Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
József Attila, 1928
Már ne keresd!
Megtörtént a válás.
Elvesztettelek.
Sziszüfoszként
hiányod
bálványát
nyögöm halálomig.
Így akartuk?
Az ördög akarta így!
Drága, de hisz
az is mi vagyunk.
sox 1edül hagysz
+szoktam elválásaid
de mi törődjek azzal
mit fogok érezni
az utolsónál
mikor most
boldog vagyok Veled
s vigyázom: nehogy
a jövővárás +rontsa
e boldogságot
csak tudod, nehéz
hinni, bízni
ha már 1x megtörtént
elhagytál
s én is elhagytalak
mert hiúság, kéj- s
kalandvágy kísértett
nincs mentség
magam ítéltem el
most már holtomiglan
becsapott maradok
J. Collier (preraffaelita föstő): Lilith s Godiva, 1892-7
egyszerű esetmagamra maradtam
elhagytál egy másikért
esküdjek bosszút, büntesselek?
minek haragot tartani?
legyetek boldogok!
de ha egyszer mégis ...
visszajönnél
én ... én visszafogadnálak
hátha együtt is tudnánk még
lenni oly boldogok
,
Coventryben csak a vonatra vártam;
Pincérek és szolgák között a hídról
A három karcsu tornyon elmerengtem,
És versbe szedtem róluk e legendát: -
Nem csak mi, e kor ifjabb sarjadéki,
A tegnap emberi, kik a mulandót
Gyorsan leőröljük forgó malomként,
S fecsegve eltársalgunk erről-arról;
Nem csak mi hordjuk ám szivünkön a nép
Nehéz sorát, s veszítjük el türelmünk' -
Ha az adóval túlterhelve látjuk;
Nem - többet szenvedt, tett és több sikerrel
A nő, ki itt ezer nyárral korább' élt.
Godiva, hitvese a zordon Earlnek,
Ki itt Coventryben lakott s parancsolt;
Mert hogy nehéz adót vetett ki férje,
És az anyák a vélük jött sok apró
Gyermekkel ott versenyt rimánkodának:
,,Éhen veszünk, ha ezt is még fizetjük!"
Elment urához, s meglelé a mint ép'
Kutyáinak körében, egymagában,
A csarnok mélyét mérte, és szakálla
Két lábnyival előtte, - míg utána
Fél ölnyi hosszan úszott üstöke.
Elmonda néki mindent, és el azt, hogy:
„Az uj adó alatt meghalnak éhen!"
Mit férje furcsának talált felettébb.
És gúnyosan imigy szólt: „A kis ujjad
Sem adnád jól tudom e söpredékért!"
„Sőt kész vagyok meghalni is!" - viszonzá.
Kacagva esküvék Péterre Pálra,
A lord, miközben kényeztetve játszik
Gyémánt függőivel szelid nejének.
„Beszélsz csak!" „Nem! nem! Tégy kísérletet hát:
Bármit kívánsz is, én szavamnak állok."
És szive - durvább Ezsau kezénél -
Fölforra ott nagy mérgesen azonnal:
„Ha végig nyargalsz meztelen a város
Utcáin, én elengedem a sarcot!'
S morogva távozott kutyáival
Midőn' magán maradt, mint hogyha déli
Szellő találkozik észak szelével:
Az érzelem ugy küzködött szivében
Egy órahosszat - míg győzött a részvét.
És hírnököt küldött alá azonnal,
És trombiták harsány zenéje mellett
A súlyos föltételt tudatta szerte;
S hogy ő azért megváltni kész a népet:
De kér mindenkit, isten szent nevére,
Hogy nyílt piacra és utcára délig
Egy szem se nézzen, senki ki ne jőjön,
Maradjon minden csöndes otthonában.
Závár az ajtón s ablakok betéve.
Aztán a belső öltözőbe surrant.
S kikapcsolá a fényes övszoritót
Mit férje a gróf vett emlékbe néki. -
Megállott mindenik lehelleténél,
Mint nyári éjjelen, a hold, ha félénk -
Szemérmesen fölhők közül kibukkan.
Fejét megrázva, hullámzó csigákban
Aranyló fürtje térdeig befödte.
Levetkezett nagy hirtelen, s a lépcsőn
Mint napsugár oly nesztelen suhant le
Oszloptól oszlopig - míg lenn megállott.
Lovát már ott találta, rajt' a csótár
Bíborban égett, gyöngyös címerével.
S ment, szűz szemérmességbe öltözötten,
A lég figyelt körüle, s röpke szellő
Lélegzetet venni alig merészelt.
A kastély rézcsatornázott köröndjén
A sárkányfő alápislogni látszott. -
Szép homlokát, arcát, láng-pirba vonta,
A ház őrző ebeknek böffenése,
S a patkók csattogásit hallva, minden
Csepp vér megreszketett izzó erében. -
És kétfelől a házsor vak falával!
