minden másokat is szerető nőnek, asszonynak, öregasszonynak, lánynak
Hé! Sötétség, régi öreg barátom,
jöttem ismét beszélgetni veled,
mert egy látomásom megint enyhe borzongással töltött el,
de csírájában elfojtottam, míg aludtam.
Ám a látomás valahogyan mégis befészkelte magát az agyamba
s maradványai még mindig ott vannak
A Csend Hangjában.
Nyugtalan álmaimban egyedül járkáltam
szűk utcák kövezetén,
alulról az utcalámpa sápadt fényének holdudvara látszott,
s nyakamon az ing hideggé és nedvessé változott
mikor szemeim átfoghatták a pillanatot
egy neonfény villanásán keresztül, mely szétválasztotta az éjszakát,
és megérinthettem A Csend Hangját.
És a csupasz fényben láttam
tízezer embert, vagy még többet is.
Akik mondtak valamit, anélkül, hogy beszéltek volna,
akik hallottak valamit, anélkül, hogy figyeltek (értettek) volna
s emberek, dalokat írtak, amaz sohasem hallott és sohasem merészelt
hangok segítségével.
Felháborgatván A Csend Hangját.
„Ti bolondok!” mondtam én, „nem tehettek róla, hogy nem tudjátok,
hogy a Csend olyan, mint az elburjánzó rákdaganat.”
„Halljátok szavaimat, melyek által hatalommal tanítalak benneteket,”
fogjátok kezem, mellyel szabadon elértelek benneteket.”
Azonban szavaim, mint halk esőcseppek hulltak alá,
és visszhangzottak a csönd kútforrásaiban.
És az emberek leborultak és imádkoztak
a neon istenhez, melyet készítettek maguknak.
Majd a jel felvillantotta, hogy ez mennyire veszélyes.
A szavakban, melyek ilyenformán keletkeztek,
a jel megnyilatkozott, mondván: „A próféták szavai
az aluljárók és bérházak falára írva
suttogva szólalnak meg a Csend Hangjaiban.
örökké él a szenvedély
Fáradtan megérint a Végtelen
Újra elcsitul a félelem
Hisz az enyém ez a nehéz,
fénytelen szerelem.
Nekem a csend a dalom.
Messziről érkezik a szó
Álom egén tiszta tó
Bolond üzenetet súg nekem
Nem kell álmaimat féltenem
Hiszen enyém már ez a végtelenül
nehéz szerelem.
Nekem a csend a dalom.
És többé nem üzen a szél
A szívem nélküle beszél
Érzem, bekerít a félelem
Meghal bennem minden érzelem
Pedig enyém már ez a csodás,
végtelen szerelem.
De csak a csend a dalom.
Éppúgy dübörög a szó
Mintha zajlik a folyó,
És ha felragyog a Végtelen
Újra menekül az értelem
Mégis él ez a nehéz,
fénytelen szerelem
Nekem a csend a dalom.
Vágyam kergeti a szél
Fájó, sötét minden éj
Hangtalan üzen a Végtelen
Érzem elrepül a félelem
És egy könnycsepp a szélben a szerelem
szárnyán felém száll
Rám talál.
Nekem a csend a dalom.
jöttem ismét beszélgetni veled,
mert egy látomásom megint enyhe borzongással töltött el,
de csírájában elfojtottam, míg aludtam.
Ám a látomás valahogyan mégis befészkelte magát az agyamba
s maradványai még mindig ott vannak
A Csend Hangjában.
Nyugtalan álmaimban egyedül járkáltam
szűk utcák kövezetén,
alulról az utcalámpa sápadt fényének holdudvara látszott,
s nyakamon az ing hideggé és nedvessé változott
mikor szemeim átfoghatták a pillanatot
egy neonfény villanásán keresztül, mely szétválasztotta az éjszakát,
és megérinthettem A Csend Hangját.
És a csupasz fényben láttam
tízezer embert, vagy még többet is.
Akik mondtak valamit, anélkül, hogy beszéltek volna,
akik hallottak valamit, anélkül, hogy figyeltek (értettek) volna
s emberek, dalokat írtak, amaz sohasem hallott és sohasem merészelt
hangok segítségével.
Felháborgatván A Csend Hangját.
„Ti bolondok!” mondtam én, „nem tehettek róla, hogy nem tudjátok,
hogy a Csend olyan, mint az elburjánzó rákdaganat.”
„Halljátok szavaimat, melyek által hatalommal tanítalak benneteket,”
fogjátok kezem, mellyel szabadon elértelek benneteket.”
Azonban szavaim, mint halk esőcseppek hulltak alá,
és visszhangzottak a csönd kútforrásaiban.
És az emberek leborultak és imádkoztak
a neon istenhez, melyet készítettek maguknak.
Majd a jel felvillantotta, hogy ez mennyire veszélyes.
A szavakban, melyek ilyenformán keletkeztek,
a jel megnyilatkozott, mondván: „A próféták szavai
az aluljárók és bérházak falára írva
suttogva szólalnak meg a Csend Hangjaiban.
Hello darkness, my old friend
I've come to talk with you again
Because a vision softly creeping
Left its seeds while I was sleeping
And the vision that was planted in my brain
Still remains within the sound of silence.
In restless dreams I walked alone
Narrow streets of cobblestone
'Neath the halo of a street lamp
I turned my collar to the cold and damp
When my eyes were stabbed by the flash of a neon light
That split the night
And touched the sound of silence.
And in the naked light I saw
Ten thousand people, maybe more
People talking without speaking
People hearing without listening
People writing songs that voices never share
And no one dare disturb the sound of silence
"Fools" said I, "You do not know
Silence like a cancer grows
Hear my words that I might teach you
Take my arms that I might reach you."
But my words like silent raindrops fell
And echoed in the wells of silence
And the people bowed and prayed
To the neon god they made
And the sign flashed out its warning
In the words that it was forming
And the sign said, "The words of the prophets
are written on the subway walls
And tenement halls."
And whisper'd in the sounds of silence.
I've come to talk with you again
Because a vision softly creeping
Left its seeds while I was sleeping
And the vision that was planted in my brain
Still remains within the sound of silence.
In restless dreams I walked alone
Narrow streets of cobblestone
'Neath the halo of a street lamp
I turned my collar to the cold and damp
When my eyes were stabbed by the flash of a neon light
That split the night
And touched the sound of silence.
And in the naked light I saw
Ten thousand people, maybe more
People talking without speaking
People hearing without listening
People writing songs that voices never share
And no one dare disturb the sound of silence
"Fools" said I, "You do not know
Silence like a cancer grows
Hear my words that I might teach you
Take my arms that I might reach you."
But my words like silent raindrops fell
And echoed in the wells of silence
And the people bowed and prayed
To the neon god they made
And the sign flashed out its warning
In the words that it was forming
And the sign said, "The words of the prophets
are written on the subway walls
And tenement halls."
And whisper'd in the sounds of silence.
Fernardo Pedrosa:
giccsesben:
Hello, ezt súgta a szél
örökké él a szenvedélyFáradtan megérint a Végtelen
Újra elcsitul a félelem
Hisz az enyém ez a nehéz,
fénytelen szerelem.
Nekem a csend a dalom.
Messziről érkezik a szó
Álom egén tiszta tó
Bolond üzenetet súg nekem
Nem kell álmaimat féltenem
Hiszen enyém már ez a végtelenül
nehéz szerelem.
Nekem a csend a dalom.
És többé nem üzen a szél
A szívem nélküle beszél
Érzem, bekerít a félelem
Meghal bennem minden érzelem
Pedig enyém már ez a csodás,
végtelen szerelem.
De csak a csend a dalom.
Éppúgy dübörög a szó
Mintha zajlik a folyó,
És ha felragyog a Végtelen
Újra menekül az értelem
Mégis él ez a nehéz,
fénytelen szerelem
Nekem a csend a dalom.
Vágyam kergeti a szél
Fájó, sötét minden éj
Hangtalan üzen a Végtelen
Érzem elrepül a félelem
És egy könnycsepp a szélben a szerelem
szárnyán felém száll
Rám talál.
Nekem a csend a dalom.
Szek. É
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése