegyet a kereskedők csak csökkentett értéken fogadják el, hiszen az elfogadásával rájuk vár majd a bélyeg megvásárlása.
A romlandó pénzt nem érdemes tartani, sokkal inkább minél gyorsabban elkölteni. A módszer tehát nagyon jó a forgási sebesség gyorsítására olyan helyzetekben, amikor a pénztartás hajlandósága növekszik a gazdaság szereplőinél, deflációs esetben például (gondoljunk a gazdasági világválságra újra, vagy a 90-es évek japán gazdaságának stagnálására, amikor a japán fogyasztók az árak csökkenésére a pénz tartásával reagáltak, mondván: majd megveszem, ha még olcsóbb lesz).
Gesell azonban még tovább megy: a rozsdásodó pénz kibocsátását a közösségekre (általában a városi vagy nagyobb falu szintű közigazgatási egységekre) bízná a jegybank helyett. A központi pénzkibocsátási monopólium helyett a közösség legyen felelős a Freigeld, a szabadpénz mennyiségének meghatározásáért, az érvényesítő bélyegek árusításáért, általában véve az egész folyamat kézbentartásáért.
Ezek a furcsa gondolatok talán érthetőbbé válnak, ha egy másik szempontból is megvizsgáljuk a dolgot: a pénz funkcióinak szempontjából. A geselli szabadpénz a ma használatos pénz funkciói közül egy ellátására képes maradéktalanul, a forgalmi funkcióéra. Ha belegondolunk abba, hogy a mai pénzügyi rendszerben a nominális pénzforgalom 95-98 %-a spekulációs funkciót teljesít, tehát messze nem az eredeti, és hétköznapi életünk szempontjából továbbra is legfontosabb forgalmi funkciót, könnyebb eljutni arra a gondolatra, hogy talán nem is olyan rossz, ha létezik egy olyan csereeszköz, amely csupán ezt a funkciót tölti be, de ezt maradéktalanul. Működjön ez a pénz párhuzamosan a hivatalos nemzeti-nemzetközi pénznemekkel, és biztosak lehetünk abban, hogy a gazdaságilag-szociálisan kirekesztett, vagy a kirekesztődés szélén álló rétegek számára egyértelmű haszonnal fog járni a használata. (A párhuzamos használatra utal a geselli típusú próbálkozások mai idegen nyelvű elnevezése is: Komplementärwährungen, complementary currencies.)
Gesell a Freigeld mellett javaslatot tett egy nemzetek felett álló, semleges világpénz kibocsátására, ami lehetőséget teremtene a szabadkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődésére. A semleges világpénz gondolata felbukkan továbbfejlesztett formában Keynesnél és Harry Dexter White-nál is az új pénzügyi rendet megteremteni kívánó Bretton Woods-i tárgyalásokon, Gesell azonban - Keyneshez hasonlóan - hatalmi játszmáktól mentes kibocsátó szövetségre gondolt.
Gesell a pénz hatalomfosztását nem az egyházak kamattilalmának újbóli bevezetésével gondolta elérni. Szerinte a kamatláb tisztán pénzjelenség. A kamatláb évszázadokon keresztül viszonylag stabil maradt, így nem függhet fizikai adottságoktól; a „romlandósága” miatt gyorsan forgó pénz megteremti a zérus, vagy ahhoz közeli nagyságú pénzkamatlábat. Nem egyszerűen „kamatmentes pénzügyi rendszert” képzelt tehát el, hanem az intézményrendszer átalakítását javasolta, ami lehetővé teszi, hogy a felhalmozásból és a pénztartásból (tehát a spekulációból) származó előnyök „büntetésével” a pénz a piac semleges szolgálójává válhasson, a munkajövedelmek torzítatlanul kerülhessenek tulajdonosukhoz.
Keynesnek annyiban igaza van a megvalósíthatatlansággal kapcsolatban, hogy - mint mi is látjuk - máig sem történt meg az áttörés, a nemzetközi pénzügyi rendszer továbbra is a korábbi alapjellemzőkkel működik. Gesell gondolatai azonban néhány kis közösségben jó táptalajra és megvalósulásra találtak.
A geselli Freigeld, azaz szabadpénz megvalósulásának legmeggyőzőbb példája a Kufstein melletti Wörgl kisvárosának kísérlete a gazdasági világválság idején.
1932-re a válság elmélyült Ausztriában is. Egyre nőtt a munkanélküliség, csökkentek az árak, ez azonban nem a pénz elköltésére ösztönözte a fogyasztókat, hanem a felhalmozására, ez tovább csökkentette a keresletet, így a termelést, ami a munkanélküliség továbbnövekedéséhez vezetett – ördögi körben mozgott tehát a gazdaság, amivel szemben a gazdaságpolitika tehetetlen volt.
A wörgli kísérlet bebizonyította, hogy Gesell receptje helytálló. A polgármester vezetésével a város 1932 nyarán beindított egy közmunkaprogramot, ahol az elvégzett munkáért az önkormányzat kuponnal fizetett. A kuponokat valamennyi helyi kereskedő elfogadta, mivel a város vezetése garantálta, hogy bármikor visszaválthatják azokat a hivatalos Schillingre - ehhez az egyik helyi bankban elhelyezték a szükséges mennyiségű Schillinget. Mivel a kupon minden hónap végén veszített értékéből 1 %-ot, mindenkinek érdekében állt minél hamarabb elkölteni. Ez a helyi gazdaság élénküléséhez vezetett, a termelés csökkenése leállt, fellendült a foglalkoztatás. Újra tudtak adót fizetni a helyi lakosok, sőt, hogy ne kelljen tartani a pénzt, és érvényesítő bélyegeket venni, gyakran már hamarabb befizették adójukat.
A munkanélküliség csökkenése, a közmunka során megszépült parkok, leaszfaltozott és csatornázott utak, a megépült síugrósánc, mosoda, a felújított híd élénk érdeklődést váltott ki. Sajnos nemcsak újságírók, szakemberek (köztük a már említett Irving Fisher) és polgármesterek részéről, hanem az Osztrák Nemzeti Bank részéről is. A Nemzeti Bank a saját kizárólagos pénzkibocsátási jogára hivatkozva betiltotta a wörgli kupon használatát. A város fejlődése megrekedt, a többi település, közöttük sok amerikai pedig el sem indulhatott a gazdasági fellendülés útján.
Gesell gondolataiból mára főleg a pénzügyi rendszerrel kapcsolatosak valósultak meg. A világon kb. 2000 helyi kibocsátású pénz (vagy a mai terminológiával élve inkább csereeszköz) létezik, amelyek kisebb hányada „romlandó” pénz. Az élvonalhoz tartozó országokban (USA, Németország, Japán) ugyanúgy megtalálhatók, mint szegényebbekben (Indonézia, Argentína, Brazília). Katasztrófa-sújtotta, szélsőséges helyzetekben - mint ahogy ezt láthattuk Indonézia esetében az év elején – a már működő helyi csereeszköz nagyban segíti a gazdaság talpon maradását, a károk enyhítését, a lakókörnyezet, az infrastruktúra helyreállítását, és egy új kibocsátású csereeszköz is instant segítség.
Zárásul nézzük Alan Greenspan véleményét: „A 21. században meg fogjuk látni a privát pénzek visszatértét.”
Irodalomjegyzék:
Gesell, S.: A természetes gazdasági rend. Kétezeregy kiadó, Budapest, 2004 - www.ketezeregy.hu
Keynes, John Maynard: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. KJK, Budapest 1965
Onken, Werner: Piacgazdaság kapitalizmus nélkül
A szerző érezhetően olvasott, bár nem tudományosan képzett. Jól ismeri Proudhont, Marxot, Henry George-ot, Damaschkét, barátja Blumenthalnak, Landauernak, járatos a XX. század elejének gazdasági mindennapjaiban.
A szerzőt olvassa a világ. A pénzügyi rendszerrel kapcsolatos javaslatait nagyra értékeli Irving Fisher („Gesell kereskedő szerény tanítványa vagyok”), John Maynard Keynes („Gesell ….. méltatlanul félvállról kezelt próféta; … a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől” [1] ), javaslatait megvalósítják az 1920-as, 30-as években Németországban, Ausztriában, és Fisher egyértelmű támogatásával és segítségével az Egyesült Államokban. A nemzeti bankok azonban idővel minden kísérletet jogellenesnek minősítenek és betiltanak. Pedig ahol csak bevezetik a szerző által javasolt „rozsdásodó pénzt”, mindenhol egyértelmű a siker. Az I. világháború utáni Németországban, majd a gazdasági világválság mélypontján több helyen Európában és az USÁ-ban sikerül csökkenteni a munkanélküliséget, stabilizálni a pénzforgalmat és a helyi árutermelést.