Hát meg a furcsa és kíváncsi kúpok!
De ő azért nem csüggedett, előre
Tartott lovával, míg a város ódon
Kapúin át a pázsitos mezőnek.
Megpillantá fehér fejű virágit. -
Ott visszafordult, (szemérme volt ruhája!)
És ím' egy aljas lelkü gaz suhanc - az
Utókor közmondásos szennyalakja -
Egy kis lyukat fúrva leselkedett - de
A mint kinéze rajt', ott helybe, rögtön,
Örökre megvakult, örök időkre! -
Igy büntetett egy fönsőbb lény hatalma .
- A szép s nemes tettek védő palástja -
Egy érzék nemtelen használatáért -
De erről ő mit sem tudott s továbbment.
És ekkor megkondult nagy csöngve bongva
Szemérem nélkül mind a száz toronyban
Az óráknak delet verő sulyokja. -
De ekkor már belépett otthonába,
Fölölté gazdag bíborszín ruháját,
És homlokán a fényes diadémmal.
Bement urához és megszűnteté a
Nehéz adót, s nevét szelid mosollyal
A halhatatlanok közé beírta! -
Juhász Gyula: Lady Godiva
Halott a város. Minden szem lezárva
És minden ablak árva és sötét.
Csupán a telehold néz a világra.
Godiva mostan oldja meg övét.
És minden ablak árva és sötét.
Csupán a telehold néz a világra.
Godiva mostan oldja meg övét.
Az alvó utcák kongó pusztaságán
Megindul halkan hófehér lován.
Mezítelen szép teste méla márvány,
Csak lábán villog bíborló topán.
Megindul halkan hófehér lován.
Mezítelen szép teste méla márvány,
Csak lábán villog bíborló topán.
Godiva lovagol. Dús szőkesége
Ragyog a kékes fényben, mint arany.
A pogány hold ma mámorral tele.
Ragyog a kékes fényben, mint arany.
A pogány hold ma mámorral tele.
A gót torony éjén holdkórosan
A kandi bakter kitekint a térre
S a szűz látványtól kiapad szeme...
A kandi bakter kitekint a térre
S a szűz látványtól kiapad szeme...
kinek tetszik, rákattal kissé nagyint6ja
Alfred Tennyson: Godiva
Inanna, uruki sumér istennő
Coventryben csak a vonatra vártam;Pincérek és szolgák között a hídról
A három karcsu tornyon elmerengtem,
És versbe szedtem róluk e legendát: -
Nem csak mi, e kor ifjabb sarjadéki,
A tegnap emberi, kik a mulandót
Gyorsan leőröljük forgó malomként,
S fecsegve eltársalgunk erről-arról;
Nem csak mi hordjuk ám szivünkön a nép
Nehéz sorát, s veszítjük el türelmünk' -
Ha az adóval túlterhelve látjuk;
Nem - többet szenvedt, tett és több sikerrel
A nő, ki itt ezer nyárral korább' élt.
Godiva, hitvese a zordon Earlnek,
Ki itt Coventryben lakott s parancsolt;
Mert hogy nehéz adót vetett ki férje,
És az anyák a vélük jött sok apró
Gyermekkel ott versenyt rimánkodának:
,,Éhen veszünk, ha ezt is még fizetjük!"
Elment urához, s meglelé a mint ép'
Kutyáinak körében, egymagában,
A csarnok mélyét mérte, és szakálla
Két lábnyival előtte, - míg utána
Fél ölnyi hosszan úszott üstöke.
Afrodité
Elmonda néki mindent, és el azt, hogy:„Az uj adó alatt meghalnak éhen!"
Mit férje furcsának talált felettébb.
És gúnyosan imigy szólt: „A kis ujjad
Sem adnád jól tudom e söpredékért!"
„Sőt kész vagyok meghalni is!" - viszonzá.
Kacagva esküvék Péterre Pálra,
A lord, miközben kényeztetve játszik
Gyémánt függőivel szelid nejének.
„Beszélsz csak!" „Nem! nem! Tégy kísérletet hát:
Bármit kívánsz is, én szavamnak állok."
És szive - durvább Ezsau kezénél -
Fölforra ott nagy mérgesen azonnal:
„Ha végig nyargalsz meztelen a város
Utcáin, én elengedem a sarcot!'
S morogva távozott kutyáival
Midőn' magán maradt, mint hogyha déli
Szellő találkozik észak szelével:
Az érzelem ugy küzködött szivében
Egy órahosszat - míg győzött a részvét.
És hírnököt küldött alá azonnal,
És trombiták harsány zenéje mellett
A súlyos föltételt tudatta szerte;
S hogy ő azért megváltni kész a népet:
De kér mindenkit, isten szent nevére,
Hogy nyílt piacra és utcára délig
Egy szem se nézzen, senki ki ne jőjön,
Maradjon minden csöndes otthonában.
Závár az ajtón s ablakok betéve.
Aztán a belső öltözőbe surrant.
S kikapcsolá a fényes övszoritót
Mit férje a gróf vett emlékbe néki. -
Megállott mindenik lehelleténél,Mint nyári éjjelen, a hold, ha félénk -
Szemérmesen fölhők közül kibukkan.
Fejét megrázva, hullámzó csigákban
Aranyló fürtje térdeig befödte.
Levetkezett nagy hirtelen, s a lépcsőn
Mint napsugár oly nesztelen suhant le
Oszloptól oszlopig - míg lenn megállott.
Lovát már ott találta, rajt' a csótár
Bíborban égett, gyöngyös címerével.
S ment, szűz szemérmességbe öltözötten,
A lég figyelt körüle, s röpke szellő
Lélegzetet venni alig merészelt.
A kastély rézcsatornázott köröndjén
A sárkányfő alápislogni látszott. -
Szép homlokát, arcát, láng-pirba vonta,
A ház őrző ebeknek böffenése,
S a patkók csattogásit hallva, minden
Csepp vér megreszketett izzó erében. -
És kétfelől a házsor vak falával!
Hát meg a furcsa és kíváncsi kúpok!
De ő azért nem csüggedett, előre
Tartott lovával, míg a város ódon
Kapúin át a pázsitos mezőnek.
Megpillantá fehér fejű virágit. -
Ott visszafordult, (szemérme volt ruhája!)
És ím' egy aljas lelkü gaz suhanc - az
Utókor közmondásos szennyalakja -
Egy kis lyukat fúrva leselkedett - de
A mint kinéze rajt', ott helybe, rögtön,
Örökre megvakult, örök időkre! -Igy büntetett egy fönsőbb lény hatalma .
- A szép s nemes tettek védő palástja -
Egy érzék nemtelen használatáért -
De erről ő mit sem tudott s továbbment.
És ekkor megkondult nagy csöngve bongva
Szemérem nélkül mind a száz toronyban
Az óráknak delet verő sulyokja. -
De ekkor már belépett otthonába,
Fölölté gazdag bíborszín ruháját,
És homlokán a fényes diadémmal.
Bement urához és megszűnteté a
Nehéz adót, s nevét szelid mosollyal
A halhatatlanok közé beírta! -
ford. Csukássi Jó., http://hu.wikisource.org/wiki/Godiva
a Graves által leírt fehér istennő leprás vo't?
A tapintatról s gyöngédségrül Alanyeset 1o ápr - a yutubon is
a http://jamiekox.livejournal.com o'dalon tanál6ó versxűs. alapján:Válás Budán
Felejts el mindent
Néked
Semmit se jelent
Lásd
a könnyek fölszáradtak
Töröld ki az összes
emlékképet
Nem valóság
jövőtlenségit kompenzáló tiszavirág fölszín:
Felejts elminden napot, órát, percet
az egész együttlétet
Felejts el mindent
ami történt velünk
hogy egyáltalan találkoztunk
mindegy mi volt
Mára múlt
Felejts el mindent szót
már rég elmúlt
újraélni semmit se lehet
Ne gondolj rám
Kérlek
haraggal
Felejts elFelejtsd el, hogy mit mondtam Néked
hogy az életem vagy
és nincs értelme semminek
a Szerelmed nélkül
hogy oly sokat voltam Veled
Már szinte kínos
Minden mosolyt
ölelést, csókot
Mindent, ami volt
és nincsen sehol
Gáspár Péter Márai-szobra Kassán /Mann Jolán fényképi
Felejts el
felejtsd el, hogy szerettelek
Már vége
megismételni semmit sem lehet
Ne gondolj rám
kérlek
haraggal
Tegnap még Veled akartam lenni
ma megyek tovább
egyedül
s ez így lesz ezután már mindig
Egyedül
nemsokára talán már
a neved se jut eszembe
Felejts el mindent, ami történt
hogy Rádtaláltam
- s ez így igaz
de már mindegy 
ami volt
nincs többé
Felejtsd el, hogy szerettelek
- Vége
hogy Rádtaláltam
s ez így igaz
vissza újra semmi se térhet
Csak ne gondolj rám
kérlek
Ne
- közönnyel
Bejegyzések
1 megjegyzés:
Chráň ma, ako by
si vrahom bol,
ako keby život môj
bol by tvôj.
Miluj tak, ako by
to bolo dobré,
ako keby srdce moje
bolo tvoje.
Megjegyzés küldése