pár versike Ozsvaldtul

Szélkiáltó

Vihar jöttén, mikor a fák
meghajolnak térdbe',
fellegtornyok inognak,
csak a szélkiáltó futkos /a kihalt mezőkön,
ijedt szemét felveti
/az égre.
A réti madarak már /mind elültek,
a szélkiáltó hova /menekülhet?
Vadvizek hátán /végigver a zápor.

Hallod-e a szélkiáltó /hangját?
Árva madár, egyre csak /rikácsol.

nagy póling - numenius arquata - Brachvogel - curlew

Gyerekhangra

Már futni se mernél a kert alatt,
csak álmokkal ámítod önmagad,
emlékedben él csupán
a fiú, kit a táltos ledobott,
varangyos békák tűzszeme,
kocsma előtti vad zene,
csizmák - porfelhőt rugdalók,
kezek - kerítést tördelők,
harmonika gyöngyház gombjai,
mi újat tudnak még mondani?

Három vaspánt a szívemen,
jajszavuk hallom idebenn.
Vigyázz - a kerékszög kiszakadt,
dugd oda helyette ujjadat!
Zsebkendőd vérben - sose bánd,
csak hulljon az a pánt!

az Ördögi kísértetek eleje, Sempte 1578

Postilla
Bornemisza Péternek

Ez a kis "sömmi" ember
csak pöröl, egyre pöröl,
inaiba csúf ördögök
harapnak, kísértetek
csípnek oldalába,
döghalál kerülgeti,
hánykódik, akár a
magányos csónak
tengeri szélben,
ez az apró "bikkmakk",
vézna kis ember
örökké nyugtalan,
mindig csak háborog,
és mondja, mondja
a maga igazát,
dacos homlokával
veri a pádimentumot,
császári főket gúnyol,
dölyfös urakat ostoroz,
kényes dámákról prédikál,
ez a látomásoktól
meggyötört,
testben már majdnem
összetört,
csupa bőr és csupa csont,
fonnyadt kis ember
hogy ég, hogy lobog,
hangja átzúg a falakon,
és riasztó igéit
szórja csak egyre,
a megrettent szívűek
vigasztalására.

Ozsvaldot nem méltatá a Fór 1 nagyb képre se,
csak 1 aprócska közösre.
Bezzeg Barakbul van 1 rakás a nevi alatt

Bornemisza Pétör - Balassi Bálint nevelője vo't. Az 1576/7-es pestisjárványba' +halt a feleségi s 4 gyereki.

Kár, h. sok he'y, hun működe, mára te'jesen e'tótosoda. E vár a többi +alkuvó fölvidéki madzsarra es. Halleluja!

lesana "Trucc/vállalat)" c. képe a vagyunk.sk-n

Én édes szerelmem, egyetlen egy lelkem, mi haszon nekem élnem,
Ha semmit nem segít, jómra fel sem indít az én esedezésem,
Sok könyörgésemre, szép leveleimre csak választ sem téssz nékem?

Lelkemnek fájdalmát, érted való kínját maga te így jól látod,
De ingyen sem érzed, sőt inkább neveted, magadban csak csúfolod,
Mondván: - „Hagyd, hagyd - úgymond - hiszem veszti nagy gond” -, kínomat úgy mosolygod.

De mi hasznod vagyon sok könnyhullásomon, kétségben mire tartasz?
Mint mérget sok mézben, édes beszédedben gonoszt elegyítve adsz,
Egyfelől édesgetsz, másfelől kesergetsz, csak bánatra taszítasz.

Szép sólymok, vad rárók - kiket madarászók tanítanak, viselnek,
Bánással, tartással, szóval, kiáltással - szelídek, kézre jönnek;
Az erős kősziklák hevétől a napnak romolnak, repedeznek;

Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács idestova nem hajthat,
Vérrel erős gyémánt, kit az acél sem bánt, végre mind elhasadhat,
A piros márványkő, kit ver gyakor eső, csepegéstől lyukadhat;

Téged pedig, sólymom, én édes vad ráróm, az én sok kiáltó szóm
Kezemre nem hívhat, s csak úgy se lágyíthat, mint vasat tűz, nagy lángom,
Sem mint márványkövet, kit eső csepeget, nem hathat könnyhullásom.

Vérem hullásával ha hozzám hajlanál, tündöklő szép gyémántom,
Arra is kész volnék, csak tőled érthetnék, végeznéd el már kínom,
De mind sok írásom, szóm, siralmam, lángom, szolgálatom csak károm.

Az én gyötrelmemre s Istenre tekintve indulj fel szerelmemre,
Nagy háládatlanság miatt nyomorúság hogy ne szálljon fejedre,
Vagy segélj meg immár, vagy végezz ki hamar, ne tarts tovább kétségbe!

A mennyei orcát, életem birtokát ha Isten neked adta,
Angyali ábrázat ha vagyon terajtad, mire vetsz engem kínra?
Mennybeliek szerint ennyi sok szörnyű kínt enyhíts meg jó szolgádban!

Úristen, hogy lehet a kegyetlenségnek ilyen nagy szépség fészke?
Ha a mennybeliek olyan kegyelmesek, térj te is kegyelemre!
Angyali orcádot mert te megalázod, ha űzsz számkivetésre.

Színed dicsősége most ez új versekre elmémet serkentette,
Képtelen nagy szépség, ki miatt szívem ég, mert már elrekkentette
Buzgó szerelmedben, kiben, mint tömlöcben, sírva ezt éneklette.

B. B.

letora - jelleg. módosítja /uprav si z előírt dinamikát, sos mód /svojsk ki1ensúyozza a belső xkezetet /skladb. z előadó /interpret szolgál, propagátor s a mű +valósítója. biztonsosan teszi túl magát /prenás sa a mű techni nehézsin (szirtjein. oszt.rokons. abonnement - előfizetés, +rendelés, bérlet. a burzs +szilárdítá vezető xepit s má nem vót szükse a népre mint nékülöz7etl szövére. Kard Dezs szoc. dzsesszdics. a nemzeti őslap hamisítatl "konzervációja. A műv le7ővé teszi, h a szépsben s által átérezzük a lét 1xisét s dicsét /umozsnyuje pocityovat prostr a v jegyinyecsnoszt - D Shindelárzs. eléri z él1ensúyt s bodogsérzt, a műv kedvs számára, kalauz z élúton, öröm, élmek forrása, a kor s nemes gondok tikre, széps s +ism lapja. vannak kifi: A zen köröttünk Népmív '62 - szlávs dicső. a mokat felejti - bármivel kapcsba: nem vunk font. ha nem tolakodnának oy Fszakost, én se érzném szüksit, h említnem kén őket, v a romokat, rácokat.., kivétel nehány or a sok millbó