A szerző neve: Silvio Gesell.
Gesell 1862-ben született egy akkor Németországhoz, ma Belgiumhoz tartozó kisvárosban, Sankt Vithben. Kereskedőként Argentínába vándorolt, leányvállalatokat hozott létre, és élénken figyelte az argentin gazdaság mindennapjait, amelyek nem voltak unalmasabbak és válságmentesebbek, mint a maiak. Az argentin gazdaság nehezen alkalmazkodott az akkor bevezetett aranystandardhez, mivel kezdetben túl kicsi volt a kibocsátott pénzmennyiség és ez deflációt idézett elő, majd a pótlólagos pénzmennyiség kibocsátása inflációhoz vezetett. 1891-ben megjelent első írása Buenos Airesben Die Reformation im Münzwesen als Brücke zum Sozialen Staat (A pénzügyi reform mint a szociális államhoz vezető út) címmel. Sikeres kereskedői tevékenységétől később elfordult, gyárait, cégeit fiára hagyta, ő pedig visszavonult Európába, hogy írással és mezőgazdasággal foglalkozzon. Fő műve, a Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld [2] először 1916-ban jelent meg, majd gyors egymásutánban több kiadást ért meg. Tapasztalatainak és a leszűrt gondolatok magva, hogy az emberi munka kizsákmányolása nem a termelőeszközök magántulajdonára vezethető vissza, hanem a pénzrendszer szerkezeti hibáira: a spekulációs szerepre, a pénz kivonására a gazdasági körforgásból és a kamatnak az igazságos jövedelemelosztást megbontó hatására.
Az I. világháborút követően kialakuló németországi gazdasági és társadalmi helyzet nem hagyta hidegen Gesellt, a weimari köztársaság első kormányában Landauer kérésére pénzügyminiszteri tisztséget vállalt. Ezért természetesen hadi-törvényszék elé kellett állnia, ahol azonban szerencsésen felmentették.
Potsdam környékén telepedett le ezután, folytatta az írást és a gazdálkodást. Részt vett a főleg saját gondolatai eszmei alapján működő szervezetek életében, látta az első megvalósuló németországi Freigeld (szabadpénz), a Wära sikerét. 1930-ban halt meg.
Gesell legfontosabb művében, „A természetes gazdasági rend”-ben újragondolja a földtulajdonlás és a pénzkibocsátás alapvető kérdéseit. Jellegzetesen fiziokrata alapállásból (még folyóiratot is indít Der Physiokrat címmel) foglalkozik a földdel, elutasítva a földtulajdon magánmonopóliumát. Gesell a földet a magántulajdonosok kártalanítása után közösségi, lehetőleg állami tulajdonban szeretné látni, használatba vételére pedig nyilvános árveréseken kerülhetne sor, bérleti díj ellenében. A befolyt földjáradék Gesell szerint önmagában fedezné az állami költségvetés kiadásait (Single Tax), így más adónak nem látja szükségét [3] . (Váratlan húzásként Gesell a földjáradékot még a nők egyenjogúsítására is felhasználná: a befolyt földjáradék egy részét a nők és gyermekek között osztaná fel, ezáltal gazdaságilag egyenlővé tenné a nőket, akik szerinte gyakran kényszerülnek pusztán anyagi okok miatt méltatlan, megromlott házasságban maradni, vagy kerülnek igen nehéz helyzetbe társuk elvesztésével.)
Gesell a pénzelmélet terén alkot jelentőset. Bár elemeire bontva szinte semmi újat nem találunk gondolataiban, a gazdaság- és elmélettörténet már mindent megjelenített ezekből, ebben a formában még senki nem képzelte el a jelenlegi (illetve ő a XX. század eleji) pénzügyi rendszer reformját.
Az áruvá vált pénz az áruk között kivételezett helyzetben van. Hiányzik egy tulajdonsága, ami minden más árut jellemez: a romlékonyság. A pénz a többi áruval ellentétben az idő előrehaladtával optimális, inflációmentes környezetben nem veszít értékéből, sőt, a mai pénzügyi rendszer kamattal díjazza.
Gesell szerint ahhoz, hogy a pénz a piac uralkodójából a piac semleges szolgálójává váljon, ugyanolyan tulajdonságokkal kell bírni, mint a többi árunak, tehát romlandóvá kell tenni. A „rozsdásodó bankó”-nak rendszeres időközönként (hetente, havonta, negyedévente) veszítenie kell az értékéből, a névértéket érvényesítő bélyeg megvásárlásával lehet visszaállítani. A nem érvényesített bankjegyet a kereskedők csak csökkentett értéken fogadják el, hiszen az elfogadásával rájuk vár majd a bélyeg megvásárlása.
A romlandó pénzt nem érdemes tartani, sokkal inkább minél gyorsabban elkölteni. A módszer tehát nagyon jó a forgási sebesség gyorsítására olyan helyzetekben, amikor a pénztartás hajlandósága növekszik a gazdaság szereplőinél, deflációs esetben például (gondoljunk a gazdasági világválságra újra, vagy a 90-es évek japán gazdaságának stagnálására, amikor a japán fogyasztók az árak csökkenésére a pénz tartásával reagáltak, mondván: majd megveszem, ha még olcsóbb lesz).
Gesell azonban még tovább megy: a rozsdásodó pénz kibocsátását a közösségekre (általában a városi vagy nagyobb falu szintű közigazgatási egységekre) bízná a jegybank helyett. A központi pénzkibocsátási monopólium helyett a közösség legyen felelős a Freigeld, a szabadpénz mennyiségének meghatározásáért, az érvényesítő bélyegek árusításáért, általában véve az egész folyamat kézbentartásáért.
Ezek a furcsa gondolatok talán érthetőbbé válnak, ha egy másik szempontból is megvizsgáljuk a dolgot: a pénz funkcióinak szempontjából. A geselli szabadpénz a ma használatos pénz funkciói közül egy ellátására képes maradéktalanul, a forgalmi funkcióéra. Ha belegondolunk abba, hogy a mai pénzügyi rendszerben a nominális pénzforgalom 95-98 %-a spekulációs funkciót teljesít, tehát messze nem az eredeti, és hétköznapi életünk szempontjából továbbra is legfontosabb forgalmi funkciót, könnyebb eljutni arra a gondolatra, hogy talán nem is olyan rossz, ha létezik egy olyan csereeszköz, amely csupán ezt a funkciót tölti be, de ezt maradéktalanul. Működjön ez a pénz párhuzamosan a hivatalos nemzeti-nemzetközi pénznemekkel, és biztosak lehetünk abban, hogy a gazdaságilag-szociálisan kirekesztett, vagy a kirekesztődés szélén álló rétegek számára egyértelmű haszonnal fog járni a használata. (A párhuzamos használatra utal a geselli típusú próbálkozások mai idegen nyelvű elnevezése is: Komplementärwährungen, complementary currencies.)
Gesell a Freigeld mellett javaslatot tett egy nemzetek felett álló, semleges világpénz kibocsátására, ami lehetőséget teremtene a szabadkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődésére. A semleges világpénz gondolata felbukkan továbbfejlesztett formában Keynesnél és Harry Dexter White-nál is az új pénzügyi rendet megteremteni kívánó Bretton Woods-i tárgyalásokon, Gesell azonban - Keyneshez hasonlóan - hatalmi játszmáktól mentes kibocsátó szövetségre gondolt.
Gesell a pénz hatalomfosztását nem az egyházak kamattilalmának újbóli bevezetésével gondolta elérni. Szerinte a kamatláb tisztán pénzjelenség. A kamatláb évszázadokon keresztül viszonylag stabil maradt, így nem függhet fizikai adottságoktól; a „romlandósága” miatt gyorsan forgó pénz megteremti a zérus, vagy ahhoz közeli nagyságú pénzkamatlábat. Nem egyszerűen „kamatmentes pénzügyi rendszert” képzelt tehát el, hanem az intézményrendszer átalakítását javasolta, ami lehetővé teszi, hogy a felhalmozásból és a pénztartásból (tehát a spekulációból) származó előnyök „büntetésével” a pénz a piac semleges szolgálójává válhasson, a munkajövedelmek torzítatlanul kerülhessenek tulajdonosukhoz.
Keynesnek annyiban igaza van a megvalósíthatatlansággal kapcsolatban, hogy - mint mi is látjuk - máig sem történt meg az áttörés, a nemzetközi pénzügyi rendszer továbbra is a korábbi alapjellemzőkkel működik. Gesell gondolatai azonban néhány kis közösségben jó táptalajra és megvalósulásra találtak.
A geselli Freigeld, azaz szabadpénz megvalósulásának legmeggyőzőbb példája a Kufstein melletti Wörgl kisvárosának kísérlete a gazdasági világválság idején.
1932-re a válság elmélyült Ausztriában is. Egyre nőtt a munkanélküliség, csökkentek az árak, ez azonban nem a pénz elköltésére ösztönözte a fogyasztókat, hanem a felhalmozására, ez tovább csökkentette a keresletet, így a termelést, ami a munkanélküliség továbbnövekedéséhez vezetett – ördögi körben mozgott tehát a gazdaság, amivel szemben a gazdaságpolitika tehetetlen volt.
A wörgli kísérlet bebizonyította, hogy Gesell receptje helytálló. A polgármester vezetésével a város 1932 nyarán beindított egy közmunkaprogramot, ahol az elvégzett munkáért az önkormányzat kuponnal fizetett. A kuponokat valamennyi helyi kereskedő elfogadta, mivel a város vezetése garantálta, hogy bármikor visszaválthatják azokat a hivatalos Schillingre - ehhez az egyik helyi bankban elhelyezték a szükséges mennyiségű Schillinget. Mivel a kupon minden hónap végén veszített értékéből 1 %-ot, mindenkinek érdekében állt minél hamarabb elkölteni. Ez a helyi gazdaság élénküléséhez vezetett, a termelés csökkenése leállt, fellendült a foglalkoztatás. Újra tudtak adót fizetni a helyi lakosok, sőt, hogy ne kelljen tartani a pénzt, és érvényesítő bélyegeket venni, gyakran már hamarabb befizették adójukat.
A munkanélküliség csökkenése, a közmunka során megszépült parkok, leaszfaltozott és csatornázott utak, a megépült síugrósánc, mosoda, a felújított híd élénk érdeklődést váltott ki. Sajnos nemcsak újságírók, szakemberek (köztük a már említett Irving Fisher) és polgármesterek részéről, hanem az Osztrák Nemzeti Bank részéről is. A Nemzeti Bank a saját kizárólagos pénzkibocsátási jogára hivatkozva betiltotta a wörgli kupon használatát. A város fejlődése megrekedt, a többi település, közöttük sok amerikai pedig el sem indulhatott a gazdasági fellendülés útján.
Gesell gondolataiból mára főleg a pénzügyi rendszerrel kapcsolatosak valósultak meg. A világon kb. 2000 helyi kibocsátású pénz (vagy a mai terminológiával élve inkább csereeszköz) létezik, amelyek kisebb hányada „romlandó” pénz. Az élvonalhoz tartozó országokban (USA, Németország, Japán) ugyanúgy megtalálhatók, mint szegényebbekben (Indonézia, Argentína, Brazília). Katasztrófa-sújtotta, szélsőséges helyzetekben - mint ahogy ezt láthattuk Indonézia esetében az év elején – a már működő helyi csereeszköz nagyban segíti a gazdaság talpon maradását, a károk enyhítését, a lakókörnyezet, az infrastruktúra helyreállítását, és egy új kibocsátású csereeszköz is instant segítség.
Zárásul nézzük Alan Greenspan véleményét: „A 21. században meg fogjuk látni a privát pénzek visszatértét.”
Irodalomjegyzék:
Gesell, S.: A természetes gazdasági rend. Kétezeregy kiadó, Budapest, 2004 - www.ketezeregy.hu
Keynes, John Maynard: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. KJK, Budapest 1965
Onken, Werner: Piacgazdaság kapitalizmus nélkül
[1] „Helyénvaló megemlékeznem itt […] Silvio Gesellről, akinek a munkáiban mélyreható felismerések villannak fel, és aki kis híján lehatolt a dolog lényegéhez. […] minthogy azonban érvelésében voltak bizonyos kézzelfogható hibák, egyáltalán nem ismertem fel érdemét. Amint ez nemegyszer megesik a nem teljesen végigelemzett intuitív meglátásokkal. Csak akkor vált nyilvánvalóvá előttem a jelentőségük, amikor a magam útján már én is eljutottam saját következtetéseimhez.
[…] Egészében véve a könyv (Gesell Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld c., 1916-ban megjelent műve) céljának valamilyen antimarxista szocializmus megalkotását tekinthetjük. Reakció ez a laissez-faire-rel szemben, olyan elméletre építve, amely szögesen szembenáll Marxéval, mert a klasszikus hipotéziseket elveti, s averseny eltörlése helyett kibontakoztatását kívánja. Azt hiszem, a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől.” (In: Keynes: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete)
[2] „A természetes gazdasági rend”, Kétezeregy kiadó, 2004
[3] Ne feledkezzünk meg arról, hogy a XX. sz. elején Európában a jövedelemközpontosítás mértéke nem haladja meg a 10-15 %-ot
[…] Egészében véve a könyv (Gesell Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld c., 1916-ban megjelent műve) céljának valamilyen antimarxista szocializmus megalkotását tekinthetjük. Reakció ez a laissez-faire-rel szemben, olyan elméletre építve, amely szögesen szembenáll Marxéval, mert a klasszikus hipotéziseket elveti, s averseny eltörlése helyett kibontakoztatását kívánja. Azt hiszem, a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől.” (In: Keynes: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete)
[2] „A természetes gazdasági rend”, Kétezeregy kiadó, 2004
[3] Ne feledkezzünk meg arról, hogy a XX. sz. elején Európában a jövedelemközpontosítás mértéke nem haladja meg a 10-15 %-ot
Piacgazdaság kapitalizmus nélkül
Összefoglalás az eszme alapgondolatairól, történelmi eredetéről és jelenlegi fejlődési állapotáról, szervezeteiről, valamint az ajánlott irodalomról
Werner Onken: A pénz: A piac uralkodójából… (Ford. Judit Cseuz
1891-ben Silvio Gesell, német-argentín kereskedő (1862 - 1930) Buenos Airesben kiadta első röpiratát, Die Reformation im Münzwesen als Brücke zum sozialen Staat (A pénzügy reformja mint a szociális államhoz vezető út) címmel. Ez képezte annak a nagyszabású műnek az alapját, amely a szociális dilemma okait és a helyzetmegoldás lehetőségeinek kérdéseit taglalja. Azok a gyakorlati tapasztalatok, melyeket Gesell az akkori Argentína egyik gazdasági válsága folyamán szerzett, a marxizmussal szembenálló szemléletmódra késztették: az emberi munka kizsákmányolását nem a termelőeszközök magántulajdonára vezette vissza, hanem a pénzrendszer szerkezetében rejlő hibákra. Akárcsak az antik filozófus, Arisztotelész, Gesell is felismerte pénz ellentmondásos kettős szerepét, hiszen az, mint csereeszköz, egyrészt a piacot szolgálja, egyidejűleg azonban a hatalom eszközeként uralkodik is felette.
Gesell a következőből indult ki: Hogyan lehetne megakadályozni, hogy a pénz a hatalom egyre elhatalmasodóbb eszköze legyen, viszont egyidejűleg semleges csereeszköz is maradjon? Szerinte két oka van a pénz piac feletti hatalmának: Először is az, hogy a hagyományos pénzt mint keresleti eszközt annak birtokosa - az emberi munkával, a termékekkel és a szolgáltatásokkal ellentétben - számottevő kár veszélye nélkül visszatarthatja úgy, hogy spekulációs céllal kivonja a piacról. Másodszor is megvan a pénznek az az előnye, hogy sokkal rugalmasabb, mint az áruk és a szolgáltatások; bevethető mindenkor és mindenütt, akár a dzsóker kártyajátékban. A pénznek ezért – és mindenekelőtt a nagyobb összegek birtokosainak - különleges kiváltsága van: megbonthatja a kereslet és a kínálat, a megtakarítások és a befektetések körforgását, és kamat formájában jutalmat követelhet a termelőktől és a fogyasztóktól azért, hogy lemondjanak a pénz spekulatív jellegű visszatartásáról illetve a rövid lejáratú pénzbetétekről, és visszajuttassák azt a reálgazdaság körforgásába.
A pénz szerkezeti fölényét nemcsak tényleges visszatartása okozza, hanem már a körforgás megtörésének lehetősége is elég, hogy a társadalmi szervezet gazdasági anyagcseréje csak akkor működhessen, ha a pénzt először is kamattal csalogatják elő. A nyereség fontosabb a gazdaságosságnál, a termelést nem annyira az emberek szükségletei, hanem a pénz kamatozása szabja meg. A tartósan pozitív tartományban mozgó kamatláb megzavarja a nyereségnek és a veszteségnek azt az egyensúlyát, amely a piac decentrális önszabályozása szempontjából alapvető fontosságú. Gesell szerint ez egy igen komplex tünetű betegséget vált ki a társadalom szervezetében: a kamatos, s ezért nem semleges pénz, a jövedelmeket igazságtalanul, a teljesítménnyel ellentétesen osztja el, ami a pénz és a dologi eszközök koncentrációjába, és így a gazdaság monopolizálásába torkollik. Mivel birtokosai dönthetik el, hogy a pénz mozogjon-e vagy álljon, ezért az nem tud úgy “magától” áramlani a társadalom szervezetében, mint a vér az emberi testben. A társadalom ezért képtelen ellenőrizni a pénz körforgását és mennyiségének helyes adagolását; elkerülhetetlenné válik az árszint deflációs és inflációs ingadozása. Az áruk értékesítése megnehezül és munkanélküliség lép fel, ha a konjunktúra hullámzása során - a kamat átmeneti lecsökkenése miatt – a majdani kifizetődőbb befektetések reményében jelentősebb összegeket vonnak ki a piacról.
Gesell a következőből indult ki: Hogyan lehetne megakadályozni, hogy a pénz a hatalom egyre elhatalmasodóbb eszköze legyen, viszont egyidejűleg semleges csereeszköz is maradjon? Szerinte két oka van a pénz piac feletti hatalmának: Először is az, hogy a hagyományos pénzt mint keresleti eszközt annak birtokosa - az emberi munkával, a termékekkel és a szolgáltatásokkal ellentétben - számottevő kár veszélye nélkül visszatarthatja úgy, hogy spekulációs céllal kivonja a piacról. Másodszor is megvan a pénznek az az előnye, hogy sokkal rugalmasabb, mint az áruk és a szolgáltatások; bevethető mindenkor és mindenütt, akár a dzsóker kártyajátékban. A pénznek ezért – és mindenekelőtt a nagyobb összegek birtokosainak - különleges kiváltsága van: megbonthatja a kereslet és a kínálat, a megtakarítások és a befektetések körforgását, és kamat formájában jutalmat követelhet a termelőktől és a fogyasztóktól azért, hogy lemondjanak a pénz spekulatív jellegű visszatartásáról illetve a rövid lejáratú pénzbetétekről, és visszajuttassák azt a reálgazdaság körforgásába.
A pénz szerkezeti fölényét nemcsak tényleges visszatartása okozza, hanem már a körforgás megtörésének lehetősége is elég, hogy a társadalmi szervezet gazdasági anyagcseréje csak akkor működhessen, ha a pénzt először is kamattal csalogatják elő. A nyereség fontosabb a gazdaságosságnál, a termelést nem annyira az emberek szükségletei, hanem a pénz kamatozása szabja meg. A tartósan pozitív tartományban mozgó kamatláb megzavarja a nyereségnek és a veszteségnek azt az egyensúlyát, amely a piac decentrális önszabályozása szempontjából alapvető fontosságú. Gesell szerint ez egy igen komplex tünetű betegséget vált ki a társadalom szervezetében: a kamatos, s ezért nem semleges pénz, a jövedelmeket igazságtalanul, a teljesítménnyel ellentétesen osztja el, ami a pénz és a dologi eszközök koncentrációjába, és így a gazdaság monopolizálásába torkollik. Mivel birtokosai dönthetik el, hogy a pénz mozogjon-e vagy álljon, ezért az nem tud úgy “magától” áramlani a társadalom szervezetében, mint a vér az emberi testben. A társadalom ezért képtelen ellenőrizni a pénz körforgását és mennyiségének helyes adagolását; elkerülhetetlenné válik az árszint deflációs és inflációs ingadozása. Az áruk értékesítése megnehezül és munkanélküliség lép fel, ha a konjunktúra hullámzása során - a kamat átmeneti lecsökkenése miatt – a majdani kifizetődőbb befektetések reményében jelentősebb összegeket vonnak ki a piacról.
…a piac semleges szolgálója lesz
Gesell a pénz hatalomfosztását nem a középkori skolasztika kánoni kamattilalmának újbóli bevezetésével akarta elérni, de nem is a “zsidó uzsorások” felszámolásával. Sokkal inkább a pénzrendszer mai intézményének megváltoztatását akarta elérni, méghozzá úgy, hogy a pénz visszatartására költséget róna ki, amely semlegesítené a felhalmozás és a likviditás előnyét. Ha a visszatartott pénzre díjat szabnak ki – ahogy a közlekedésben is állópénzt rónak ki a tehervonatokra -, akkor az elveszíti a piac feletti uralkodó szerepét, és csupán csereeszközként fogja majd azt szolgálni. Ha nem tudják spekulációs manőverekkel megzavarni a körforgást, akkor lehetővé válik, hogy a forgalomban levő pénz mennyiségét állandóan úgy alakítsák az árukínálathoz, hogy annak vásárlóereje hosszú időszakon át stabil maradjon, akárcsak a súlyok és a mértékegységek.
Első kiadványaiban Gesell a pénzügy organikus reformjának eszközét hangsúlyosan “rozsdásodó bankók”-nak hívta.
Így lenne érvényes a pénzre is - mely eddig csak egy élettelen idegentest volt mind a társadalom szervezetében, mind a természet egészében – a születés és a halál egyetemes törvényszerűsége; mulandóvá válna és elveszítené azt a tulajdonságát, hogy a kamat és a kamatoskamat a végtelenségig felszaporítsa. Ez a pénzügyi reform a szabályozás átfogó terápiáját jelentené, mely lebontaná a pénz folyamában levő akadályokat, és segítene a társadalom beteg szervezetének, hogy úgy gyógyuljon ki fokozatosan magától a konjunktúrális és szerkezeti válság sokrétű tünetéből, hogy azután stabil egyensúlyba kerülhessen, és beilleszkedhessen a természet harmónikus rendjének egészébe.
Gesell az 1916-ban Berlinben és Bernben megjelent legjelentősebb művében, Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld (A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén) részletesen leírta, hogyan kerülhet egyensúlyba egymással a tőkekínálat és a -kereslet – feltéve, hogy a pénz körfogása zavarmentes - egészen addig, amíg a kamatszint a mostani reál három százalékos alsó határ alá esik. Az “őskamat”, mely nem más, mint a dolgozó ember áldozata a pénz hatalmának oltárán, így nem lenne már a kamat része - az ezután már csak a kockázati díjból és a banki közvetítési díjból tevődne össze. A piaci kamat az így elért egyensúlyi érték körül mozogna, ami biztosítaná, hogy a megtakarítások decentrálisan az igényekhez alkalmazkodó beruházásokba folyjanak. A “szabadpénz” az “őskamat”-tól megszabadított pénz, amely semleges a jövedelmek elosztása szempontjából, és a termelés jellegére és mértékére vonatkozóan nem tud kiváltani a vásárló és az eladó fél érdekeivel ellentmondó hatást. Gesell várakozása szerint a csonkítatlan munkajövedelem a lakosság széles rétegei számára tenné lehetővé, hogy feladja alkalmazotti viszonyát, és magán vagy szövetkezeti vállalkozási formában önállósuljon.
A föld: kereskedelmi áru és spekuláció tárgya helyett a gondunkra bízott létalap.Első kiadványaiban Gesell a pénzügy organikus reformjának eszközét hangsúlyosan “rozsdásodó bankók”-nak hívta.
Így lenne érvényes a pénzre is - mely eddig csak egy élettelen idegentest volt mind a társadalom szervezetében, mind a természet egészében – a születés és a halál egyetemes törvényszerűsége; mulandóvá válna és elveszítené azt a tulajdonságát, hogy a kamat és a kamatoskamat a végtelenségig felszaporítsa. Ez a pénzügyi reform a szabályozás átfogó terápiáját jelentené, mely lebontaná a pénz folyamában levő akadályokat, és segítene a társadalom beteg szervezetének, hogy úgy gyógyuljon ki fokozatosan magától a konjunktúrális és szerkezeti válság sokrétű tünetéből, hogy azután stabil egyensúlyba kerülhessen, és beilleszkedhessen a természet harmónikus rendjének egészébe.
Gesell az 1916-ban Berlinben és Bernben megjelent legjelentősebb művében, Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld (A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén) részletesen leírta, hogyan kerülhet egyensúlyba egymással a tőkekínálat és a -kereslet – feltéve, hogy a pénz körfogása zavarmentes - egészen addig, amíg a kamatszint a mostani reál három százalékos alsó határ alá esik. Az “őskamat”, mely nem más, mint a dolgozó ember áldozata a pénz hatalmának oltárán, így nem lenne már a kamat része - az ezután már csak a kockázati díjból és a banki közvetítési díjból tevődne össze. A piaci kamat az így elért egyensúlyi érték körül mozogna, ami biztosítaná, hogy a megtakarítások decentrálisan az igényekhez alkalmazkodó beruházásokba folyjanak. A “szabadpénz” az “őskamat”-tól megszabadított pénz, amely semleges a jövedelmek elosztása szempontjából, és a termelés jellegére és mértékére vonatkozóan nem tud kiváltani a vásárló és az eladó fél érdekeivel ellentmondó hatást. Gesell várakozása szerint a csonkítatlan munkajövedelem a lakosság széles rétegei számára tenné lehetővé, hogy feladja alkalmazotti viszonyát, és magán vagy szövetkezeti vállalkozási formában önállósuljon.
A 19-edik és a 20-adik század fordulóján Gesell kibővítette a pénzügy megreformálásának koncepcióját a földjog reformjának követelésével. Az északamerikai földreformátor, Henry George (1839 – 1897) műveinek olvasása ösztönözte erre, akinek gondolatait Michael Flürscheim (1844 – 1912) és Adolf Damaschke (1865 – 1935) terjesztették tovább Németországban. Damaschke törekvésével ellentétben, aki a föld magántulajdonának megtartása mellett csupán annak értékgyarapodását adóztatná meg a köz javára, Gesell inkább Flürscheim javaslatával értett egyet, aki a földet kártérítés ellenében magánkézből közkézbe adná, aztán pedig a legtöbbet kínálónak juttatná haszonbérbe. Amíg a talaj magánkézben levő kereskedelmi áru és a spekuláció tárgya, addig nem alakulhat ki harmónikus viszony az emberek és a Föld között. A népi ideológiákkal ellentétben Gesell nem támogatta a föld és a vér összefonódásának gondolatát.
Gesell, a világpolgár, az egész Földet minden egyes ember sajátjaként tekintette. Szerinte mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy akadálytalanul bejárja a Földet, és származásától, bőrszínétől és vallásától függetlenül bárhol letelepedhessen. Csakúgy, mint a talajnak, az ásványi kincseknek is köztulajdonba kell kerülniük. Erre egy nemzetközi szervezetet hozna létre, melynek az lenne a feladata, hogy kezelje az egész emberiség tuladonát képező kincset, valamint díj ellenében használati jogokat adjon ki rá.
A nők és férfiak gazdasági egyenjogúsítása
Csakúgy mint több más földreformer, Gesell is arra gondolt először, hogy a föld bérbeadásából származó bevétel lehetővé tenné az állam számára, hogy eleget tegyen a feladatainak anélkül, hogy más forrásokból is adókat kellene szednie (Single-Tax). Azonban elgondolkozott azon, hogy az előidéző elve alapján végül is kinek jár igazán ez a haszonbér, s arra a megfontolásra jutott, hogy a föld haszonbéréből származó bevétel mennyisége a népsűrűségtől, vagyis végül is a nők gyermekszülési és –nevelési hajlandóságától függ. Gesell ezért a haszonbér bevételét nevelési járandóságként az anyáknak juttatná, s a kiskorú gyermekek számától függően havonta fizetné – a házasságon kívül született gyermekek édesanyjának és a Németországban élő külföldi anyáknak is. Minden anyát fel kellene szabadítani a pénzkereső apától való gazdasági függőségből. A két nem kapcsolatát ezáltal a hatalmi befolyásoktól mentes szerelem alapjára akarta helyezni. A Der Aufstieg des Abendlandes (A Nyugat felemelkedése) című előadásában Gesell reményét fejezte ki, hogy a kapitalizmustól testileg, lelkileg és szellemileg megbetegített emberiség egy kiváltságoktól és monopóliumoktól mentes, természetes piaci rendszerben fokozatosan visszanyeri egészségét és a kultúra új virágkorába léphet be.
A kapitalizmusmentes piacgazdaság más úttörői
A szabadföld-szabadpénz-elmélet válasz volt mind a klasszikus liberalizmus Laissez-faire elvére mind a marxizmus tervgazdaság-elképzelésére. Nem középút a kapitalizmus és a kommunizmus között a későbbi konvergencia vagy a “mixed economies” értelmében, vagyis nem egy államilag irányított kapitalista piacgazdaság, hanem az eddig megvalósított gazdasági rendszereken túlmutató alternatíva. Rendszerpolitikai értelemben “kapitalizmus nélküli piacgazdaság”-nak lehet nevezni. Gesell ezzel Pierre Joseph Proudhon francia társadalomújító (1809 – 1865) elmélkedéseit gondolta tovább önállóan, aki már a 19. század közepe táján a föld magántulajdonát és a kamatos pénz hatalmát tette felelőssé azért, hogy a feudális abszolutizmus megszűnte után nem tudott kialakulni egy uralkodói rétegtől mentes társadalom. Proudhon a privát földjáradékot rosszallóan rablásnak nevezte, a pénz kamatát pedig elburjánzó daganatnak. A jövedelemnek ezek a kizsákmányoló fajtái eredményezték az új uralkodó osztály, a nagypolgárság létrejöttét, amely mind az államot, mind az egyházat fel tudta használni a kispolgárság és a munkásosztály feletti uralmának gyakorlásához. Gesell alternatív modellje ezenkívül Gustav Landauer (1870 – 1919) elméletével is rokonságot mutat, akit szintén Proudon inspirált, s aki aztán a maga részéről Martin Buber-re (1878 – 1965) volt nagy befolyással. Párhuzamos gondolatok mutatkoznak Franz Oppenheimer ( 1861 – 1943) orvos-szociológus szociálliberálizmusában, illetve Rudolf Steinertnek (1861 – 1925), az antropozófia alapítójának, a társadalom hármas tagolásáról szóló elméletében is.
Az első szervezetek Németországban és Svájcban az első világháború idején
Gesell első munkatársa, Georg Blumenthal (1879 – 1929), a földjog és a pénz reformját a társadalom “természetes rendjének” az elvével fűzte egybe, amely elvvel már Francois Quasnay (1694 – 1774) és több más fiziokrata is szembehelyezkedett a feudális abszolutizmussal a francia felvilágosodás idején. Blumenthal 1909-ben megalapította a Fiziokrata Egyesületet (Physiokratische Vereinigung). Ez volt az első szervezete Gesell követőinek, akik a berlini és hamburgi földreformerek, individuálanarchisták és szindikalisták soraiból kerültek ki. Amikor A fiziokrata (Der Physiokrat) című lap az első világháború alatt a cenzúra áldozata lett, Gesell áttelepült Svájcba, ahol az ottani földreformerek, reformpedagógusok és életreformerek körében lelt követőkre. Közösen megalapították a Svájci Szabadföld-Szabadpénz Szövetséget (Schweizer Freiland-Freigeld-Bund). Gesell két előadásában, az “Arany és béke?” (Gold und Frieden?) illetve a “Szabadföld - a béke alapkövetelménye” (Freiland, die eherne Forderung des Friedens) mutatott rá, hogy milyen jelentős szerepet játszanak a reformjavaslatai a népek békéje és a társadalmi igazságosság megvalósítása szempontjából.
A két világháború között
A első világháború és a német novemberi forradalom befejeztével Gesell, Landauerrel való kapcsolata révén, rövid ideig népi pénzügyi megbízottként tevékenykedett az első bajor tanácskormányban. Ennek bukása után először árulással vádolták, de aztán elejtették a vádat. Ekkor Berlin környékére költözött, ahol figyelemmel kísérte a Weimari Köztársaság fejlődését és számos brossúrában és fogalmazványban kommentálta azt. Gesell egy lépcsőzetes, maximum 75%-os vagyonjárulékkal, a nagybirtoki tulajdonból és a nagytőkéből akarta finanszírozni a háború következményeinek rendbehozatalát, és ezzel egyidejűleg pedig a földjogra és a pénzre vonatkozó reformja megvalósításával akarta elindítani a belföldi tőkeképződést, amely lehetővé tenné Németország számára, hogy teljesíteni tudja a győztes hatalmak jóvátételi követeléseit. Gesell fáradhatatlanul tiltakozott az ellen, hogy ehelyett az egymást gyorsan váltogató kormányok egy nagy inflációval méginkább a középosztályt és a lakosság alsóbb jövedelmi rétegeit fosztották ki a jómódúak javára, halogatták a reparációs követelések törlesztését, Németországot a külfödi tőke beáramlásától tették függővé és a stabil rentenmárkát (≈járadékmárka, ford. megj.) lecserélték a válságra hajlamos aranyfedezetű valutára.
Gesell igen korán elhatárolódott a rasszista és az antiszemita ideologiától. Bár Darwin evolúcióelmélete nagy befolyással volt rá, mégis szembehelyezkedett a szociáldarwinista gondolkodásmóddal. A túlzott nacionalizmust ellenezve síkra szállt azért, hogy Németország megbékéljen a nyugati és keleti szomszédaival. A nemzetállamok expanziós politikáját az európai államok hatalommentes föderációjának kellene felváltania. Gesell ezentúl kifejlesztette a kapitalizmus utáni világvalutarendszer alapjait. Síkra szállt egy nyílt, kapitalista monopóliumoktól és vámhatároktól, nemzeti kereskedelmi protekcionizmustól és gyarmati terjeszkedéstől mentes világpiacért. A később létrejövő Nemzetközi Valutaalappal és Világbankkal ellentétben, amelyek az adott igazságtalan struktúra keretein belül a hatalom képviselőinek érdekeit képviselik, és ellentétben egy közös európai valutával, Gesell egy “Nemzetközi Valuta-Szövetség”-et akart létrehozni, amely az összes nemzeti valután felülálló, semleges világpénzt bocsátana ki és azt úgy kezelné, hogy az a szabad világkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődéséhez vezessen.
A háború utáni első évek nagy inflációjának köszönhetően Gesell követőinek tábora feldagadt kb. 15.000 főre. Ez a tábor azonban 1924-ben szétvált a mérsékelt liberális Szabadgazdasági Szövetségre (Freiwirtschaftsbund) s a radikális individuálanarchista Fiziokrata Harci Szövetségre (Fysiokratischer Kampfbund). Hozzájárult a szétváláshoz az a mély ellentét, melyet Gesellnek az “állam leépítésé”-ről szóló messzemenő elképzelései gyújtottak lángra. A belső viszálykodások gyengítették a támogatói tábort. Mivel nem sikerült tömegmozgalommá válniuk, az egész weimari időszak alatt sokféle módon próbáltak közeledni a szociáldemokratákhoz és a szakszervezeti mozgalomhoz, valamint az akkori béke-, nő- és ifjúsági mozgalomhoz. A Szabadgazdasági Szövetség a nagy világgazdasági válság alatt több folyamodványban járult a Reichstagban képviselt összes párthoz, melyekben intett az akkori deflációs politika következményeitől és javaslatokat tett a válság leküzdésére. Ezek visszhang nélkül maradtak. Amikor a Fiziokrata Harci Szövetség gyakorlati kísérletei felkeltették a közvélemény figyelmét, a német birodalmi pénzügyminisztérium 1931-ben a brüningi szükségrendeletek keretein belül betiltotta azokat. Az 1932-es birodalmi választásokon a Szabadgazdasági Párt sikertelen maradt. A nemzeti szocializmus hatalomra kerülése után Gesell követőinek egy része ellenzéki magatartást vett fel és ezért üldöztetésnek lett kitéve. Egy másik részük végül elfojtotta azt, amit az NS-ideológia valódi természetéről tudott, és abban a csalóka reményben ringatta magát, hogy Hitler és Gottfried Feder talán komolyan fel szándékozzák számolni a “kamatrabszolgaságot” (“Brechung der Zinsknechtschaft”). Így aztán megpróbálták, vezérfunkcionáriusainak befolyásolásával, az NSDAP (Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt) gazdaságpolitikáját belülről megváltoztatni. A rezsimhez való igen kockázatos taktikai hozzáidomulásuk ellenére 1934 tavaszán betiltották a szabadgazdasági szervezeteket és médiumaikat, egy részük magától oszlott fel. A totalitárius rezsim kezdeti téves megítéléséhez nem csak az a fájdalmas visszautasítás járult hozzá, amelyben a weimari pártok részesítették őket, hanem elsősorban a tanácstalanság, hogy melyik a föld- és pénzreform megvalósításának megfelelő útja. Ausztriában és Svájcban továbbra is léteztek szabadgazdasági szövetségek. Gesell fő műve megjelent angol, francia és spanyol nyelven, ezenfelül ismertető füzetek jelentek meg hollandul, portugálul, csehül, románul és szerbhorvátul, valamint eszperantóul. Ebből kifolyóan léteztek kisebb csoportok Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon az ottani német bevándorlók alapítottak csoportokat.
Gesell igen korán elhatárolódott a rasszista és az antiszemita ideologiától. Bár Darwin evolúcióelmélete nagy befolyással volt rá, mégis szembehelyezkedett a szociáldarwinista gondolkodásmóddal. A túlzott nacionalizmust ellenezve síkra szállt azért, hogy Németország megbékéljen a nyugati és keleti szomszédaival. A nemzetállamok expanziós politikáját az európai államok hatalommentes föderációjának kellene felváltania. Gesell ezentúl kifejlesztette a kapitalizmus utáni világvalutarendszer alapjait. Síkra szállt egy nyílt, kapitalista monopóliumoktól és vámhatároktól, nemzeti kereskedelmi protekcionizmustól és gyarmati terjeszkedéstől mentes világpiacért. A később létrejövő Nemzetközi Valutaalappal és Világbankkal ellentétben, amelyek az adott igazságtalan struktúra keretein belül a hatalom képviselőinek érdekeit képviselik, és ellentétben egy közös európai valutával, Gesell egy “Nemzetközi Valuta-Szövetség”-et akart létrehozni, amely az összes nemzeti valután felülálló, semleges világpénzt bocsátana ki és azt úgy kezelné, hogy az a szabad világkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődéséhez vezessen.
A háború utáni első évek nagy inflációjának köszönhetően Gesell követőinek tábora feldagadt kb. 15.000 főre. Ez a tábor azonban 1924-ben szétvált a mérsékelt liberális Szabadgazdasági Szövetségre (Freiwirtschaftsbund) s a radikális individuálanarchista Fiziokrata Harci Szövetségre (Fysiokratischer Kampfbund). Hozzájárult a szétváláshoz az a mély ellentét, melyet Gesellnek az “állam leépítésé”-ről szóló messzemenő elképzelései gyújtottak lángra. A belső viszálykodások gyengítették a támogatói tábort. Mivel nem sikerült tömegmozgalommá válniuk, az egész weimari időszak alatt sokféle módon próbáltak közeledni a szociáldemokratákhoz és a szakszervezeti mozgalomhoz, valamint az akkori béke-, nő- és ifjúsági mozgalomhoz. A Szabadgazdasági Szövetség a nagy világgazdasági válság alatt több folyamodványban járult a Reichstagban képviselt összes párthoz, melyekben intett az akkori deflációs politika következményeitől és javaslatokat tett a válság leküzdésére. Ezek visszhang nélkül maradtak. Amikor a Fiziokrata Harci Szövetség gyakorlati kísérletei felkeltették a közvélemény figyelmét, a német birodalmi pénzügyminisztérium 1931-ben a brüningi szükségrendeletek keretein belül betiltotta azokat. Az 1932-es birodalmi választásokon a Szabadgazdasági Párt sikertelen maradt. A nemzeti szocializmus hatalomra kerülése után Gesell követőinek egy része ellenzéki magatartást vett fel és ezért üldöztetésnek lett kitéve. Egy másik részük végül elfojtotta azt, amit az NS-ideológia valódi természetéről tudott, és abban a csalóka reményben ringatta magát, hogy Hitler és Gottfried Feder talán komolyan fel szándékozzák számolni a “kamatrabszolgaságot” (“Brechung der Zinsknechtschaft”). Így aztán megpróbálták, vezérfunkcionáriusainak befolyásolásával, az NSDAP (Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt) gazdaságpolitikáját belülről megváltoztatni. A rezsimhez való igen kockázatos taktikai hozzáidomulásuk ellenére 1934 tavaszán betiltották a szabadgazdasági szervezeteket és médiumaikat, egy részük magától oszlott fel. A totalitárius rezsim kezdeti téves megítéléséhez nem csak az a fájdalmas visszautasítás járult hozzá, amelyben a weimari pártok részesítették őket, hanem elsősorban a tanácstalanság, hogy melyik a föld- és pénzreform megvalósításának megfelelő útja. Ausztriában és Svájcban továbbra is léteztek szabadgazdasági szövetségek. Gesell fő műve megjelent angol, francia és spanyol nyelven, ezenfelül ismertető füzetek jelentek meg hollandul, portugálul, csehül, románul és szerbhorvátul, valamint eszperantóul. Ebből kifolyóan léteztek kisebb csoportok Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon az ottani német bevándorlók alapítottak csoportokat.
1945 után: az újrakezdés, a feledésbe merülés, majd újjáéledés az 1970-es évek végétől.
Németország akkori megszállt övezeteiben újjáalakultak a szabadgazdasági szervezetek. A szovjetek által megszállt övezetben 1948-ban feloszlatták őket; a hatalom ottani képviselői Gesellt vagy a “monopólburzsoázia apologétájának” vagy pedig, akár Marx ellenlábasát, Proudhont, “kispolgári szocialistá”-nak tekintették, akinek céljai nem egyeztethetők össze a “tudományos szocializmus”-sal. Nyugat-Németországban Gesell megmaradt követőinek nagy része - a weimari pártokkal szerzett tapasztalataik miatt - egy saját pártban való tevékenykedés mellet döntött. Megalapították a Radikálszociális Szabadságpártot (Radikalsoziale Freiheitspartei), amely 1949-ben a szövetségi választásokon a szavazatok csaknem 1%-át kapta meg. Majd Szabadszociális Unió-ra (Freisoziale Union) változtatták a nevüket, és az ezutáni választásokon már csak minimális szavazatszámot értek el. Gyűlésteremként azonban továbbra is működött a Silvio-Gesell-Ház Wuppertal és Neviges között. Az 1950-es és 60-as évek nyugat-német gazdasági csodája folytán alábbhagyott a közérdeklődés a gazdaságpolitikai rendszeralternatívák iránt, bár híres közgazdászok, úgymint Irving Fischer és John Maynard Keynes, elismerték Gesell jelentőségét. A munkanélküliség, a környezetpusztítás és a nemzetközi hitelválság eredményeként, csak az 1970-es évek végétől nőtt meg ismét az érdeklődés Gesell szinte feledésbe merült alternatív gazdasági modellje iránt. Így vált lehetővé a generációváltás is a támogatói táborban.
Bázelben, a Svájci Gazdasági Archívumban (Schweizerisches Wirtschaftsarchiv) működik egy Svájci Szabadgazdasági Könyvtár (Schweizerische Freiwirtschaftliche Bibliothek). Németországban az Alapítvány a Pénz- és a Földreformért (Stiftung für Refom der Geld- und Bodenordnung) 1983-ban kezdte meg egy Szabadgazdasági Könyvtár felépítését. Ez 1988-tól 1997-ig 18 kötetben adta ki Gesell összes művét, mely az elméletével foglalkozó tudományos kutatás alapkövéül szolgál. Erre épül föl egy könyvsorozat “Tanulmányok a temészetes gazdasági rendről” („Studien zur Natürlichen Wirtschaftsordnung“) címmel, amely a TGR-mozgalom száz éves történetének áttekintésével valamint Gesell legjelentősebb taníványának, Karl Walkernek a műveiből összeálított válogatással indult. Az alapítvány más, a föld- és a pénzreform kérdéseit tárgyaló könyvpublikációkat is támogat és a Társadalomtudományi Társasággal (Sozialwissenschaftliche Gesellschaft) közösen jelentetik meg a Szociálökonómiai Szemle (Zeitschrift für Sozialökonomie) című folyóiratot. 1988-ban és 1995-ben ezenkívül a Karl-Walker-díjjal (Karl-Walker-Preis) tüntettek ki olyan tudományos munkákat, melyek a pénzpiacok reálgazdaságtól való elrugaszkodását illetve a munkanélküliség leküzdésének módjait kutatják. A Seminar für freiheitliche Ordnung (Szeminárium a szabadelvű rendszerért) Fragen der Freiheit (A szabadság kérdései) címmel egy füzetsorozatot jelentet meg. Emellett működik az Initiative für Natürliche Wirtschaftsordnung (Kezdeményezés a Természetes Gazdasági Rendért), amely svájci és osztrák baráti szervezetekkel közösen Gesell gondolatainak népszerűsítésére törekszik. A Vereinigung Christen für Gerechte Wirtschaftsordnung (Keresztények Egyesülete az Igazságos Gazdasági Rendért) a föld- és pénzreform gondolatát a földdel való spekuláció és a kamatszedés zsidó-keresztény-muzulmán kritikájával kapcsolja össze. Margit Kennedy, Helmut Creutz és más szerzők Gesell elméletének aktualizálásán dolgoznak. Ebben a vonatkozásban többek között azzal kérdéssel foglalkoznak, hogyan függ össze egymással a pénzvagyon és az adósságállomány exponenciális növekedése a reálgazdaság környezetromboló növekedésével, hogyan lehet megszűntetni a gazdaság növekedési kényszerét, és hogyan lehet a föld- és pénzrefomot összekapcsolni egy ökológikus adórendszerrel. Az elmélet jelenlegi fejlődési állapotának mérlegét nyújtja a Gerechtes Geld – Gerechte Welt (Igazságos pénz – igazságos világ) című könyv. Ez a 1991-ben Konstanz-ban megrendezett konferencia 100 Jahre Gedanken zu einer Natürlichen Wirtschaftsordnung - Auswege aus Wachstumszwang und Schuldenkatastrophe (Száv év gondolatai egy természetes gazdasági rendről – kiutak a növekedési kényszerből és a hitelválságból) hozzászólásait tartalmazza.
Az államszocializmus bukása Közép- és Kelet-Európában a rendszerek versengésében átmentileg a nyugati kapitalizmus győzelmét hozta. De amíg fennmaradnak a szegénység és a gazdagság közötti ellentétek és az abból kifolyó válságok és háborúk, amíg a gazdaság exponenciális növekedése szétrombolja a környezetet, és amíg az iparosított északi félteke kíméletlenül kizsákmányolja a délit, addig kutatnunk kell a szokványos gazdasági rendszerek alternatívái után. Ezek között Silvio Gesell szabadföld-szabadpénz elméletében is megtalálhatjuk a jövő perspektíváját.
Ajánlott irodalom:
www.alkotmany.ngo.hu/silvio.htm (Silvio Gesell, A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadföld révén című könyvének nyersfordítása itt olvasható) - www.fennmaradas.hu
S. Gesell The Natural Economic Order (translat. by Phil. Pye), Lond 58 www.systemfehler.de
Lawrence Klein The Keynesian Revolution Lond 66 a. '80, chap. 5, pp. 124 – 152
a Szabadság-szobor messzirül
Dieter Suhr r Kapitalismus als monetäres Syndrom – Aufklärung eines Widerspruchs in r Marxschen Politischen Ökonomie. Frankf 88
uő The Capitalistic Cost-Benefit Structure of Money. New York and Berlin 1989
Gerhard Senft Weder Kapitalismus noch Kommunismus - Silvio Gesell und das libertäre Modell der Freiwirtschaft Berl 90
Margrit Kennedy Interest and Inflation-Free Money - Creating an Exchange Medium That Works for Everybody and Protects the Earth Okemos/Michigan 95
William Darity Jr. Keynes’ Political Philosophy: The Gesell Connection in: Eastern Economic Journal Vol. 21, No. 1 Winter 1995, pp. 27 – 41
Mario Seccareccia: Early Twentieth-Century Heterodox Monetary Thought and the Law of Entropy in A. Cohen, H. Hagemann a. J. Smithin Financial Institutions and Macroeconomics Boston 97
Marvin Goodfriend Overcoming the Zero Bound Interest Rate Policy in: Journal of Money, Credit, and Banking Vol. 32, No. 4/2000 (part 2), pp. 845 – 869
Bernd Senf Die blinden Flecken der Ökonomie - Wirtschaftstheorien in der Krise Münch 2oo1
Tamás Tibor: Minden baj oka a "kamatgazdaság"?
A kamat megszűnése a környezetet is megmenthetné - állítja egy alternatív közgazdász
"A tőkés termelési módot kell megszüntetni vagy átalakítani - mondják sokan. Igen, de egészen pontosan mit? Maga az árutermelés és piacgazdaság megszüntetendő? A tőkés magántulajdon? Esetleg a kizsákmányolás egyéb formáját kellene felismerni és megszüntetni?"
"Az a környezetvédő, aki nem a környezetpusztítás okai ellen lép fel, a természet ellensége" - idézi Chomsky szállóigévé vált gondolatát Síklaky István alternatív közgazdász. A környezetrombolás közvetlen oka a gazdaság terjedelmének állandó növekedése - folytatja. A Föld zárt rendszer, s ennek egyik alrendszere sem bővülhet korlátlanul. Le kell tehát valahogy állítani a gazdaság növekedését - vonja le a következtetést.
Eddig a pontig nagyon sokan értenek egyet Síklakyval. A Római Klub híres jelentése nyomán egész tudományos irányzatok fejlődtek ki, amelyek a növekedésben látják a bajok okát.
Szélesnek mondható az egyetértés abban is, hogy az állandó növekedési kényszer a tőkés gazdaság alaptörvénye. A tőkés gazdaság csak növekedés közben lehet egyensúlyban. A növekedést pedig olyan mutatóban - a GDP-ben - méri, amely alkalmatlan a gazdaság és társadalom valódi állapotának, pláne a népjólétnek a mérésére.
A tőkés termelési módot kell tehát megszüntetni vagy átalakítani - mondják megint csak nagyon sokan. Igen, de egészen pontosan mit? Maga az árutermelés és piacgazdaság megszüntetendő? A tőkés magántulajdon? Esetleg a kizsákmányolás egyéb formáját kellene felismerni és megszüntetni?
Kamat nélküli piacgazdaság
Síklaky István szokatlan dolgot állít: szerinte a "kamatgazdaságtól" kellene megszabadulni. Az áruk és szolgáltatások előállítóira hatalmas terheket ró, hogy költségeik és profitjuk fedezetén túl a pénztőke kamatát is meg kell termelniük a pénztulajdonosok számára.
Síklaky azt vallja ezért (Silvio Gesell német közgazdászt követve), hogy nem általában a magántulajdon, hanem a kamatozó kölcsönpénz a kizsákmányolás forrása. Érvelése szerint a profit a vállalkozó tevékenységéhez kötődik, de a kamat mögött semmilyen hasznos cselekedet nem áll. Az a teher, amit a kamatfizetési kötelezettség ró a piaci szereplőkre, végső oka az inflációnak, a túltermelési válságoknak. A kamat kényszeríti állandó növekedésre is a termelőket - állítja Síklaky István - ezért a kamatgazdaság áll a környezet katasztrofális pusztulása mögött is.
Ha így van, meg kellene szabadítani a gazdaságot a kamattehertől - folytatódik az okfejtés. De vajon lehetséges-e ez, és hogyan?
Síklaky Silvio Gesell javaslatát ajánlja figyelmünkbe. Gesell "A természetes gazdasági rend szabad föld és szabad pénz révén" című, 1913-ban megjelent munkájában lefektette a kamat nélküli piacgazdaság alapelveit. Ha igaz, hogy a bajok mögött a kamatgazdaság jellemzői állnak, akkor a Gesell-féle "szabad pénzen" alapuló gazdaság biztosíthatná a fenntartható fejlődést - véli Síklaky István.
Szabadpénz-rendszer
Mi is ez a szabad pénz? Gesell szellemes technikát dolgozott ki annak biztosítására, hogy a pénztulajdonosok legfőbb céljává váljon minél gyorsabban szabadulni a pénzüktől. Azt ajánlja, hogy a gazdaság szereplőinek kezében lévő pénz a jegybank által szabályozott nyilvános elvek szerint állandóan veszítsen értékéből. A pénztulajdonosok tehát kénytelenek "negatív kamattal" számolni. Ilyen körülmények között nem érné meg a pénzen ülni.
Gesell javaslata megteremtené tehát a "forgásbiztosított pénzt". A negatív kamat drágítaná a kölcsönügyleteket és spekulációt, a hitelkínála egyensúlyba kerülne a kereslettel, s végső soron megszűnne a pénztőke kamata - mondja Silvio Gesell nyomán Síklaky István alternatív közgazdász.
A szabad pénz értelmetlenné tenné a tőkés számára a tőke kivonását a termelésből. Ha tudom, hogy minden 100 forintom 50 fillérrel kevesebbet ér a következő hónapban, vásárolni fogok. De nem azért vásárolok, mert pénzem van, hanem azért van pénzem, hogy vásároljak.
Persze semmilyen rendszer nem garantálja önmagában a társadalmi gondok megoldását - szögezi le Síklaky. A kamat nélküli piacgazdaság sem "automatikusan" válna környezetkímélővé. A bővülés állandó kényszerének kikapcsolásával azonban jó feltételeket teremtene a környezettel békében élő rendszer működtetéséhez.
Kísérletek helyett nemzetközi egyezmények?
A szokatlan gondolat vitákat vált ki. A közgazdasági társaság vitáján, amit a Közgáz környezetgazdaságtani műhelye szervezett, Kiss Károly alternatív közgazdász például alapvető kifogásokat fogalmazott meg Síklaky gondolatmenetével kapcsolatban. Kiss Károly bírálata azért érdekes, mert nem a sokat kárhoztatott neokonzervatív közgazdaságtan irányából érkeztek ellenvetései. Kiss személyében a környezetpusztítás közgazdasági megoldásait kutató irányzat képviselője szólalt meg.
Kiss Károly úgy látja, hogy nem lehet a kamatot kikapcsolni a piacgazdaság működéséből. Aki a kamatot próbálja megszüntetni, annak a profitot is meg kell szüntetnie, ezzel viszont maga a piacgazdaság omlana össze, hogy valamiféle szovjet típusú gazdaság lépjen a helyébe. Ez pedig, mint mondja, elfogadhatatlan.
A bíráló a kísérletezés helyett a piacgazdaságnak bizonyos területeken - szociális, környezeti kérdésekben - történő korlátozását tartja célravezetőnek. Kétségeink ellenére is folytatni kell a nemzetközi egyezmények, kölcsönösen kikényszerített korlátozó intézkedések útján - mondja.
Akciókutatás - társadalmi reformok kísérletezés útján
A kamat nélküli piacgazdaság életképességéről az elméleti vita mellett kísérleti úton is információkat szerezhetünk - hívja fel a figyelmet Síklaky István. Gesell és követői a 20. század első felében, a Nagy Válság éveiben városi önkormányzatok segítségével kipróbálhatták a szabadpénz-rendszert. A beszámolók szerint sikerrel. Ugyancsak a beszámolók szerint a további kísérletezés a feleszmélő bankszektor nyomása miatt vált lehetetlenné - mutat rá Síklaky.
Mindenképpen előny, ha egy gazdasági vagy társadalmi reformjavaslat helyi szinten kikísérletezhető, mielőtt széles körben bevezetnék az ötletet. A magyar - illetve általában a kontinentális európai - társadalomtudományban szokatlan, hogy az elméleti viták mellett kísérleti eredményeket is figyelembe vegyenek. A tényeket sokkal inkább tisztelő amerikai és angol kutatók számára természetes, hogy mindazon eszméket, amelyek kis méretekben kísérletezhetők, nemcsak megvitatják, de ki is próbálják a valóságban. A kísérleti társadalomjavítás, az "akciókutatás" módszere önálló tudományos ágazattá izmosodott.
Az angolszász országokban nehéz is megállapítani, hol végződik a tudomány, és hol kezdődik a politika, illetve a reformmozgalmak terepe. A válságokra nem elsősorban politikai pártok alapításával vagy tüntetésekkel válaszolnak. Az angolszász világban a helyi kísérletek szaporodása jelzi a legbiztosabban az új születését. (Lásd erről részletesebben Percenként forradalom című írásunkat a NOL-on.)
Liska Tibor munkatársa nem tagadja meg magát
Bizonyára nem véletlen, hogy Gesell szabadpénz-rendszerét éppen Síklaky István kínálja fel kísérletezésre. Síklaky ismert munkatársa volt a szabadpiac és vállalkozás apostolának, Liska Tibornak. Síklaky István nevéhez fűződik a nyolcvanas évek elején nagy port felvert Liska-féle szentesi vállalkozási kísérlet lebonyolítása.
Liska Tibor a piaci folyamatok teljes felszabadítását, a magántulajdon monopóliumának megszüntetését hirdette, Síklaky Gesell nyomán a pénztőke monopóliumának megszüntetésén töpreng. A lényeg az eltérések ellenére nagyon hasonló: a kapitalista piacgazdaság alapvető reformjának útjait keresik. Nem azt javasolják azonban, hogy ugorjunk fejest az ismeretlenbe, hanem "csak" azt, hogy bátor és szellemes kísérletekkel kutassuk a körmünkre égő problémák megoldásait.
Kapcsolódó anyagok:
NOL: Percenként forradalom - Guy Dauncey: Összeomlás után c. könyvéről
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=79287&DocID=75019#75019
ezt a bírálatot kissé má' szemé'yeskedőnek érzem
továbbiak:
Margrit Kennedy: Gazdasági növekedés és kamatrendszer - Négy alapvető tévedés - http://www.rich.hu/node/13
Kocsis Tamás: A személyes létforma jegyében - http://epa.oszk.hu/00700/00721/00013/bev014.html
http://de.wikipedia.org/wiki/Silvio_Gesell
http://www.scribd.com/doc/79569863/Silvio-Gesell-A-Termeszetes-Gazdasagi-Rend-teljes-pdf-konyv-letoltes
http://www.scribd.com/doc/79569863/Silvio-Gesell-A-Termeszetes-Gazdasagi-Rend-teljes-pdf-konyv-letoltes
Nem halad előre, ki remegve töpreng, mer' nem látja a kezdettől a véget.
/There is no advancement to him who stands trembling because he cannot see t' end form t' beginning.
E J Klemme
A tudomány allegóriája a Magyar Nemzeti Múzeumba' - Ferenczy István, rimaszombati származású szobrásztól /+ 1856)
- tessék szíves lenni +nézni - köszönöm
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése