Egy konzervatív politikus emberi példája a totalitárius diktatúrákban
Esterházy János (* 1901. III. 14., Nyitraújlak - + 1957. III. 8., mirovi börtön)
E kisebbségi magyar politikus személye éles szópárbajok tárgyát képezi a magyar és szlovák, valamint cseh történészek és politikusok között a totalitarizmus bukása óta. De még ez is haladás, mert korábban a nevét sem volt szabad kiejteni és igazán nagyon kevesen tudták, ki is volt ő, miért küzdött és szenvedett mártírhalált. Esterházy János politikusi működése és műve összefonódik a fölvidéki magyar kisebbség sorsával, így az uralkodó többség és elit általi megítélése sajnos még ma is kihatással van ezen etnikum lehetőségeire, ill. azoknak adekvát fokmérője.
Esterházy János, apai részről az Esterházy család cseszneki, grófi ágából származott. Apját szintén Jánosnak hívták (1864-1905). Korai halála után özvegye, a lengyel származású Tarnowska Erzsébet (1875-1956) egyedül nevelte tovább három gyermekét - hagyományos keresztényi és nemzeti szellemben. A Nyitra melletti Újlakon található családi kúriájuk, melyet a II. világháború után kisajátítottak, a család még ott maradt tagjait a gazdasági épületbe száműzve. Azóta elmegyógyintézet működik az épületben. Nyitraújlak szlovák falu, ahol az idősek máig is megbecsüléssel emlékeznek az Esterházy családra . Jánosnak két lánytestvére volt: nővérét, aki később szintén jelentős közéleti személyiséggé vált, Lujzának (1899-1966), húgát Márianak hívták.
Közgazdasági tanulmányai befejezése után János az I. világháború után a családi birtokon kezdett gazdálkodni, majd bekapcsolódott azokba a Nyitra környéki önkéntes honvédelmi akciókba, amelyeknek a célja Fölső-Magyarország cseh légiók általi katonai megszállásának a megakadályozása lett volna. Siker azonban csak a Sopron környéki tevékenységüket követte, ahol - és a történelmi Magyarország területén egyedül csak itt - a meghirdetett wilsoni elvek, a népek önrendelkezési jogának értelmében népszavazás dönthetett a terület és lakosság hovatarozásáról. Ezekben az akciókban János nővérével Lujzával együtt vett részt, akit ezért a csehszlovák hatóságok 1923-ban egy év börtönbüntetésre ítéltek.
A trianoni „békeszerződés” a vesztesek közül a török birodalom mellett a történelmi Magyarországot sújtotta a legnagyobb mértékben: elvesztette területének 72 %-át és magyarajkú népességének körülbelül a harmadát. (A „győztesek” nem voltak tekintettel az etnikai határokra, Magyarország a tárgyalások folyamán nem kapott semmilyen beleszólási vagy föllebezési lehetőséget, ezért a magyarok többsége máig is „diktátum”-nak tekinti a trianoni döntést.) Az újonnan létrehozott Csehszlovákiához kb. egymilliónyi magyar népesség került (- az 1910-es magyar népszámlálási adatok alapján, amely szám a magyarnyelvű népesség egy részének elmenekülése, ill. elüldözése után 744 000-re apadt - az 1921-es csehszlovák adatok alapján, ami Szlovákia és Kárpátalja akkori népességének kb. 20 %-át tette ki), nagyrészt egy jól kijelölhető déli határmenti sávban. Ezek a tények nagyban meghatározták az akkori magyarok gondolkodását, köztük Esterházy Jánosét is.
Csehszlovákia a Saint-Germain-en- Laye-i szerződés aláírásával vállalta, hogy biztosítja a nemzetiségek jogait. Ennek ellenőrzését a Népszövetségnek kellett volna biztosítani, de a csehszlovák hivatalok és tényezők különféle ürügyekkel igyekeztek megkerülni a kisebbségi jogok megadását és lehetetlenné tenni azok alkalmazását, amit a magyar körök gyakori genfi folyamodványai és tiltakozó jegyzékei is tanúsítanak.
A magyar kisebbség igyekezett kihasználni az új állam jogrendje által biztosított lehetőségeket is. Egy 1907-ben alapított magyar-német párt alapjain már 1919-ben megalakult az Országos Keresztény-szocialista Párt Körmendy-Ékes Lajos vezetésével. (További vezetői közé tartozott: Szüllő Géza (1873-1957), Fleischmann Gyula (1889-1969), Tost Barna (1876-1951) és Grosschmid Géza (1872-1934; Márai Sándor és a filmrendező Radványi Géza apja).
Az 1920-ban Szent-Ivány József (1884-1941) vezetésével megalakult másik párt, az Országos Magyar Kisgazdapárt elődje az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt volt, amelynek a nevéhez később a „kisiparos“ megjelölést is hozzáfűzték, míg végül 1925-ben a Ruszinszkói Jogpárttal egyesülve Magyar Nemzeti Párt néven jegyezték be, amely elnevezést a csehszlovák hatóságok korábban nem engedélyezték. E két nagy párt mellett volt még néhány kisebb, kevésbé jelentős magyar párt is, és a nagyobb csehszlovák pártoknak is voltak magyar tagozatai. (Az I. Köztársaság fönnállásának utolsó időszakában pl. erős volt a kommunista párt támogatottsága, amelynek az önrendelkezési elvet is tartalmazó programjára 1935-ben a magyar választók csaknem fele adta voksát, amely tény a gazdasági világválság és cseh érdekeket előnyben részesítő gazdaságpolitikának a fölvidéki magyar lakosság szociális helyzetét kiváltó rosszabbodását is jelzi. )
A két nagy magyar párt Petrogalli Oszkár (1874-1925) kezdeményezésére már 1920-ban Közös Bizottságot hozott létre, s az 1925-ös parlamenti választásokon tíz képviselőt és hat szenátort jutattak a prágai törvényhozásba. A csehszlovák kisebbségellenes politikát bíráló fölszólalásiaval főként Szüllő Géza vált ismertté Prágában és Genfben. Az ő javaslatára jutott be Esterházy János is az Országos Keresztény-szocialista Párt vezetésébe, majd 1935-ben Kassa képviselőjeként a parlamentbe is.
Esterházy a húszas évek közepén kapcsolódott be a Keresztény-szocialista Párt tevékenységébe, amikorra úgy-ahogy sikerült rendeznie családja vagyoni helyzetét (ingatlanaik több mint ¾-étől kisajátították, adójukat azonban - az egykori nagybirtokosokat sújtó csehszlovák törvények értelmében - az eredeti birtoknagyság alapján szabták meg). A Keresztény-szocialista Párt elnökévé 1932-ben választották meg Esterházyt. Programadó beszédében a kormány címére az alábbiakat jegyezte meg: „Megkérdezésünk nélkül csatoltak bennünket egy idegen állam keretébe […] joggal várjuk el tehát, hogy az utódállamok, amint erre magukat a békeszerződésben kötelezték, ígéreteiket száz százalékig betartsák s a minket megillető jogokat megadják.” Kitűnő szónoki képességei és nyelvtudásának köszönhetően még ugyanabban az évben megválasztották Esterházyt a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnökévé is. A Ligák 1932-es bécsi nemzetközi kongresszusán arra figyelmeztetett, hogy „a Népszövetség magatartása miatt a megoldatlan kisebbségi kérdés Európa békéjét veszélyezteti”. Tisztségét a Liga élén Esterházy 1937-ig töltötte be, amikor képviselői elfoglaltsága miatt lemondott, és Szüllő Géza váltotta föl őt e szervezet elnöki székében.
A két legnagyobb magyar pártot különböző huzavonák után 1936 júniusában sikerül egyesíteni, Egyesült Országos Keresztény-szocialista és Magyar Nemzeti Párt, vagy rövidebben Egyesült Magyar Párt néven, amelynek elnökévé az akkor még liberális beállítottságú Jaross Andort, ügyvezető elnökévé pedig Esterházyt választották.
A magyar pártok a csehszlovák államtól nem kaptak semmiféle támogatást, így Magyaroszág pénzügyi támogatására szorultak. Budapest ezen támogatás fejében igyekezett eszközként használni őket saját politikai céljai megvalósításában. A magyar politikusokkal és kormányzati körökkel főként Esterházy tartott fönn szoros kapcsolatokat, kölcsönösen tájékoztatták egymást azokról a kérdésekről, amelyek magyar érdekeket érintettek (ami akkor sem volt tilos - mint ahogy ma sem kellene annak lennie). Nem valószínű azonban Ladislav Deák szlovák történész gyanúsítgatása, hogy Esterházy Budapest ügynöke lett volna, és pénzt kapott a szlovák politikusok lekenyerezésére, amit Deák szerint az bizonyít, hogy jelentéseiben fedőnevet és számkódot használt. A kérdés csak az, hogy miért kockáztatta volna Esterházy az addig elért eredményeket egy nem biztonságos ügynöki ténykedéssel, ha céljait elérhette törvényes úton is. Magda Ádám és Szarka László magyar történészek kutatásai bizonyítják, hogy az álnevek és kódok használata az akkori diplomáciai gyakorlatban általánosan elterjedt volt, továbbá azzal is magyarázható, hogy a kisebbségi magyar politikusokat az utódállamok rendőrségei, hírszerző és biztonsági szolgálatai folyamatosan megfigyelés alatt tartották. Hetven év telt el azóta - a rágalmakat meggyőzőbb alapokra lehetne és illene fektetni. Csak annyit fűzzünk még mindehhez, hogy Esterházy nemcsak a pártpénzekből (amelyekről nem csak ő döntött és el kellett számolni róluk) fordított jelentős összegeket különböző közhasznú - természetesen főként kisebbségi - kulturális és társadalmi rendezvények és intézmények támogatására (amiről jellemző módon az állami hivatalok „megfeledkeztek”), hanem a saját vagyonából is bőkezűen és önzetlenül juttatott ilyen célokra.
Az államfordulat utáni kisebbségi magyar politizálás előtt két út állt, amelyek közül választani lehetett: a csehszlovák politikusokkal és kormánnyal való együttműködés az őn. aktivista politizálás keretében vagy az ellenzékiség „lehetőségei”. A csehszlovák pártok magyar tagjai és a baloldali irányultságú politikusok rendszerint az első megoldást választották, míg a magyar pártok képviselői inkább a második út mellett döntöttek. Az idős Masaryk lemondásával köztársasági elnöki tisztségéről rövid ideig úgy tűnt, hogy ez a helyzet megváltozik, mivel Benešnek a megválasztásához szüksége lett volna a magyar képviselők szavazataira is. Ezért 1935 decemberének közepén találkozót kért Esterházytól és saját személyének támogatása fejében megígérte a magyar követelések teljesítését, amelyeket egy 18 pontos memorandumban foglaltak össze. A rivális elnökjelölt visszalépéséből kifolyólag végül mégsem lett szüksége a magyar szavazatokra. Másodszor 1936 novemberében találkozott a két politikus, amikor a kistapolcsányi kastélyban Beneš miniszteri bársonyszéket ajánlott föl Esterházynak, aki viszont a kisebbségi intézményeknek a magyar nemzetiség összlakosságon belüli számarányának megfelelő költségvetési támogatásától tette azt függővé a közelgő parlamenti vitában, minthogy a korábbi elnökjelölti ígéretekből azideig semmi sem valósult meg. A magyar követeléseket és javaslatokat sem akkor sem később nem vették figyelembe. Ehhez kapcsolódik Esterházy egyik parlamenti fölszólalása is a magyar nemzetiség, iskolaügy és kultúra vigasztalan anyagi helyzetéről, ami a következő évvégi költségvetési vitán hangzott el.
Esterházy nem rejtette véka alá a csehszlovák állammal szembeni kritikus, sőt elutasító álláspontját. Teret egy ilyen kiállásra az I. Csehszlovák Köztársaság demokratikus parlamenti rendszerének a hiányosságok ellenére is viszonylag liberális politikai viszonyai nyújtottak számára. (Arról, hogy ezek a viszonyok mégsem voltak annyira ideálisak, a két háború közti csehszlovákiai magyar politika és kultúra, irodalom másik legismertebb alakjának, a baloldali újságíró Fábry Zoltánnak (1897-1970) a műve tanúskodik, aki a kezdeti szembenállás ellenére később Esterházy kiállását is megértette és nagyra értékelte. ) A kisebbségi magyar politikusok és pártok a kritikus és revizionista magatartásuk miatt gyakran váltak a csehszlovák hatóságok támadásainak célpontjává, sajtójukat cenzúrázták és magát Esterházyt is többször letartóztatták.
Esterházy nem titkolta a fő célját sem, a magyarságra kényszerített állami fönsőbbség - status quo békés úton, kizárólag az érvényes törvények és nemzetközi szerződések szellemében való revízióját. Ezek között a keretek között támogatta Szlovákia és Kárpátalja autonómiájának követelését is abban a reményben, hogy azok biztosításával a magyarság helyzete is javulna. 1938 májusában került sor Kánya Kálmán, magyar külügyminiszter és a legerősebb szlovák politikai erő, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének, Jozef Tisónak a találkozójára, amikor ez utóbbi nem zárta ki egy magyar-szlovák államszövetség létrehozásának lehetőségét sem bizonyos föltételek teljesítése mellett, amelyeket írásba is foglaltak. A szlovákok a lengyelekkel is tárgyaltak e kérdésről, akiket fölkértek, hogy a magyarokkal tervezett viszonyukban vállaljanak garanciát. Ezen tárgyalások során magánszemélyként Esterházy is tárgyalt Beck lengyel külügyminiszterrel.
1938 őszén mind a belpolitikában mind a nemzetközi politika színterén fölgyorsultak az események. A Szudétanémet Párt követelései és módszerei radikalizálódtak. A németek rá akarták venni a magyar pártokat is, hogy csatlakozzanak a harcukhoz. Esterházy ezt elutasította és nyugalomra szólította föl a magyar lakosságot. Magyar részről - ellentétben a Hlinka Szlovák Néppárttal tagjaival vagy a Konrad Henlein vezette németekkel - nem is kerül sor semmilyen köztársaságellenes demonstratív vagy erőszakos cselekményre.
A müncheni egyezmény vagy inkább diktátum után (aminek a csehek tekintik - hasonló okokból, mint amit a magyarok esetében Trianonnál láttunk) 1938 október elején tárgyalások kezdődtek Magyarország és Csehszlovákia között is a határok kérdéséről, két fél nem tudott azonban megegyezni és ezért fölkérték Németországot és Olaszországot a döntőbíráskodásra, aminek eredménye aztán a magyarok által lakott határmenti sáv nagy részének Magyaroszághoz való visszacsatolása lett. Oda került azonban néhány szlovákok lakta terület is, ami további ellentéteket szült a két ország között. Nem zárható ki egyébként, hogy ez célja is volt a hitleri Németországnak.
Esterházy elégedetlen volt a tárgyalások körülményeivel és az eredményükkel is. Fölszólította a magyar kormányt, hogy akár egyoldalúan is mondjon le a szlovákok lakta területekről, és kijelentette, hogy Szlovákiában marad, hogy védje a még ott maradt kb. 70 000 lelket számláló magyar kisebbség érdekeit.
Egy olyan mesterséges államalakulat megszűnte után, amilyennek Csehszlovákiát tartotta, Esterházy pozitívan értékelte a Szlovák Köztársaság létrejöttét dacára a körülményeknek és állapotoknak, amelyek mellett minderre sor került és amelyek az új államban uralkodtak. A szlovák parlamentbe való kooptálása után,a magyar kisebbség egyedüli képviselőjeként folytatatta küzdelmét annak jogaiért, tiltakozott a Hlinka-gárda jogsértései és kegyetlenkedései ellen és nem mérsékelte a bírálatát a szlovák „klerikális fasiszta“ uralom keresztényietlen és embertelen törvényeket elfogadó képviselői irányában sem.
A korábbi reményekkel ellentétben a magyar lakosság helyzete az önálló Szlovákiában - a csehszlovákiai állapotokkal összehasonlítva is - rosszabbodott. Bajainak orvoslását a szlovák kormány a reciprocitás elve alapján a magyaroszági szlovákság helyzetétől tette függővé. Ezért Esterházy gyakran igyekezett közbenjárni az ő érdekükben is a magyar kormánynál és közvetíteni a két ország kormánykörei között. Elítélte az agresszív, erőszakos türelmetlenség megnyilvánulásait mindkét oldalon. Az, hogy e két „kölcsönösen egymásrautalt, közös sorsú nemzet“ megbékélése érdekében munkálkodjék keresztény humanista elveiből és magatartásából is következett.
Az új szlovák állam belügyminisztériuma kezdetben nem engedélyezte a Magyar Párt működését. Csak 1941 végén került sor annak bejegyezésére. Az ideig a magyar művelődési szervezetek munkája is tiltott volt, egyedüli kivételt a magyar sajtó képezett. Napirenden voltak a magyarokkal szemben elkövetett jogsértések, állásokból elbocsátások stb. Esterházy nemcsak ezek ellen emelt szót a szlovák parlamentben, hanem a másokkal szemben elkövetett jogtalanságokkal ellen is föllépett. Támogatta ugyan a zsidóság gazdasági befolyásának korlátozását, de bírálta az üldözésüket. 1940 május 17-én tiltakozott az internáló táborok és konkrétan is az illavai koncentrációs tábor ellen. A szlovák törvényhozás tagjai közül egyedül ő nem szavazta meg 1942 május 15-én a zsidóság deportálását kimondó törvényt. Ezt a magatartást és tettet lehet ugyan kicsinyíteni, bagatellizálni - amint azt némely szlovák történészek teszik, az azonban kétségtelen, hogy abban az időben és helyzetben fölbecsülhetetlen jelentősége volt egy ilyen kiállásnak.
A háború kitörését Esterházy tragédiaként élte meg, hisz rokoni kapcsolatok is fűzték Lengyelországhoz. Ennek ellenére nyugalomra és kölcsönös szeretetre szólított föl és segítette a lengyel menekülteket kijutni Magyarországra, ahol sokan közülük menedékre is találtak a segítségével. A Szovjetunió elleni háború kezdetén először annak támogatására buzdított ugyan, mert veszélyt látott a kommunista Oroszországban az európai nemzetekre és kultúrára nézve, de 1943-tól már ebben a kérdésben is pacifista nézeteket hangoztatott, noha végig antikommunista maradt. Hasonlóan viszonyult a nácikhoz és fasisztákhoz is, akikről ugyancsak nem mondható el, hogy kedvelték volna őt.
Esterházy János, noha egy kortól és körülményektől független abszolút mércével mérve nem volt szeplőtlen, de konzervatív humanista-keresztény álláspontjának köszönhetően sok más akkori személyiségtől eltérően nem is tért le a humánus erkölcs és az azon alapuló törvényesség útjától. Nem került náci ideológia hatása alá, és még ha tárgyalnia kellett is annak képviselőivel, mindig szilárdan kitartott a keresztény-szociális értékek mellett. Az ő érdeme legnagyobbrészt, hogy a Magyar Párt nem vált a náci ideológia kiszolgálójává, hanem épp ellenkezőleg: nemzetiségtől vagy ideológiai meggyőződéstől függetlenül az antifasiszta beállítottságú személyek menedékévé és támaszává vált. Nem kis része volt Esterházynak abban is, hogy szlovákiai magyarok nem vettek részt semmilyen zsidóellenes akcióban. Ő és családja is rejtegetett zsidókat és cseheket és segítettek nekik kijutni Magyarországra és azon keresztül más biztonságosabb országokba is.
Az Esterházy fémjelezte magatartás szélesebb nyilvánosságot kapott a magyar napilapokon keresztül. Az Esti Újságot, a Magyar Párt sajtóorgánumát 1941-ben betiltottak ugyan, de ugyanezt az irányt folytatta a Magyar Hírlap is egészen 1944 végéig, amelynek a szerkesztőségében olyan baloldali újságírók működtek, mint Pééry Rezső (1910-1977) vagy Szalatnai Rezső (1904-1977), akik abban az időben közeli munkatársai voltak Esterházynak. Mindkét újságot keresztény-humanista szellemben szerkesztették. Ezeken az újságokon kívül nem volt egyetlen más antifasiszta sajtóorgánum sem az akkori Szlovák Köztársaságban, amiért gyakran támadták is őket a Hlinka párti Slovák és Gardista, valamint a német Grenzbote.
1944 nyarán Esterházyt megfosztották képviselői a immunitásától, majd a parlamenti helyétől is egy inkább nevetséges, semmint komoly eset ürügyén, amit a „köztársaság gyalázásává“ fújtak föl (mintegy másik kitűnő példájaként a Milan Kundera által leírt Tréfának - totalitárius rendszernek): Esterházy az előző év nyarán a poprádi állomáson egy gyors késérére reagálva állítólag megjegyezte (más, szlovák források szerint azért, mert nem engedték őt fölszállni az I. osztályra): „Ez egy közönséges svindli, mint ahogy minden ebben az államban“.
Esterházy felesége és két gyerekük, Alice és János már a háború végén Magyarországra szöktek, nővére Lujza háború utáni Csehszlovákiában folyó magyarüldözések elől Franciaországba menekült. Esterházy Jánost hiába próbálták a családja és a barátai is rábeszélni a menekülésre: azt válaszolta, hogy képtelen elhagyni a szülőföldjét, ahol számítanak rá, föladata van, hogy nincs mitől félnie s még menekülni sem akart a nácikkal együtt (bár nem lehettek illúziói az új urakkal és megszállókkal kapcsolatban, azt mégse gondolta, hogy azok is a náci módszereket fogják sokszor még radikálisabban folytatni - csak épp kifordított köpenyben és más uniformisban). A helyén maradt hát és csupán a magyar nyilasok és a Gestapo elől bujkált, akik hajtóvadászatot indítottak ellene.
1945 után azonban Esterházy újra csak nem kívánt személy lett, mert akadályozhatta volna ezúttal már a magyar és német kisebbség ellen a kollektív bűnösség elve alapján tervezett embertelen akciókat, amelyek sokban hasonlítottak a közelmúltbeli balkáni etnikai tisztogatásokra is, vagy ahogy már írtuk a náci módszerek továbbélésének, győztesek általi átvételének, folytatásának is tekinthetjük őket. Gustáv Husák, akinél Esterházy önként jelentkezett, letartóztatta és kiadatta őt a szovjet katonai szerveknek, akik a Szovjetunióba szállították és 1946-ban egy koncepciós perben tíz év kényszermunkára ítélték. Távollétében 1947-ben Csehszlovákiában is elítélték - halálra. Az ügyész azon kérdésére, hogy miért kellett ilyen szigorú ítéletet hozni az ügyében, a Szlovák Nemzeti Bíróság elnöke Igor Daxner annyit válaszolt: „De hiszen magyar“. (- Még egy példája a sok ördögien cinikus koncepciós pernek.) Esterházyt a köztársaság szétbomlasztásával, a náci Németország és a Horthy-Magyarország támogatásával, a Szovjetunió elleni hadüzenetben való részességgel, annak megkárosításával, a fasiszta rendszer kiszolgálásával és az azzal való együttműködéssel vádolták. A Szlovák Nemzeti Bíróság kerületi tanácsa a koncepciós perek hírhedt bírája, Karol Bedrna elnökletével és olyan „jeles“ személyiségek mint ülnökök közreműködésével, mint Andrej Bagar, Ladislav Berec, dr. Ľubomír Černok, Jan Demian, Milan Oravec és Vojtech Petráš, mindenféle bizonyító anyag nélkül, figyelembe se véve a védelem érveit, kb. 15 percnyi tanácskozás után hozta meg a halálos ítéletet. A 16 oldalas ítélet alig egy-két oldalon foglalkozik Esterházyval, a többin Magyarország háborús szerepét taglalja gyűlölettől fröcsögve. Fábry Zoltán ezzel az ítélettel kapcsolatban jegyezte meg: „Nemhiába volt Szlovákia a Führer mintaállama. Most fölülmúlta mesterét is.“
Csehszlovákia, név szerint V. Clementis államtitkár, az ítélethozatal után kérte a Szovjetuniótól Esterházy kiadatását, amire azonban csak 1949-ben került sor, mert annyira le volt gyengülve, hogy nem bírta volna ki az utat „hazáig”. Itthon Mária húga kegyelmi kérvényére Klement Gottwald kommunista köztársasági elnök a halálos ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre „enyhítette”.
Esterházy János 1957 március 8-án halt meg az Olomouc melletti Mirov börtönében, a halotti látlelet szerint tuberkulózisban. Holttestét és a hamvait tartalmazó urnát a börtönigazgatóság fölsőbb utasításra nem volt hajlandó kiadni a családjának és mára elveszett.
Az elhallgatás utáni időszak politikai eseményeiből röviden csak annyit emeljünk ki, hogy a szlovákiai magyar pártok in memoriam T. G. Masaryk díjra terjesztették föl Esterházy János személyét 1991 őszén. Ezzel a díjjal Havel elnök azokat akarta megtisztelni, akik demokratikus kiállásról, magatartásról tettek tanúbizonyságot a Csehszlovák Köztársaság fönnállása során. A szlovák törvényhozó testületben a jelöltek közül az ő neve kapta a második legtöbb szavazatot, ám az elnök az utolső pillanatban mégis töröltette Esterházyt a névsorból, mert nem akart újabb konfliktust a szlovákokkal „egy elítélt magyar” miatt, jelezve egyúttal azt is, hogy egy későbbi időpontban, Esterházy rehabilitációja után nem látja akadályát a kitüntetésnek. Mindez főként a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert L. Deák szlovák történész kezdeményezésére történt, aki Esterházy János rehabilitációjának is heves ellenzője. Azok után, hogy a Masaryk díjat olyan személyiségeknek is odaítélték, akiknek valódi és nem csupán „többségi” demokratikus magatartása legalábbis megkérdőjelezhető, a magyar pártok és Esterházy Rómában élő lánya, Esterházy-Malfatti Alice elálltak a jelöléstől.
A szlovák rehabilitációs per lefolytatására az a dr. Peter Šamko kapott megbízást, aki nyolcvans évek első felében a Duray Miklós ellen a köztársaság fölforgatásának vádjával indított pernek is a bírája volt. A bíróság a Szlovák Tudományos Akadémia két történésze, L. Deák és I. Kamenec szakvélemények alapján megerősítette a korábbi ítéletet és a rehabilitációt elutasította. A szlovák hatóságok ezen ítélet alapján máig sem engedélyezik az Esterházy János emlékének való tiszteletadást. (- Íródott ez 1999-ben. Azóta már legalább megtűrik.)
Közben az Orosz Föderáció Legfelsőbb Ügyészsége a politikai megtorlások áldozatairól szóló 1991. október 18-i törvény alapján Esterházy Jánost rehabilitálta, amiről a Külügyminisztérium értesítette a Magyar Köztársaság moszkvai nagykövetségét is.
A magyarok többsége, már akik hallottak Esterházy Jánosról, működéséről és sorsáról, a (cseh)szlovákiai magyar kisebbség mártírjának tekinti őt, olyan embernek, aki egy embertelen korban - a másságot elutasító uralmi rendszerekben igyekezett megtenni, amit tőle tellett, és nemcsak a saját nemzetisége, hanem minden rászoruló érdekében, aki Közép-Európa nemzeteinek - főként természetesen a magyaroknak és a szlovákoknak a megbékéléséért munkálkodott, s aki elkövetett hibákat is, de képes volt tanulni belőlük és tiszta lelkiismerettel maradt a posztján és vált egy soviniszta rezsim áldozatává sok más sorstársához hasonlóan. Életének és művének előítéletmentes tanulmányozása ma is segítségünkre lehet a másik ember jobb megértésében, hiszen tkp. mindnyájan azok vagyunk a többiek számára.
—
Ezen ismertető cseh nyelvű eredetije több évvel ezelőtt hangzott el egy a Cseh Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a Masaryk és a Palacky Egyetem Politológia Tanszéke által „A személyiségek szerepe a politikai pártok történetében a cseh országrészek és Csehszlovákia területén a XIX. és XX. században“ címmel Olmützön 1999 októberében rendezett „nemzetközi“ konferencián, ahol is elismeréssel, a szerzőjét pedig a további együttműködésre való fölkéréssel fogadták. A konferencián bemutatott személyiségekről egy az oktatásban is ajánlott személyiség-galériát terveztek kiadni, amelyben azonban - amint azt később annak szerkesztői a szerzőnek megüzenték - Esterházy János politikailag nem volt elfogadható (olyan „jeles“ személyiségek mellett, mint E. Beneš, J. Tiso, A. Mach, F. Karmasin stb.
Források:
Molnár Imre: Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely 1997 - Ismertetőmben erre a monográfiára támaszkodtam a legnagyobb mértékben.
Uő: Az Esterházy-dosszié, Limes 1995/3, Tatabánya
Turczel Lajos: Eszterházy János, a politikus és az ember, Hét (Pozsony), 37. évf. (1991)
S. Forgon Szilvia: “Őszintén szerette ezt a népet”, Vasárnap (Pozsony), 1993. IV. 13.; Újlak szlovákok által is használt történelmi magyar nevét 1948-ban egy nagy helységnév-szlovákosítási akció keretében eltörölték és a községet átkeresztelték Velké Zálužie-re. (Vö.: Vígh Károly: A szlovákiai magyarság sorsa, Budapest é. n. Az újlaki Esterházy-kúria ősi könyvtárából, történelmi festményeiből s bútoraiból Laco Novomesky, a jeles szlovák íróegyéniség, s a későbbi pártfőtitkár-elnök, Gustáv Husák vezényletével orosz katonák raktak máglyát. Clementis és Okáli még kérkedtek is azzal, hogy “önnön barlangjában sikerül megalázniuk a magyar oroszlánt” (Koncsol László: A tettesekről, in Szabad Újság, 2007 okt. 17., 3. old.
Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen, Püski, Budapest, 1991
Deák, L.: Politický profil Jánosa Esterházyho, Kubko Goral - Pro Slovaki, Pozsony 1995
Esterházy J.: Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben, Pozsony 1992
Vö. Fábry Z.: A vádlott megszólal in Merre vagy Európa - Kisebbségek a vádlottak padján, Pannónia, Pozsony 1991 és
uő: Üresjárat 1945-1948 - Napló a jogfosztottság éveiből, Regio - Madách - Kalligram, Budapest - Pozsony 1991
G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945) in Új mindenes gyüjtemény 10. kötet, Pozsony 1993
Szent-Ivány Gábor: Gróf Esterházy János, kézirat, Bibliotheca Hungarica, Somorja
Ohledací list (halotti látlelet) - másolat, Bibliotheca Hungarica - Somorja, Szabó Rudolf /Rezső anyaga: Esterházy János - a rehabilitációs per dokumentumai
1. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona - 1918-1945, Pozsony /Blava 19977. G . KOVÁCS László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945), in: Új mindenes sgyüjtemény 10. svazek, Pozsony /Blava, 1993, s. 29-74
I Janek J E v histi stredových Eu - Histcká revue XXIII évf 3/'12, p 46- Z Fábry po uverejnení rozsudku písal: Je to vyslovene vražda, ale sudcovia zatial nevedia, že zároveň aj samo-. Sl národ, sl antifašizm týmto rozsudkom vyriekok na sebou mravný ortieľ 5o) po 12 rokov väzenia. 15. máj 94, keď hlasoval proti tzv Židovskému kódexu - Pamätný deň Mov na Sl - Marie Mycielksá - do hromadného hrobu '65 )
A gót terem gyászos fényibe gyülekező rémültek néznek a misekönyvbe
s gyilkosok osztaga kéri az áldást, hisz az 1. a lovagok közt hóhér fenség
A Sátán-papnak, ki misét celebrál, a stólája korbács, s a lila karing alatt vitriolos palack
s a mozsarakbul kéngőz gomolyg veres kámzsája felé az 1. lovagnak - lám e Hóhér Fenség
Az állami lobogón az embléma nyaktiló, s a szögesdrót dögöktől bűzlik
hollócsapat fészkel e vidéken s a Nép uralja Hóhér-Mesterét
A király a Sátán előtt térdel, jogart remél, s a platán alatt a csőcselék
Bölcsek Tanácsát akasztja, s az eretnek tömeg, ujjongva örül, hogy Hóhér Fenség az 1. lovag
Az uccasarkon a gyilkos prédikál erkölcsről, s a börtönök kapui előtt őrök posztolnak
s a katonai páncélon fekete fölirat hirdeti, hogy Hóhér Fenség az 1. a lovagok közt
A kormánypalota előtt a gijotinos zászló. A gyerekek szeretik a fagyis ostyát
A bírák haragudtak rájuk, s halálra ítélék a gyerekeknek a fagyiárust
Szörnyű volt ez az állam, látnod kölle, hogy tilták az írást, s tilták a dalt
s +' ez is kevés volt: Gyerekeknek parancsolák imádkozni úgy, ahogy Hóhér Fenség kíváná
Vigyorgva látá a Sátán ki-ki osztáyrészit: Fiú gyűlölé apját, testvérinek árta a testvér
s csak Halálfejes lepke szálldos oy ország fölött, hun a tompaagyúk közt - HÓHÉR Fenség úr
Syn otce nenáviděl
Bratr bratru škodil
Jen motýl Smrtihlav se nad tou zemí vznáší,
kde v kruhu tupých hlav dlí - veličenstvo KAT
E kisebbségi magyar politikus személye éles szópárbajok tárgyát képezi a magyar és szlovák, valamint cseh történészek és politikusok között a totalitarizmus bukása óta. De még ez is haladás, mert korábban a nevét sem volt szabad kiejteni és igazán nagyon kevesen tudták, ki is volt ő, miért küzdött és szenvedett mártírhalált. Esterházy János politikusi működése és műve összefonódik a fölvidéki magyar kisebbség sorsával, így az uralkodó többség és elit általi megítélése sajnos még ma is kihatással van ezen etnikum lehetőségeire, ill. azoknak adekvát fokmérője.
Esterházy János, apai részről az Esterházy család cseszneki, grófi ágából származott. Apját szintén Jánosnak hívták (1864-1905). Korai halála után özvegye, a lengyel származású Tarnowska Erzsébet (1875-1956) egyedül nevelte tovább három gyermekét - hagyományos keresztényi és nemzeti szellemben. A Nyitra melletti Újlakon található családi kúriájuk, melyet a II. világháború után kisajátítottak, a család még ott maradt tagjait a gazdasági épületbe száműzve. Azóta elmegyógyintézet működik az épületben. Nyitraújlak szlovák falu, ahol az idősek máig is megbecsüléssel emlékeznek az Esterházy családra . Jánosnak két lánytestvére volt: nővérét, aki később szintén jelentős közéleti személyiséggé vált, Lujzának (1899-1966), húgát Márianak hívták.
Közgazdasági tanulmányai befejezése után János az I. világháború után a családi birtokon kezdett gazdálkodni, majd bekapcsolódott azokba a Nyitra környéki önkéntes honvédelmi akciókba, amelyeknek a célja Fölső-Magyarország cseh légiók általi katonai megszállásának a megakadályozása lett volna. Siker azonban csak a Sopron környéki tevékenységüket követte, ahol - és a történelmi Magyarország területén egyedül csak itt - a meghirdetett wilsoni elvek, a népek önrendelkezési jogának értelmében népszavazás dönthetett a terület és lakosság hovatarozásáról. Ezekben az akciókban János nővérével Lujzával együtt vett részt, akit ezért a csehszlovák hatóságok 1923-ban egy év börtönbüntetésre ítéltek.
A trianoni „békeszerződés” a vesztesek közül a török birodalom mellett a történelmi Magyarországot sújtotta a legnagyobb mértékben: elvesztette területének 72 %-át és magyarajkú népességének körülbelül a harmadát. (A „győztesek” nem voltak tekintettel az etnikai határokra, Magyarország a tárgyalások folyamán nem kapott semmilyen beleszólási vagy föllebezési lehetőséget, ezért a magyarok többsége máig is „diktátum”-nak tekinti a trianoni döntést.) Az újonnan létrehozott Csehszlovákiához kb. egymilliónyi magyar népesség került (- az 1910-es magyar népszámlálási adatok alapján, amely szám a magyarnyelvű népesség egy részének elmenekülése, ill. elüldözése után 744 000-re apadt - az 1921-es csehszlovák adatok alapján, ami Szlovákia és Kárpátalja akkori népességének kb. 20 %-át tette ki), nagyrészt egy jól kijelölhető déli határmenti sávban. Ezek a tények nagyban meghatározták az akkori magyarok gondolkodását, köztük Esterházy Jánosét is.
Csehszlovákia a Saint-Germain-en- Laye-i szerződés aláírásával vállalta, hogy biztosítja a nemzetiségek jogait. Ennek ellenőrzését a Népszövetségnek kellett volna biztosítani, de a csehszlovák hivatalok és tényezők különféle ürügyekkel igyekeztek megkerülni a kisebbségi jogok megadását és lehetetlenné tenni azok alkalmazását, amit a magyar körök gyakori genfi folyamodványai és tiltakozó jegyzékei is tanúsítanak.
A magyar kisebbség igyekezett kihasználni az új állam jogrendje által biztosított lehetőségeket is. Egy 1907-ben alapított magyar-német párt alapjain már 1919-ben megalakult az Országos Keresztény-szocialista Párt Körmendy-Ékes Lajos vezetésével. (További vezetői közé tartozott: Szüllő Géza (1873-1957), Fleischmann Gyula (1889-1969), Tost Barna (1876-1951) és Grosschmid Géza (1872-1934; Márai Sándor és a filmrendező Radványi Géza apja).
Az 1920-ban Szent-Ivány József (1884-1941) vezetésével megalakult másik párt, az Országos Magyar Kisgazdapárt elődje az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt volt, amelynek a nevéhez később a „kisiparos“ megjelölést is hozzáfűzték, míg végül 1925-ben a Ruszinszkói Jogpárttal egyesülve Magyar Nemzeti Párt néven jegyezték be, amely elnevezést a csehszlovák hatóságok korábban nem engedélyezték. E két nagy párt mellett volt még néhány kisebb, kevésbé jelentős magyar párt is, és a nagyobb csehszlovák pártoknak is voltak magyar tagozatai. (Az I. Köztársaság fönnállásának utolsó időszakában pl. erős volt a kommunista párt támogatottsága, amelynek az önrendelkezési elvet is tartalmazó programjára 1935-ben a magyar választók csaknem fele adta voksát, amely tény a gazdasági világválság és cseh érdekeket előnyben részesítő gazdaságpolitikának a fölvidéki magyar lakosság szociális helyzetét kiváltó rosszabbodását is jelzi. )
A két nagy magyar párt Petrogalli Oszkár (1874-1925) kezdeményezésére már 1920-ban Közös Bizottságot hozott létre, s az 1925-ös parlamenti választásokon tíz képviselőt és hat szenátort jutattak a prágai törvényhozásba. A csehszlovák kisebbségellenes politikát bíráló fölszólalásiaval főként Szüllő Géza vált ismertté Prágában és Genfben. Az ő javaslatára jutott be Esterházy János is az Országos Keresztény-szocialista Párt vezetésébe, majd 1935-ben Kassa képviselőjeként a parlamentbe is.
Esterházy a húszas évek közepén kapcsolódott be a Keresztény-szocialista Párt tevékenységébe, amikorra úgy-ahogy sikerült rendeznie családja vagyoni helyzetét (ingatlanaik több mint ¾-étől kisajátították, adójukat azonban - az egykori nagybirtokosokat sújtó csehszlovák törvények értelmében - az eredeti birtoknagyság alapján szabták meg). A Keresztény-szocialista Párt elnökévé 1932-ben választották meg Esterházyt. Programadó beszédében a kormány címére az alábbiakat jegyezte meg: „Megkérdezésünk nélkül csatoltak bennünket egy idegen állam keretébe […] joggal várjuk el tehát, hogy az utódállamok, amint erre magukat a békeszerződésben kötelezték, ígéreteiket száz százalékig betartsák s a minket megillető jogokat megadják.” Kitűnő szónoki képességei és nyelvtudásának köszönhetően még ugyanabban az évben megválasztották Esterházyt a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnökévé is. A Ligák 1932-es bécsi nemzetközi kongresszusán arra figyelmeztetett, hogy „a Népszövetség magatartása miatt a megoldatlan kisebbségi kérdés Európa békéjét veszélyezteti”. Tisztségét a Liga élén Esterházy 1937-ig töltötte be, amikor képviselői elfoglaltsága miatt lemondott, és Szüllő Géza váltotta föl őt e szervezet elnöki székében.
A két legnagyobb magyar pártot különböző huzavonák után 1936 júniusában sikerül egyesíteni, Egyesült Országos Keresztény-szocialista és Magyar Nemzeti Párt, vagy rövidebben Egyesült Magyar Párt néven, amelynek elnökévé az akkor még liberális beállítottságú Jaross Andort, ügyvezető elnökévé pedig Esterházyt választották.
A magyar pártok a csehszlovák államtól nem kaptak semmiféle támogatást, így Magyaroszág pénzügyi támogatására szorultak. Budapest ezen támogatás fejében igyekezett eszközként használni őket saját politikai céljai megvalósításában. A magyar politikusokkal és kormányzati körökkel főként Esterházy tartott fönn szoros kapcsolatokat, kölcsönösen tájékoztatták egymást azokról a kérdésekről, amelyek magyar érdekeket érintettek (ami akkor sem volt tilos - mint ahogy ma sem kellene annak lennie). Nem valószínű azonban Ladislav Deák szlovák történész gyanúsítgatása, hogy Esterházy Budapest ügynöke lett volna, és pénzt kapott a szlovák politikusok lekenyerezésére, amit Deák szerint az bizonyít, hogy jelentéseiben fedőnevet és számkódot használt. A kérdés csak az, hogy miért kockáztatta volna Esterházy az addig elért eredményeket egy nem biztonságos ügynöki ténykedéssel, ha céljait elérhette törvényes úton is. Magda Ádám és Szarka László magyar történészek kutatásai bizonyítják, hogy az álnevek és kódok használata az akkori diplomáciai gyakorlatban általánosan elterjedt volt, továbbá azzal is magyarázható, hogy a kisebbségi magyar politikusokat az utódállamok rendőrségei, hírszerző és biztonsági szolgálatai folyamatosan megfigyelés alatt tartották. Hetven év telt el azóta - a rágalmakat meggyőzőbb alapokra lehetne és illene fektetni. Csak annyit fűzzünk még mindehhez, hogy Esterházy nemcsak a pártpénzekből (amelyekről nem csak ő döntött és el kellett számolni róluk) fordított jelentős összegeket különböző közhasznú - természetesen főként kisebbségi - kulturális és társadalmi rendezvények és intézmények támogatására (amiről jellemző módon az állami hivatalok „megfeledkeztek”), hanem a saját vagyonából is bőkezűen és önzetlenül juttatott ilyen célokra.
Az államfordulat utáni kisebbségi magyar politizálás előtt két út állt, amelyek közül választani lehetett: a csehszlovák politikusokkal és kormánnyal való együttműködés az őn. aktivista politizálás keretében vagy az ellenzékiség „lehetőségei”. A csehszlovák pártok magyar tagjai és a baloldali irányultságú politikusok rendszerint az első megoldást választották, míg a magyar pártok képviselői inkább a második út mellett döntöttek. Az idős Masaryk lemondásával köztársasági elnöki tisztségéről rövid ideig úgy tűnt, hogy ez a helyzet megváltozik, mivel Benešnek a megválasztásához szüksége lett volna a magyar képviselők szavazataira is. Ezért 1935 decemberének közepén találkozót kért Esterházytól és saját személyének támogatása fejében megígérte a magyar követelések teljesítését, amelyeket egy 18 pontos memorandumban foglaltak össze. A rivális elnökjelölt visszalépéséből kifolyólag végül mégsem lett szüksége a magyar szavazatokra. Másodszor 1936 novemberében találkozott a két politikus, amikor a kistapolcsányi kastélyban Beneš miniszteri bársonyszéket ajánlott föl Esterházynak, aki viszont a kisebbségi intézményeknek a magyar nemzetiség összlakosságon belüli számarányának megfelelő költségvetési támogatásától tette azt függővé a közelgő parlamenti vitában, minthogy a korábbi elnökjelölti ígéretekből azideig semmi sem valósult meg. A magyar követeléseket és javaslatokat sem akkor sem később nem vették figyelembe. Ehhez kapcsolódik Esterházy egyik parlamenti fölszólalása is a magyar nemzetiség, iskolaügy és kultúra vigasztalan anyagi helyzetéről, ami a következő évvégi költségvetési vitán hangzott el.
Esterházy nem rejtette véka alá a csehszlovák állammal szembeni kritikus, sőt elutasító álláspontját. Teret egy ilyen kiállásra az I. Csehszlovák Köztársaság demokratikus parlamenti rendszerének a hiányosságok ellenére is viszonylag liberális politikai viszonyai nyújtottak számára. (Arról, hogy ezek a viszonyok mégsem voltak annyira ideálisak, a két háború közti csehszlovákiai magyar politika és kultúra, irodalom másik legismertebb alakjának, a baloldali újságíró Fábry Zoltánnak (1897-1970) a műve tanúskodik, aki a kezdeti szembenállás ellenére később Esterházy kiállását is megértette és nagyra értékelte. ) A kisebbségi magyar politikusok és pártok a kritikus és revizionista magatartásuk miatt gyakran váltak a csehszlovák hatóságok támadásainak célpontjává, sajtójukat cenzúrázták és magát Esterházyt is többször letartóztatták.
Esterházy nem titkolta a fő célját sem, a magyarságra kényszerített állami fönsőbbség - status quo békés úton, kizárólag az érvényes törvények és nemzetközi szerződések szellemében való revízióját. Ezek között a keretek között támogatta Szlovákia és Kárpátalja autonómiájának követelését is abban a reményben, hogy azok biztosításával a magyarság helyzete is javulna. 1938 májusában került sor Kánya Kálmán, magyar külügyminiszter és a legerősebb szlovák politikai erő, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének, Jozef Tisónak a találkozójára, amikor ez utóbbi nem zárta ki egy magyar-szlovák államszövetség létrehozásának lehetőségét sem bizonyos föltételek teljesítése mellett, amelyeket írásba is foglaltak. A szlovákok a lengyelekkel is tárgyaltak e kérdésről, akiket fölkértek, hogy a magyarokkal tervezett viszonyukban vállaljanak garanciát. Ezen tárgyalások során magánszemélyként Esterházy is tárgyalt Beck lengyel külügyminiszterrel.
1938 őszén mind a belpolitikában mind a nemzetközi politika színterén fölgyorsultak az események. A Szudétanémet Párt követelései és módszerei radikalizálódtak. A németek rá akarták venni a magyar pártokat is, hogy csatlakozzanak a harcukhoz. Esterházy ezt elutasította és nyugalomra szólította föl a magyar lakosságot. Magyar részről - ellentétben a Hlinka Szlovák Néppárttal tagjaival vagy a Konrad Henlein vezette németekkel - nem is kerül sor semmilyen köztársaságellenes demonstratív vagy erőszakos cselekményre.
A müncheni egyezmény vagy inkább diktátum után (aminek a csehek tekintik - hasonló okokból, mint amit a magyarok esetében Trianonnál láttunk) 1938 október elején tárgyalások kezdődtek Magyarország és Csehszlovákia között is a határok kérdéséről, két fél nem tudott azonban megegyezni és ezért fölkérték Németországot és Olaszországot a döntőbíráskodásra, aminek eredménye aztán a magyarok által lakott határmenti sáv nagy részének Magyaroszághoz való visszacsatolása lett. Oda került azonban néhány szlovákok lakta terület is, ami további ellentéteket szült a két ország között. Nem zárható ki egyébként, hogy ez célja is volt a hitleri Németországnak.
Esterházy elégedetlen volt a tárgyalások körülményeivel és az eredményükkel is. Fölszólította a magyar kormányt, hogy akár egyoldalúan is mondjon le a szlovákok lakta területekről, és kijelentette, hogy Szlovákiában marad, hogy védje a még ott maradt kb. 70 000 lelket számláló magyar kisebbség érdekeit.
Egy olyan mesterséges államalakulat megszűnte után, amilyennek Csehszlovákiát tartotta, Esterházy pozitívan értékelte a Szlovák Köztársaság létrejöttét dacára a körülményeknek és állapotoknak, amelyek mellett minderre sor került és amelyek az új államban uralkodtak. A szlovák parlamentbe való kooptálása után,a magyar kisebbség egyedüli képviselőjeként folytatatta küzdelmét annak jogaiért, tiltakozott a Hlinka-gárda jogsértései és kegyetlenkedései ellen és nem mérsékelte a bírálatát a szlovák „klerikális fasiszta“ uralom keresztényietlen és embertelen törvényeket elfogadó képviselői irányában sem.
A korábbi reményekkel ellentétben a magyar lakosság helyzete az önálló Szlovákiában - a csehszlovákiai állapotokkal összehasonlítva is - rosszabbodott. Bajainak orvoslását a szlovák kormány a reciprocitás elve alapján a magyaroszági szlovákság helyzetétől tette függővé. Ezért Esterházy gyakran igyekezett közbenjárni az ő érdekükben is a magyar kormánynál és közvetíteni a két ország kormánykörei között. Elítélte az agresszív, erőszakos türelmetlenség megnyilvánulásait mindkét oldalon. Az, hogy e két „kölcsönösen egymásrautalt, közös sorsú nemzet“ megbékélése érdekében munkálkodjék keresztény humanista elveiből és magatartásából is következett.
Az új szlovák állam belügyminisztériuma kezdetben nem engedélyezte a Magyar Párt működését. Csak 1941 végén került sor annak bejegyezésére. Az ideig a magyar művelődési szervezetek munkája is tiltott volt, egyedüli kivételt a magyar sajtó képezett. Napirenden voltak a magyarokkal szemben elkövetett jogsértések, állásokból elbocsátások stb. Esterházy nemcsak ezek ellen emelt szót a szlovák parlamentben, hanem a másokkal szemben elkövetett jogtalanságokkal ellen is föllépett. Támogatta ugyan a zsidóság gazdasági befolyásának korlátozását, de bírálta az üldözésüket. 1940 május 17-én tiltakozott az internáló táborok és konkrétan is az illavai koncentrációs tábor ellen. A szlovák törvényhozás tagjai közül egyedül ő nem szavazta meg 1942 május 15-én a zsidóság deportálását kimondó törvényt. Ezt a magatartást és tettet lehet ugyan kicsinyíteni, bagatellizálni - amint azt némely szlovák történészek teszik, az azonban kétségtelen, hogy abban az időben és helyzetben fölbecsülhetetlen jelentősége volt egy ilyen kiállásnak.
A háború kitörését Esterházy tragédiaként élte meg, hisz rokoni kapcsolatok is fűzték Lengyelországhoz. Ennek ellenére nyugalomra és kölcsönös szeretetre szólított föl és segítette a lengyel menekülteket kijutni Magyarországra, ahol sokan közülük menedékre is találtak a segítségével. A Szovjetunió elleni háború kezdetén először annak támogatására buzdított ugyan, mert veszélyt látott a kommunista Oroszországban az európai nemzetekre és kultúrára nézve, de 1943-tól már ebben a kérdésben is pacifista nézeteket hangoztatott, noha végig antikommunista maradt. Hasonlóan viszonyult a nácikhoz és fasisztákhoz is, akikről ugyancsak nem mondható el, hogy kedvelték volna őt.
Esterházy János, noha egy kortól és körülményektől független abszolút mércével mérve nem volt szeplőtlen, de konzervatív humanista-keresztény álláspontjának köszönhetően sok más akkori személyiségtől eltérően nem is tért le a humánus erkölcs és az azon alapuló törvényesség útjától. Nem került náci ideológia hatása alá, és még ha tárgyalnia kellett is annak képviselőivel, mindig szilárdan kitartott a keresztény-szociális értékek mellett. Az ő érdeme legnagyobbrészt, hogy a Magyar Párt nem vált a náci ideológia kiszolgálójává, hanem épp ellenkezőleg: nemzetiségtől vagy ideológiai meggyőződéstől függetlenül az antifasiszta beállítottságú személyek menedékévé és támaszává vált. Nem kis része volt Esterházynak abban is, hogy szlovákiai magyarok nem vettek részt semmilyen zsidóellenes akcióban. Ő és családja is rejtegetett zsidókat és cseheket és segítettek nekik kijutni Magyarországra és azon keresztül más biztonságosabb országokba is.
Az Esterházy fémjelezte magatartás szélesebb nyilvánosságot kapott a magyar napilapokon keresztül. Az Esti Újságot, a Magyar Párt sajtóorgánumát 1941-ben betiltottak ugyan, de ugyanezt az irányt folytatta a Magyar Hírlap is egészen 1944 végéig, amelynek a szerkesztőségében olyan baloldali újságírók működtek, mint Pééry Rezső (1910-1977) vagy Szalatnai Rezső (1904-1977), akik abban az időben közeli munkatársai voltak Esterházynak. Mindkét újságot keresztény-humanista szellemben szerkesztették. Ezeken az újságokon kívül nem volt egyetlen más antifasiszta sajtóorgánum sem az akkori Szlovák Köztársaságban, amiért gyakran támadták is őket a Hlinka párti Slovák és Gardista, valamint a német Grenzbote.
1944 nyarán Esterházyt megfosztották képviselői a immunitásától, majd a parlamenti helyétől is egy inkább nevetséges, semmint komoly eset ürügyén, amit a „köztársaság gyalázásává“ fújtak föl (mintegy másik kitűnő példájaként a Milan Kundera által leírt Tréfának - totalitárius rendszernek): Esterházy az előző év nyarán a poprádi állomáson egy gyors késérére reagálva állítólag megjegyezte (más, szlovák források szerint azért, mert nem engedték őt fölszállni az I. osztályra): „Ez egy közönséges svindli, mint ahogy minden ebben az államban“.
Esterházy felesége és két gyerekük, Alice és János már a háború végén Magyarországra szöktek, nővére Lujza háború utáni Csehszlovákiában folyó magyarüldözések elől Franciaországba menekült. Esterházy Jánost hiába próbálták a családja és a barátai is rábeszélni a menekülésre: azt válaszolta, hogy képtelen elhagyni a szülőföldjét, ahol számítanak rá, föladata van, hogy nincs mitől félnie s még menekülni sem akart a nácikkal együtt (bár nem lehettek illúziói az új urakkal és megszállókkal kapcsolatban, azt mégse gondolta, hogy azok is a náci módszereket fogják sokszor még radikálisabban folytatni - csak épp kifordított köpenyben és más uniformisban). A helyén maradt hát és csupán a magyar nyilasok és a Gestapo elől bujkált, akik hajtóvadászatot indítottak ellene.
1945 után azonban Esterházy újra csak nem kívánt személy lett, mert akadályozhatta volna ezúttal már a magyar és német kisebbség ellen a kollektív bűnösség elve alapján tervezett embertelen akciókat, amelyek sokban hasonlítottak a közelmúltbeli balkáni etnikai tisztogatásokra is, vagy ahogy már írtuk a náci módszerek továbbélésének, győztesek általi átvételének, folytatásának is tekinthetjük őket. Gustáv Husák, akinél Esterházy önként jelentkezett, letartóztatta és kiadatta őt a szovjet katonai szerveknek, akik a Szovjetunióba szállították és 1946-ban egy koncepciós perben tíz év kényszermunkára ítélték. Távollétében 1947-ben Csehszlovákiában is elítélték - halálra. Az ügyész azon kérdésére, hogy miért kellett ilyen szigorú ítéletet hozni az ügyében, a Szlovák Nemzeti Bíróság elnöke Igor Daxner annyit válaszolt: „De hiszen magyar“. (- Még egy példája a sok ördögien cinikus koncepciós pernek.) Esterházyt a köztársaság szétbomlasztásával, a náci Németország és a Horthy-Magyarország támogatásával, a Szovjetunió elleni hadüzenetben való részességgel, annak megkárosításával, a fasiszta rendszer kiszolgálásával és az azzal való együttműködéssel vádolták. A Szlovák Nemzeti Bíróság kerületi tanácsa a koncepciós perek hírhedt bírája, Karol Bedrna elnökletével és olyan „jeles“ személyiségek mint ülnökök közreműködésével, mint Andrej Bagar, Ladislav Berec, dr. Ľubomír Černok, Jan Demian, Milan Oravec és Vojtech Petráš, mindenféle bizonyító anyag nélkül, figyelembe se véve a védelem érveit, kb. 15 percnyi tanácskozás után hozta meg a halálos ítéletet. A 16 oldalas ítélet alig egy-két oldalon foglalkozik Esterházyval, a többin Magyarország háborús szerepét taglalja gyűlölettől fröcsögve. Fábry Zoltán ezzel az ítélettel kapcsolatban jegyezte meg: „Nemhiába volt Szlovákia a Führer mintaállama. Most fölülmúlta mesterét is.“
Csehszlovákia, név szerint V. Clementis államtitkár, az ítélethozatal után kérte a Szovjetuniótól Esterházy kiadatását, amire azonban csak 1949-ben került sor, mert annyira le volt gyengülve, hogy nem bírta volna ki az utat „hazáig”. Itthon Mária húga kegyelmi kérvényére Klement Gottwald kommunista köztársasági elnök a halálos ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre „enyhítette”.
Esterházy János 1957 március 8-án halt meg az Olomouc melletti Mirov börtönében, a halotti látlelet szerint tuberkulózisban. Holttestét és a hamvait tartalmazó urnát a börtönigazgatóság fölsőbb utasításra nem volt hajlandó kiadni a családjának és mára elveszett.
Az elhallgatás utáni időszak politikai eseményeiből röviden csak annyit emeljünk ki, hogy a szlovákiai magyar pártok in memoriam T. G. Masaryk díjra terjesztették föl Esterházy János személyét 1991 őszén. Ezzel a díjjal Havel elnök azokat akarta megtisztelni, akik demokratikus kiállásról, magatartásról tettek tanúbizonyságot a Csehszlovák Köztársaság fönnállása során. A szlovák törvényhozó testületben a jelöltek közül az ő neve kapta a második legtöbb szavazatot, ám az elnök az utolső pillanatban mégis töröltette Esterházyt a névsorból, mert nem akart újabb konfliktust a szlovákokkal „egy elítélt magyar” miatt, jelezve egyúttal azt is, hogy egy későbbi időpontban, Esterházy rehabilitációja után nem látja akadályát a kitüntetésnek. Mindez főként a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert L. Deák szlovák történész kezdeményezésére történt, aki Esterházy János rehabilitációjának is heves ellenzője. Azok után, hogy a Masaryk díjat olyan személyiségeknek is odaítélték, akiknek valódi és nem csupán „többségi” demokratikus magatartása legalábbis megkérdőjelezhető, a magyar pártok és Esterházy Rómában élő lánya, Esterházy-Malfatti Alice elálltak a jelöléstől.
A szlovák rehabilitációs per lefolytatására az a dr. Peter Šamko kapott megbízást, aki nyolcvans évek első felében a Duray Miklós ellen a köztársaság fölforgatásának vádjával indított pernek is a bírája volt. A bíróság a Szlovák Tudományos Akadémia két történésze, L. Deák és I. Kamenec szakvélemények alapján megerősítette a korábbi ítéletet és a rehabilitációt elutasította. A szlovák hatóságok ezen ítélet alapján máig sem engedélyezik az Esterházy János emlékének való tiszteletadást. (- Íródott ez 1999-ben. Azóta már legalább megtűrik.)
Közben az Orosz Föderáció Legfelsőbb Ügyészsége a politikai megtorlások áldozatairól szóló 1991. október 18-i törvény alapján Esterházy Jánost rehabilitálta, amiről a Külügyminisztérium értesítette a Magyar Köztársaság moszkvai nagykövetségét is.
A magyarok többsége, már akik hallottak Esterházy Jánosról, működéséről és sorsáról, a (cseh)szlovákiai magyar kisebbség mártírjának tekinti őt, olyan embernek, aki egy embertelen korban - a másságot elutasító uralmi rendszerekben igyekezett megtenni, amit tőle tellett, és nemcsak a saját nemzetisége, hanem minden rászoruló érdekében, aki Közép-Európa nemzeteinek - főként természetesen a magyaroknak és a szlovákoknak a megbékéléséért munkálkodott, s aki elkövetett hibákat is, de képes volt tanulni belőlük és tiszta lelkiismerettel maradt a posztján és vált egy soviniszta rezsim áldozatává sok más sorstársához hasonlóan. Életének és művének előítéletmentes tanulmányozása ma is segítségünkre lehet a másik ember jobb megértésében, hiszen tkp. mindnyájan azok vagyunk a többiek számára.
—
Ezen ismertető cseh nyelvű eredetije több évvel ezelőtt hangzott el egy a Cseh Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a Masaryk és a Palacky Egyetem Politológia Tanszéke által „A személyiségek szerepe a politikai pártok történetében a cseh országrészek és Csehszlovákia területén a XIX. és XX. században“ címmel Olmützön 1999 októberében rendezett „nemzetközi“ konferencián, ahol is elismeréssel, a szerzőjét pedig a további együttműködésre való fölkéréssel fogadták. A konferencián bemutatott személyiségekről egy az oktatásban is ajánlott személyiség-galériát terveztek kiadni, amelyben azonban - amint azt később annak szerkesztői a szerzőnek megüzenték - Esterházy János politikailag nem volt elfogadható (olyan „jeles“ személyiségek mellett, mint E. Beneš, J. Tiso, A. Mach, F. Karmasin stb.
Források:
Molnár Imre: Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely 1997 - Ismertetőmben erre a monográfiára támaszkodtam a legnagyobb mértékben.
Uő: Az Esterházy-dosszié, Limes 1995/3, Tatabánya
Turczel Lajos: Eszterházy János, a politikus és az ember, Hét (Pozsony), 37. évf. (1991)
S. Forgon Szilvia: “Őszintén szerette ezt a népet”, Vasárnap (Pozsony), 1993. IV. 13.; Újlak szlovákok által is használt történelmi magyar nevét 1948-ban egy nagy helységnév-szlovákosítási akció keretében eltörölték és a községet átkeresztelték Velké Zálužie-re. (Vö.: Vígh Károly: A szlovákiai magyarság sorsa, Budapest é. n. Az újlaki Esterházy-kúria ősi könyvtárából, történelmi festményeiből s bútoraiból Laco Novomesky, a jeles szlovák íróegyéniség, s a későbbi pártfőtitkár-elnök, Gustáv Husák vezényletével orosz katonák raktak máglyát. Clementis és Okáli még kérkedtek is azzal, hogy “önnön barlangjában sikerül megalázniuk a magyar oroszlánt” (Koncsol László: A tettesekről, in Szabad Újság, 2007 okt. 17., 3. old.
Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen, Püski, Budapest, 1991
Deák, L.: Politický profil Jánosa Esterházyho, Kubko Goral - Pro Slovaki, Pozsony 1995
Esterházy J.: Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben, Pozsony 1992
Vö. Fábry Z.: A vádlott megszólal in Merre vagy Európa - Kisebbségek a vádlottak padján, Pannónia, Pozsony 1991 és
uő: Üresjárat 1945-1948 - Napló a jogfosztottság éveiből, Regio - Madách - Kalligram, Budapest - Pozsony 1991
G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945) in Új mindenes gyüjtemény 10. kötet, Pozsony 1993
Szent-Ivány Gábor: Gróf Esterházy János, kézirat, Bibliotheca Hungarica, Somorja
Ohledací list (halotti látlelet) - másolat, Bibliotheca Hungarica - Somorja, Szabó Rudolf /Rezső anyaga: Esterházy János - a rehabilitációs per dokumentumai
Esterházy János - příklad konservativního humánního postoje politika v totalitě
(* 14. III. 1901, Újlak u Nitry - + 8. III. 1957, Mirov, věznice)
Od pádu totality se postava maďarského menšinového politika Jánose Esterházyho stala předmětem ostrých sporů mezi maďarskými a slovenskými i českými historiky i politiky. [8b] Předtím jeho jméno nesmělo být ani vysloveno, nevědělo se, kdo byl tento člověk, zač bojoval, a pak i trpěl a umřel. [8b, 75; 14, 12] Jeho politické působení a dílo se pojí s osudem maďarské menšiny na Slovensku, a způsob jakým se posuzuje není bohužel bez vlivu ani na současné možnosti tohoto etnika.
Od pádu totality se postava maďarského menšinového politika Jánose Esterházyho stala předmětem ostrých sporů mezi maďarskými a slovenskými i českými historiky i politiky. [8b] Předtím jeho jméno nesmělo být ani vysloveno, nevědělo se, kdo byl tento člověk, zač bojoval, a pak i trpěl a umřel. [8b, 75; 14, 12] Jeho politické působení a dílo se pojí s osudem maďarské menšiny na Slovensku, a způsob jakým se posuzuje není bohužel bez vlivu ani na současné možnosti tohoto etnika.
János Esterházy pocházel z otcovy strany z hraběcí větve známé rodiny Esterházyovců. Po předčasné smrti otce, jménem též Jánose Esterházyho (1864-1905) vychovávala ho matka, polská hraběnka roz. Alžběta Tarnowska (1875-1956) spolu s jeho dvěma sestrami, starší Lujzou (1899-1966) a mladší Máriou v křesťanském a národním duchu v rodinné kurii v slovenské vesnici Újlak u Nitry, kde na ně starší lidé ještě stále v dobrém spomínají. [12] (V roce 1948 spolu s dalšími místy s historickými názvy byla tato vesnice přejmenována na Velké Zálužie. [15, 149])
Po ukončení studií ekonomie po I. světové válce se János Esterházy začal l hospodařit doma a zúčastnil se akcí v okolí Nitry, jež chtěly zabránit okupace eHorních Uher českými legiemi a v srpnu 1921 i akcí v Šoproni spolu se svou starší sestrou Lujzou (již za to v Československu v roce 1923 odsoudili i na rok vězení [4, 55-57], ale jejichž výsledkem bylo i umožnění (a jedině tady na území bývalého Uherska) plebiscitu o příslušnosti města a jeho okolí í v vduchu wilsonovských zásad, podle práva na sebeurčení národů).
Podle trianonské “mírové smlouvy” historické Uhersko ztratilo 72 % svého území a zhruba třetinu svého etnika. (V smlouvě nebrali ohled na etnické hranice a maďarská strana neměla možnost intervenovat, ,proto se to mezi Maďary stále považuje za “diktát”.) Československu připadlo zhruba miliónové maďarské obyvatelstvo většinou v dost jasně vymezitelném pohraničním pásmu (podle sčítání lidu z roku 1910; podle československých údajů z roku 1921- po přestěhování části tohoto obyvatelstva - stále ještě zůstává více než 740 000 Maďarů, zhruba 20 % populace tehdejšího Slovenska a Podkarpatska. [15, 39-48] Tyto skutečnosti silně poznačily myšlení tehdejších Maďarů, mezi nimi i Jánose Esterházyho. [4, 37-60]
Československo podle e saint-germainské dohody přijalo závazek garantovat práva národností, což měla kontrolovat Společnost národů, ale jeho úřady a činitelé se různými způsoby snažili obejít poskytnutí a znemožňovat využití těchto práv, o čemž svědčí i časté petice a protesty maďarských kruhů v Ženevě. [15, 41-85]
Maďarská menšina se snažila využít i své vnitropolitické možnosti zaručované demokratickou republikou. Už v roce 1919 vznikla pod vedením Lajose Körmendy-Ékese maďarská Zemská křesťansko-socialistická strana z původně maďarsko-německé strany založené v roce 1907. (Vůdčími osobnostmi této strany byli: Géza Szüllő (1873-1957), Gyula Fleischmann (1889-1969), Barna Tost (1876-1951) a Géza Grosschmid (1872-1934), otec spisovatele Sándora Máraiho a režiséra Gézu Radványiho).
V roce 1920 ze Zemské maďarské malogazdovské strany vznikla pod vedením Józsefa Szent-Iványho (1884-1941) i další strana, Zemská maďarská malogazdovská a rolnická strana - později k jejímu názvu přidali i přívlastek “živnostenská” až nakonec v roce 1925 po sloučení s Rusínskou právní stranou dostala název Maďarská národní strana, jež úřady předtím nechtěli povolit. [15, 51] Vedle těchto velkých existovalo i několik méně významných maďarských stran a maďarské sekce měli i velké československé estrany. (V Vposledních letech existence I. republiky např. dost silná byla apodpora komunistické strany, na jejíž program, jež tehdy obsahoval i požadavek práva na sebeurčení, hlasovala l v roce 1935 skoro polovina maďarských voličů - což mimo jiné svědčí i o zhoršení sociálního stavu u maďarského obyvatelstva v rámci Slovenska v důsledku pročeské hospodářské politiky Prahy. [15, 54-55)
Dvě velké maďarské strany vytvořily z podnětu Oszkára Petrogalliho (1874-1925) společný výbor již v roce 1920. V parlamentních volbách v r. 1925 se dostalo do pražského parlamentu z těchto stran deset poslanců a šest senátorů. Svými kritickými vystoupeními v Praze i v Ženevě se stal známým především Géza Szülő, který uvedl do vedení své strany i Jánose Esterházyho, který se dostal v roce 1935 i do parlamentu jako poslanec za Košice. [15, 52]
János Esterházy se zapojil do činnosti Křesťansko-socialistické strany v polovině 20-ých let po vyřešení majetkových poměrů své rodiny (jež ztratila více než tři čtvrtiny svého nemovitého majetku, daně však podle platných zákonů zaměřených proti bývalé aristokracii měla platit podle původního stavu. [8a, 13) Do čela Křesťansko-socialistické strany se dostal Esterházy v roce 1932. Ve své programové řeči na stranu vlády poznamenal: “Připojili nás k cizímu státu bez toho, že by se nás zeptali… Právem proto očekáváme od nástupnických států splnění jejich slibů a poskytnutí práv, ku kterým se v mírové smlouvě zavázali a které nám patří.” [8a, 19] V roce 1932 zvolili Esterházyho - díky jeho řečníckému talentu a jazykovým znalostem - i za předsedu Maďarské ligy při Společnosti národů v Čsu. Tuto funkci zastával do roku 1937, kdy ho nahradil Géza Szüllő. V jednom svém vystoupení na mezinárodním kongrese těchto lig v roce 1932 ve Vídni Esterházy upozornil, že “nevyřešenost menšinové otázky ohrožuje mír Evropy”. [8a, 15]
Dvěma největším maďarským stranám se po určitých peripatiích 21. VI. 1936 podařilo sloučit do Sjednocené maďarské strany, jejíž předsedou se stal tehdy ještě liberálně smýšlející Andor Jaross a úřadujícím předsedou J. Esterházy.
Maďarským stranám se od čs.-ého státu nedostávalo žádné podpory, byly odkázané na finanční podpory Budapešti, která tyto strany chtěla využit pro svou politiku. Úzké kontakty udržoval s maďarskými politiky a vládními kruhy i János Esterházy, informovali se navzájem o otázkách, jež se dotýkaly maďarských zájmů (což jako dnes ani tehdy nebyla zakázaná činnost). Není však pravděpodobné obvinění slovenského historika Ladislava Deáka, že Esterházy byl agentem Budapešti a dostával odtamtud peníze na zkorumpovaní slovenských politiků, což potvrzuje podle něho, že ve svých správách někdy použil i krycí jména a číselný kód. [2, 8; 8b, 79] Není jasné, proč by Esterházy ohrožoval svou pozici ne zcela bezpečnou činností agenta, když mohl dosáhnout, co chtěl, i zcela legálními způsoby. Maďarští historici Magda Ádám a László Szarka tvrdí, že používání pseudonymů a kódů bylo v tehdejší diplomatické praxi běžné [8b, 78], vysvětluje se to mezi jinými i sledováním maďarských menšinových politiků policiemi a informačními a bezpečnostními službami nástupnických států. [8a, 22, 62-63 ] Uplynulo již 60 let - tato obvinění by bylo možno a též bylo třeba dokázat. Jen tolik možno ještě dodat, že Esterházy nejen ze stranických peněz, o kterých nerozhodoval jen sám a byly vykazatelné, ale i ze svých, bohatě a nezištně podporoval různé kulturní a sociální akce a instituce - především samozřejmě menšinové, na které státní úřady “zapomněly”. [8a, 15, 88; 15, 111]
Dilematem maďarských politiků byla otázka, zda spolupracovat s čs.-ými politickými kruhy a s vládou v tzv. aktivistické politice anebo zůstat v opozici. Maďarští členové čs-ých stran a levicově orientovaní politici se rozhodli zpravidla pro první řešení, představitelé maďarských stran spíše pro druhé. [8a, 27-31] Situace se částečně změnila tehdy, když po abdikci Masaryka z funkce prezidenta se zdálo, že Beneš ke svému zvolení bude potřebovat i hlasy maďarských poslanců. 15. XII. 1935 proto požádal Esterházyho o schůzku a za podporu své osoby slíbil Maďarům splnění jejich požadavků shrnutém v memorandu v 18 bodech. [8a, 32-34] Podruhé se setkali 11. IX. 1936 v Topolčiankách, kdy Beneš nabídl Esterházymu ministerské křeslo. On však to vázal přijetím rozpočtových podpor maďarským institucím podle percentuálního poměru maďarského obyvatelstva v blízké parlamentní rozpravě, poněvadž ze slibů prvního setkání do té doby nebylo nic splněno. Maďarské požadavky a návrhy nebyly nikdy akceptované. K tomu se váže i jedno z nejvýznamnějších parlamentních vystoupení Esterházyho o neutěšitelném stavu maďarského etnika, jeho školství a kultury v Čs., jež zaznělo též v rozpravě k rozpočtu v příštím roce - 19. XI. 1937. [3, 6-10; 8a, 298-305]
Esterházy netajil svůj kritický až odmítavý postoj k čs-ému státu. Prostor pro takové vystupování mu umožnily navzdory nedostatkům přece jen dost liberální politické poměry parlamentní demokracie I. ČSR, které i plně využil. (O tom, že tyto poměry přece jen nebyly ve všem ideální, svědčí dílo druhé nejvýznamnější postavy meziválečné maďarské politiky a kultury v ČSR, levicového žurnalisty Zoltána Fábryho (1897-1970), který později pochopil a vysoce hodnotil i Esterházyho. [5a,b] Maďarští politici a jejich strany byli za svou kritiku a revizionistický postoj často předmětem útoků úřadů, jejich tisk byl cenzurován, Esterházy byl též několikrát zatčen. [8a, 22]
Esterházy neskrýval ani svůj konečný cíl, jež sledoval: revizi daného status quo mírovou cestou, výlučně na základě platných zákonů a mezinárodních smlouv. [8a, 21] V těchto mezích podporoval i požadavek autonomie Slovenska a Podkarpatska v naději, že se takto zlepší i situace maďarského etnika. V květnu 1938 došlo k setkání mezi maďarským ministrem zahraničních věcí Kálmánom Kányou a vůdcem nejsilnější politické síly na Slovensku, Slovenské národní strany, Jozefem Tisou, který vyjádřil možnost státního spojení Slovenska s Maďarskem po splnění určitých podmínek, které formuloval i písemně. Slováci jednali o této otázce i s Polskem, které požádali o garantování jejich plánovaného vztahu s Maďarskem. V rámci těchto jednání se setkal s polským ministrem zahraničných věcí Beckem i Esterházy a jako soukromá osoba vyjádřil svůj názor o možnosti a podmínkách zmíněného spojení. [8a, 65-68;8b, 80; 2, 22]
Na podzim roku 1938 běh událostí ve vnitřní i mezinárodní scéně nabral na rychlosti. Sudetoněmecká strana radikalizovala své požadavky i metody boje, a Němci chtěli přimět i maďarské strany, aby se připojili k jejich boji. Esterházy to odmítl a nabádal maďarské obyvatelstvo ke klidu, a z této strany ani nedošlo k žádným demonstratívním a násilným akcím proti republice jako tomu bylo u henleinovců i hlinkovců. [7, 45, 48; 8a, 77; 15, 109]
Po mnichovské dohodě - diktátě (pro Čechy, podobně jako to bylo v případě Trianonu pro Maďary) 9. X. 1938 začali se jednání i o hranicích mezi Maďarskem a Čs-em, na nichž se dvě strany nemohly dohodnout a požádaly proto o arbitráž Německo a Itálii, jíž výsledkem byl návrat většiny Maďary obývaného území k Maďarsku, ale i některých slovenských oblastí, což pak vedlo k dalším konfliktům, což byl také pravděpodobně záměrem hitlerovského Německa, které chtělo postavit tyto dva státy proti sobě. [13, 6]
Esterházy nebyl spokojen ani s průběhem jednání, ani s jejich výsledkem. Vyzval Maďarsko, aby i jednostranně vrátilo území obývané Slováky, a prohlásil, že zůstane na Slovensku, aby hájil zájmy tamní asi 70 000-ové maďarské menšiny. [8a,83; 15, 109]
Po zániku takového umělého útvaru, za jakou považoval Čs, vznik Slov.-ého státu, navzdory okolnostem, v kterých se to odehrálo, a poměrem, které v ní vládli, Esterházy hodnotil kladně. Po svém kooptování do slov. parlamentu jako jediného politického představitele maďarské menšiny pokračoval v boji za její práva a pokračoval zároveň i v kritice, teď již představitelů slov. klerofašistického režimu, kteří přijímali nekřesťanské a nelidské zákony a protestoval také proti bezprávím a ukrutnostem spáchaným Hlinkovou gardou. [8a, 119-120, 305-317]
Situace maďarského obyvatelstva oproti předchozím očekáváním se v samostatném Slov.-u zhoršila i v porovnání se stavem v bývalé ČSR. Řešení jeho problémů slov. vláda spojovala na základě principu reciprocity se stavem slov. obyvatelstva v Maďarsku. [8a, 320-321] Esterházy se proto často snažil intervenovat i v prospěch Slováků v Maďarsku u budapešťské vlády a zprostředkovat mezi dvěma vládami. [8a, 317-320] Odsuzoval agresivní, násilné akce nesnášenlivosti na obou stranách. Nebylo to v rozporu ani s jeho humánním, křesťanským postojem a cílem pracovat na smíření těchto “dvou vzájemně na sebe odkázaných národů se společným osudem”.
Slov. ministerstvo vnitra nejprve nepovolilo činnost Maďarské strany a zaregistrovalo ji až koncem roku 1941. Do té doby byly zakázány i maďarské kulturní organizace a s jedinou výjimkou i maďarský tisk (Esti Újság zakázali koncem r. 1941), na denním pořádku bylo bezpráví páchané na Maďarech, jejich propouštění ze zaměstnání ap. [7, 40-48] Esterházy vystupoval v parlamentě nejen proti těmto akcím, ale i proti křivdám páchaným jinde. Byl sice za právní omezení hospodářského vlivu Židů, ale kritizoval jejich pronásledování. 17. V. 1940 protestoval proti internačním táborům všeobecně a konkrétně proti ilavskému koncentráku. [8a, 130] Jako jediný člen slov. parlamentu nehlasoval 15. května 1942 pro deportaci Židů. Tento jeho postoj a čin je možné bagatelizovat - jak to dělají někteří slovenští historici -, jedno je však jisté: v té době měl nesmírný význam. [8a, 183-186]
Vypuknutí války prožíval Esterházy tragicky, vždyť ho rodinné svazky pojily s Polskem, nicméně vyzýval k zachování klidu a vzájemné lásky a pomáhal polským utečencům dostat se do Maďarska, kde většina z nich našla s jeho pomocí útočiště. Na počátku války proti Sovětskému svazu vyzýval sice k podpoře boje proti komunistickému Rusku, v němž viděl nebezpečí pro evropské národy a kulturu, od roku 1943 však nabyl u něho i v této otázce převahy pacifistický postoj, i když zůstal antikomunistou. [7, 57-59] Podobně se stavěl Esterházy i k nacistickým a fašistickým činitelům, u kterých byl neoblíben. [8a, 67-68, 109, 173]
J. Esterházy dík své konzervativnímu humanisticko-křesťanskému stanovisku nikdy nesešel z cesty zákonnosti a humanitní morálky (i když z dnešního hlediska je to již problematické kvůli protižidovským zákonům a podpory války proti ZSSR). Nikdy se nesblížil s nacistickou ideologií, a i když musel jednat s nacistickými činiteli, vždy stál pevně na svém křesťansko-sociálním stanovisku. [8b, 78] Měl velké zásluhy na tom, že ani Maďarská strana se nepodvolila nacistické ideologii, naopak: stala se útočištěm protifašisticky zaměřených lidí bez ohledu na národnost či ideologii. Zasloužil se také na tom, že Maďaři se nezúčastnili protižidovských akcích. On sám i jeho rodina ukrývali v Slov.-ém státě i během války Židy a Čechy a pomáhali jim dostat se přes Maďarsko dále do zahraničí. [8a, 186-192; 4, 125-142]
Esterházyho postojům se dostalo i širší publicity - prostřednictvím maďarských deníků, jako byly stranický orgán Esti Újság do svého zákazu koncem roku 1941 a Magyar Hírlap do konce roku 1944. V jejich redakci pracovali levicoví žurnalisté Rezső Peéry (1910-1977) a Rezső Szalatnai (1904-1977), kteří se v této době stali blízkými spolupracovníky Esterházyho. Oba deníky byly redigovány v křesťansko-humanitním duchu a zůstaly jedinými protifašistickými orgány v období Slov. státu, za což také často byly napadány deníky Hlinkovy strany Slovák a Gardista a německým Grenzbote.
V létě 1944 zbavili Esterházyho jeho poslanecké imunity a pak i poslaneckého křesla pod směšnou záminkou: na základě žertovného - anebo spíše “žertovského (vzpomeňme na román Milana Kundery) - výroku, který prohodil předchozí rok na nádraží v Popradě v souvislosti s jedním rychlíkem, totiž že "je to obyčejný podfuk jako všechno v tomhle státě”. [8a, 204-205]
Jeho manželka a obe jejich děti, Alice a János, koncem války utekli do Maďarska, sestra Lujza uprchla před pronásledováním Maďarů v poválečném Čs do Francie. [4, 153-184] Esterházyho se jeho přátelé marně snažili přesvědčit, aby se dal na útěk: řekl, že se nemá čeho bát a také nechce mít nic společného s nacisty, nechce s nimi ani utíkat (jenže nepředpokládal, že ti, kteří přicházejí, jsou prakticky též nacisté, jen v jiném hávu), a navíc říkal, že by ani nedovedl opustit rodnou zem, kde má své místo a svou úlohu. [4, 109] Vyrovnal se s Bohem a zůstal. Ukrýval se jen před maďarskými nacisty šípového kříže a před gestapem. [8a, 217]
Po roce 1945 by novým mocnárům mohl Esterházy znova překážet: tentokrát v připravovaných nehumánních akcích proti maďarské menšině, odsouzené na základě principu kolektivní viny, které se v mnohém podobají i nedávným etnickým čistkám na Balkáně, popřípadě je můžeme považovat za pokračování nacistických metod. [4, 153-184; 15, 115-150] Gustáv Husák, u kterého se Esterházy dobrovolně přihlásil s návrhem na spolupráci, jej proto nechal zatknout a vydat sovetským jednotkám, které ho odvezly do Svazu, kde byl v roce 1946 odsouzen na deset let do gulagu. V roce 1947 ho odsoudili i v Čs. v nepřítomnosti k trestu smrti. “Vždyť byl Maďar”, jak poznamenal předseda Nejvyššího soudu Igor Daxner na otázku, proč tak přísný trest. [8a, 231] Znovu jeden “žertovský” anebo čertovský monstrproces. Obvinili ho z rozvracení republiky, podpory nacistického Německa a horthyovského Maďarska a z poškození Sovětského svazu, z účasti na vypovězení války proti Sovětskému svazu a z kolaborantství a přisluhovačství fašistickému režimu. Slov. národní soud ho za účasti tak významných osobností, jako byli Andrej Bagar, Jan Demian a Vojtech Petráš, kteří byli přísedícími, odsoudil během několika minut, přičemž neakceptoval ani jediný argument obhajoby. Obžaloba byla 16-stránková, z toho 14 stran bylo věnováno pouze nenávistnému líčení úlohy Maďarska ve válce. [8a, 229-231] Zoltán Fábry k tomu poznamenává: “Ne nadarmo bylo Slovensko pro Führera vzorným státem. Překonalo teď i svého mistra.” [8a, 233]
Čs. pak - konkrétně V. Clementis - požádalo Sovětský svaz o vydání Esterházyho. Došlo k nemu až v roce 1949, protože predtím byl tak zesláblý, že by nevydržel cestu “domů”. V Čs. byl na žádost vlastní a sestry Márie Klementem Gottwaldem omilostěn - trest mu byl změněn na doživotí v podobných podmínkách jaké panovali v sovětských táborech. [8a, 234-240]
János Esterházy zemřel l 8. III. 1957 ve evěznici v Mírově nedaleko Olomouce, podle ohledacího listu na tuberkulózu. [9] Jeho mrtvolu a pak urnu s jeho pozůstatky věznice a úřady na vyšší příkaz odmítli i vydat rodině a donedávna byly ztraceny. [4, 229-30]
Z politických událostí po smrti Jánose Esterházyho v krátkosti jen tolik, že maďarské strany na Slovensku ho na podzim roku 1991 společně e navrhly na posmrtné udelení ceny T. G. Masaryka, jíž zprezident Václav Havel odměňoval nekterých z těch, kteří prokázali skutečně e demokratický postoj j kdykoliv v době existence Čs. republiky. V Slov. národní radě z navrhnutých jméno J. Esterházyho bylo druhé v pořadí podle počtu získaných hlasů. Za znemožnění vyznamenání a pak i proti rehabilitaci se vehementně zasadil slovenský yhistorik známý svými protimaďarskými projevy yL. Deák. [8b, 77-91] Prezident Havel prý nechtěl mít další konflikt se Slováky kvůli “jednomu odsouzenému Maďarovi” a vyškrtl Esterházyho z kandidátů na cenu s tím, že její udělení mu bude emožné po jeho rehabilitaci.
Poté, co zmíněné vyznamenání dostali i tací, jejichž “skutečně” a ne většinově demokratický postoj je přinejmenším zpochybnitelný, maďarské strany a dcéra Jánose Esterházyho, Alice Esterházy - Malfatti žijící v Itálii odmítli i jeho případné pozdější převzetí.
Slov. rehabilitační proces vedl Peter Samko, který byl sudcem i procesu proti Miklósovi Duraymu za rozvracení republiky v 80-ých letech a který na základě hodnocení historiků L. Deáka a Ivana Kameneca ze Slov. akademie věd potvrdil platnost t někdejšího rozsudku a rehabilitaci zamítl. Slov. éúřady na základě tohoto rozsudku do dnešních dnů neumožňují uctění památky Jánose Esterházyho. [8b, 93]
Mezitím Generální prokuratura Ruské federace na základě zákona o rehabilitaci obětí politických represí z 18. X. 1991 J. Esterházyho rehabilitovala z obvinění z fašismu 21. I. 1993, o čemž Ministerstvo zahraničních věcí RF informovalo velvyslanectví MR v Moskvě. [11] V SR se situace nezměnila do dnešních dnů.
Většina těch Maďarů, kteří ho znají, považuje Jánose Esterházyho za mučedníka maďarské menšiny na Slov., za člověka, který udělal, co mohl v jedné nelidské době - v protinárodnostních a protilidských systémech, ,a to nejen pro své, , pro svou národnost, ale pro všechny, kteří byli v nouzi, a který pracoval pro smíření národů Střední íEvropy - především těch, , které mu byly nejbližší: Maďarů a Slováků, kdo určitě nebyl bez viny, , ale dokázal se e ponaučit ze svých chyb a s čistým svědomím zůstal lna svém místě a stal se obětí jednoho ošovinistického režimu, pod kterým trpěly statisíce a umíraly stovky - když ne e tisíce - nevinných lidí. Nezaujaté poznání života a osudu tohoto člověka může pomoct lépe chápat i dnes toho druhého, čímž jsme všichni pro ostatní.
PRAMENY - LITERATURA:
2. DEÁK, Ladislav: Politický profil jJánosa Esterházyho, Blava 1995
3. ESTERHÁZY János: Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben, Pozsony /Blava 1992
4. ESTERHÁZY Lujza: : Szívek az ár ellen (z francouzského originálu v rukopise Coeurs affrontes), Budapest 1991
5a FÁBRY Zoltán: A vádlott megszólal, in: Merre vagy Európa - Kisebbségek a vádlottak padján, Pozsony - Blava 1991
b - Üresjárat 1945-1948 - Napló a jogfosztottság éveiből, Budapest - Pozsony /Blava 1991
6. KAPLAN, Karel: Pravda o Československu - 1945-1948, Praha 1990
8a MOLNÁR Imre: Esterházy János, Dunaszerdahely, 1997
b - Az Esterházy-dosszié, Limes 1995/3, Tatabánya, s. 75-94
9. Ohledací í list, kopie, ,FORUM INSTITUTE BIBLIOTHECA HUNGARICA SOMORJA /Šamorín, SZABÓ Rudolf /Rezső: Esterházy János - a rehabilitációs per dokumentumai
10. PEÉRY REZSŐ: : Requiem egy országrészért, Pozsony /Blava, 1993
11. Potvzení í o o rehabilitaci, kopie, FORUM M INSTITUTE BIBLIOTHECA HUNGARICA SOMORJA - tamtéž
12. S. FORGON Szilvia: “Őszintén szerette ezt a népet”, Vasárnap 1993. IV. 13. (Pozsony /Blava), s. 4
13. SZENT-IVÁNY Gábor: Gróf Esterházy János, překlad v rukopise, kopie, FORUM INSTITUTE BIBLIOTHECA HUNGARICA SOMORJA
14. TURCZEL Lajos: Eszterházy János, a politikus és az ember, Hét - Pozsony /Blava, roč. 37 (1991), č. 17-8, s. 12-13
15. VÍGH Károly: A szlovákiai magyarság sorsa, Budapest
Odznělo na medzinárodní konferenci Úloha osobností v dějinách politických stran na území českých zemí a Československa v 19. a 20. století, konané v Olomouci 19-20. října /okt.) 1999, kterou organizovala Katedra politologie a evropských studií FF Univerzity Palackého spolu s Historickým ústavem Akademie věd ČR v Praze a Historickým ústavem FF Masarykovy univerzity v Olomouci
a če tört'nsz szakv'lm'nyező Jarosl Valnta nyh'nek nyilvánítá strházy 47s halos ítit a 0ssé nyilvánítási k'rlm kudarcra van ít'lve távollétébn in contumaciam hal népbírósi redistribúcs pr fllebezsnek nics hyi Sim Wisnthal bécsi ž holoc dokus köz. vezető k'ré Alois Mock külügyr Já Čarnogurský igazügyit 1 Ed Kukan lfogadott végzs Fr Mikko mlékplakettet kapa Csáky Pá minlnök hyetts bizalmatl mindn népcsopnak = bánásmódot garantáló St. Grmain-i xződs assimil bolvasztás tlepsfalvak iskbezárások cnzúr.. önrndlkezs s népszava csa 38 őszétő retroaktív adótörv a Népszöv Ligák 32 bécsi kongán Josip Wilfan szívrohamot kap strház cs kritján
Odznělo na medzinárodní konferenci Úloha osobností v dějinách politických stran na území českých zemí a Československa v 19. a 20. století, konané v Olomouci 19-20. října /okt.) 1999, kterou organizovala Katedra politologie a evropských studií FF Univerzity Palackého spolu s Historickým ústavem Akademie věd ČR v Praze a Historickým ústavem FF Masarykovy univerzity v Olomouci
a če tört'nsz szakv'lm'nyező Jarosl Valnta nyh'nek nyilvánítá strházy 47s halos ítit a 0ssé nyilvánítási k'rlm kudarcra van ít'lve távollétébn in contumaciam hal népbírósi redistribúcs pr fllebezsnek nics hyi Sim Wisnthal bécsi ž holoc dokus köz. vezető k'ré Alois Mock külügyr Já Čarnogurský igazügyit 1 Ed Kukan lfogadott végzs Fr Mikko mlékplakettet kapa Csáky Pá minlnök hyetts bizalmatl mindn népcsopnak = bánásmódot garantáló St. Grmain-i xződs assimil bolvasztás tlepsfalvak iskbezárások cnzúr.. önrndlkezs s népszava csa 38 őszétő retroaktív adótörv a Népszöv Ligák 32 bécsi kongán Josip Wilfan szívrohamot kap strház cs kritján
+ Kegyelem életfogytig - E. J. szenvedéstörténetinek dokumentumai - Mycielskiné Esterházy Mária följegyzési (xk.: Molnár I.), Magy 1háztörténeti Enciklopédia Munkaköz, Bp '8
* 56 Ság 4 gyer: Mint fészekbő kizavart madar - A hontls évinek ira, "Hazahívott a szülőföd - dokok a deportálásáról 45-53, Deáki 2, Boldog Jerzy Popieluszko METEM Szeg 1o - Omilosteny na smrt, Méry Ratio 1o - T lif a martyrdom o J 11 E J éle s mártírhala M Közlöny Lap- s Kkiadó Bp 13 (Nemzeti Ktár 9. - M hősök 447 old. '14 IX 6 - Mil Hodza igyekeze semlgesítni E tevit. A c minenök közvetl Eho fordut 95) 38 márc 1o-én Tal 1o1) 39 hiv 61 737 m marad, Poba 16e5 12,93%, Nin 13 982 15,33% 119) a cenzúr fekvel festé le z íróasztalán álló m zászlót 151) pképe Teleki Pá 183) 41 jún 23án S belépe a Szu ci hábba (Mo 27én. Kl1man Lázár kassi főrabb tanústétele zsmentő 261) partizánfölkelés 296-7) anyós. terv: 22-4. köt: Bánffy Mik Erd tril - +számláltattál., híjával találtatál., Drbokra szaggattatol.. mi lett J fiával? - a M Hírlap obj a fölkelésről. 2o4-5:
uz: "Sem gyűltel, se Fszakka Kecskés Lá Társ, Kom 8 - http://www.klt.hu/palyazatok/esterhazy.pdf
Moln Im z igs szabdá tsz Bodog Jrzy Pop le mártírpap 'lte s hala M 1háztörti nc Wköz s.. '14 (2. Csámpai Ottól véve '24 V 25 Abodok szép láír
* 56 Ság 4 gyer: Mint fészekbő kizavart madar - A hontls évinek ira, "Hazahívott a szülőföd - dokok a deportálásáról 45-53, Deáki 2, Boldog Jerzy Popieluszko METEM Szeg 1o - Omilosteny na smrt, Méry Ratio 1o - T lif a martyrdom o J 11 E J éle s mártírhala M Közlöny Lap- s Kkiadó Bp 13 (Nemzeti Ktár 9. - M hősök 447 old. '14 IX 6 - Mil Hodza igyekeze semlgesítni E tevit. A c minenök közvetl Eho fordut 95) 38 márc 1o-én Tal 1o1) 39 hiv 61 737 m marad, Poba 16e5 12,93%, Nin 13 982 15,33% 119) a cenzúr fekvel festé le z íróasztalán álló m zászlót 151) pképe Teleki Pá 183) 41 jún 23án S belépe a Szu ci hábba (Mo 27én. Kl1man Lázár kassi főrabb tanústétele zsmentő 261) partizánfölkelés 296-7) anyós. terv: 22-4. köt: Bánffy Mik Erd tril - +számláltattál., híjával találtatál., Drbokra szaggattatol.. mi lett J fiával? - a M Hírlap obj a fölkelésről. 2o4-5:
uz: "Sem gyűltel, se Fszakka Kecskés Lá Társ, Kom 8 - http://www.klt.hu/palyazatok/esterhazy.pdf
Moln Im z igs szabdá tsz Bodog Jrzy Pop le mártírpap 'lte s hala M 1háztörti nc Wköz s.. '14 (2. Csámpai Ottól véve '24 V 25 Abodok szép láír
I Janek J E v histi stredových Eu - Histcká revue XXIII évf 3/'12, p 46- Z Fábry po uverejnení rozsudku písal: Je to vyslovene vražda, ale sudcovia zatial nevedia, že zároveň aj samo-. Sl národ, sl antifašizm týmto rozsudkom vyriekok na sebou mravný ortieľ 5o) po 12 rokov väzenia. 15. máj 94, keď hlasoval proti tzv Židovskému kódexu - Pamätný deň Mov na Sl - Marie Mycielksá - do hromadného hrobu '65 )
A gót terem gyászos fényibe gyülekező rémültek néznek a misekönyvbe
A Sátán-papnak, ki misét celebrál, a stólája korbács, s a lila karing alatt vitriolos palack
s a mozsarakbul kéngőz gomolyg veres kámzsája felé az 1. lovagnak - lám e Hóhér Fenség
Az állami lobogón az embléma nyaktiló, s a szögesdrót dögöktől bűzlik
hollócsapat fészkel e vidéken s a Nép uralja Hóhér-Mesterét
A király a Sátán előtt térdel, jogart remél, s a platán alatt a csőcselék
Bölcsek Tanácsát akasztja, s az eretnek tömeg, ujjongva örül, hogy Hóhér Fenség az 1. lovag
Az uccasarkon a gyilkos prédikál erkölcsről, s a börtönök kapui előtt őrök posztolnak
s a katonai páncélon fekete fölirat hirdeti, hogy Hóhér Fenség az 1. a lovagok közt
A kormánypalota előtt a gijotinos zászló. A gyerekek szeretik a fagyis ostyát
A bírák haragudtak rájuk, s halálra ítélék a gyerekeknek a fagyiárust
Szörnyű volt ez az állam, látnod kölle, hogy tilták az írást, s tilták a dalt
s +' ez is kevés volt: Gyerekeknek parancsolák imádkozni úgy, ahogy Hóhér Fenség kíváná
Vigyorgva látá a Sátán ki-ki osztáyrészit: Fiú gyűlölé apját, testvérinek árta a testvér
s csak Halálfejes lepke szálldos oy ország fölött, hun a tompaagyúk közt - HÓHÉR Fenség úr
(K. Kryl '68as legendás cse énekes dala /szövegi
1 kom pártkong képivel, hun z Esterházyt halálnak adó náci szövegel
Karel Kryl: Veličenstvo kat
kupčíci vyděšení hledí do misálů
a houfec mordýřů si žádá požehnání
Vždyť prvním z rytířů je veličenstvo Kat
(- na komunist. kongresu řečnící nacionalista
dal smrti i Jánoše Esterházyho
V ponurém osvětlení gotického sálukupčíci vyděšení hledí do misálů
a houfec mordýřů si žádá požehnání
Vždyť prvním z rytířů je veličenstvo Kat
Kněz - Ďábel, co mši slouží, z oprátky má štólu
Pod fialovou komží láhev vitriolu
Pach síry z hmoždířů se valí k rudé kápi prvního z rytířů
Hle - veličenstvo Kat
Pod fialovou komží láhev vitriolu
Pach síry z hmoždířů se valí k rudé kápi prvního z rytířů
Hle - veličenstvo Kat
Na korouhvi státu je emblém s gilotinou
Z ostnatého drátu páchne to shnilotinou
V kraji hnízdí hejno krkavčí
Lidu vládne Mistr Popravčí
Z ostnatého drátu páchne to shnilotinou
V kraji hnízdí hejno krkavčí
Lidu vládne Mistr Popravčí
Král klečí před Satanem
Na žezlo se těší
A lůza pod platanem Radu Moudrých věší
a zástup kacířů se raduje a jásá
že prvním z rytířů je veličenstvo Kat
Na žezlo se těší
A lůza pod platanem Radu Moudrých věší
a zástup kacířů se raduje a jásá
že prvním z rytířů je veličenstvo Kat
Na rohu ulice vrah o morálce káže
Před vraty věznice se procházejí stráže
Z vojenských pancířů vstříc černý nápis hlásá,
že prvním z rytířů je veličenstvo Kat
Před vraty věznice se procházejí stráže
Z vojenských pancířů vstříc černý nápis hlásá,
že prvním z rytířů je veličenstvo Kat
Nad palácem vlády ční prapor s gilotinou
Děti mají rády kornouty se zmrzlinou
Soudcové se na ně zlobili
Zmrzlináře dětem zabili
Děti mají rády kornouty se zmrzlinou
Soudcové se na ně zlobili
Zmrzlináře dětem zabili
Byl hrozný tento stát, když musel jsi se dívat
jak zakázali psát a zakázali zpívat
a bylo jim to málo
Poručili dětem modlit se
jak si přálo veličenstvo Kat
S úšklebkem Ďábel viděl pro každého podíljak zakázali psát a zakázali zpívat
a bylo jim to máloPoručili dětem modlit se
jak si přálo veličenstvo Kat
Syn otce nenáviděl
Bratr bratru škodil
Jen motýl Smrtihlav se nad tou zemí vznáší,
kde v kruhu tupých hlav dlí - veličenstvo KAT
a Jan Palach-tér a Mánes/z nemzeti romantikus föstőrül elnevezett Moldva-hídrul
a tér a mai nevit az orosz +szállás elleni tiltakozásul '69 elejin magát a Vencel tér tetejin elégető bölcsészhallgatórul kapta, a coc alatt a Vöröskatonák tere nevet viselé, a képen balra a Rudolfínum, hun hangversenyeket tartnak, szembe a Károly Egyetem Bölcsészkara, a két épület közt a zsidó temető, balra a konzervatórium, a bölcsészkar mellett jobbra pedig az Óvárosi térre vezető Ponty ucca, minek végin Kafka szülőháza álla /rákattal nagyítható kép
Csoóri Sándor: A tűz bentlakó diákja
Jan Palach emlékére, aki 1969-ban Prágában fölgyújtotta magát
Körülcsavarja magát lángokkal,
mintha fázna,
ül a tűz belsejében, minthogyha otthon -
ül a tűz belsejében, minthogyha otthon -
pedig ezt a hazát most találja ki magának,
ezt a hazát el nem vehetik tőle:
vállából ágazik szét,
haja tövéből,
ágyék völgyében gyökerezik,
belül a húsban, fáradt lánytakarók pihenőhelyén,
minden forróságát most adja ki,
megszámlálhatatlanul sok halálát,
megszámlálhatatlanul sok gyönyörét,
lángoló kazal-szigetek vörös púpjaira most hág,
föl, a vészkijárat nélküli égboltig -
pattogva szólal meg bőre alól
a csont fuvola -
Tűz bentlakó diákja,
halál pilóta,
neved a rémségek neve világos nappal is,
neved világos név lámpátlan éjben is.
Bejegyzések
2 megjegyzés:
az az igazán bravúr, ahogy molnár iván írt Esterházy jánosról a magyar narancsban , nem szégyellné azt a cikket a nemzeti szlovák sajtó egyetlen ékköve se...
és ez az ember, az Új szó föszerkesztöje!!!!
kösz az infót. bizonyára +könnyíti ezzel a magyarok útját a szlovák nemzeti sajtóba. s bizonyára nincs egyedül, ha mindig az arra érdemesek kerülnek a megfelelő helyre.
Megjegyzés küldése