שָׁלוֹם עֲלֵיכֶם - Áléchem sálóm - Veletek is legyen béke!

Érsekújvártól keletre az udvardi templom előtt álló magyarüldözés emlékműve

a közös cél: az évezredes ellenség +fékezése, eltiprása

- kövesd a példát, nyújtsál T'is segítő kezet!

ha épp nem nagyon csökkenti kényelmed'

ja, s ha nem vo'na egyértelmű: az ellenség a magyarok, vagy a zsidók, vagy aki épp jól jön a bennünk fészkelő űr-döngnek

s hogy félreértés se essék: a fölvidéki magyarok "csak cigányok" - vö.: korkep 10/1/4/ az-etnikai-alapu-part-stigmaja, kórkép.sk/2010/1/12/beszél-tótul?

Cz. Gábor = Isten bajnoka - mégha sokan a pokolba kívánják is, én nem, mer' félő: még több ördögöt szabadítna ránk

a szilárdan hívő Jókai Anna verssoraira:

a költemény elolvasható a köv. "link" alatt: miért hiszek? sorozatban

Majd ezt mondják:

„Angyalait rendeli melléd, hogy vigyázzanak rád, bármerre is jársz.
Az Örökkévaló ügyeljen indulásodra és érkezésedre, ma és mindörökké!”

(Zsolt 91,11 és 121,8)

vö.: Ria - Béke Reátok!

s ő küldte Szabó Lőrinc-vers az új évre:

Szövetség

Ágaink egybecsavarodtak,

gyökereink összefogóztak,

árnyunkba utasok heveredtek,

lombunkból madarak szárnyrakeltek, –

magunknak mi már megmaradjunk,

másnak, egymásnak annyit adtunk,

annyit kinlódtunk és mulattunk,

hogy vígak, búsak, rosszak és jók,

lettünk egy kicsit már hasonlók.

Mikor a sors összeültetett, csemeték voltunk még, gyerekek, fiatal társak, szövetkezők, rosszabbak elől menekülők, játszottunk tündéri fuvolákkal, haragos, fekete trombitákkal, nem törődve senki fiával: elszakadók és összehajlók, valami titokban hasonlók.

Aztán nőttünk – Védett az isten, nincs fejsze, amely leterítsen, jöttek ránk fénylő fegyverekkel, mi álltunk hallgató sebekkel, s ki ellenünk tört, keze fonnyadt, szúrós tűzben csontja megolvadt, háza bedőlt, szeme kisorvadt, – s mi álltunk, két fa, virágba bomló, elrendelt csodához hasonló.

S ez biztat, ez, az érthetetlen. Mesében állunk, csoda-kertben, – s ha mese, a fának is lehet szive, zengünk is, ugy zeng a kettőnk hite, mint a harangok, ha vasárnap Kálvin lelkével nekiszállnak az illatos, napos határnak: jövőt zeng két hang, muzsikáló, szétlüktetve egybefonódó.

Kétszer-egy sors az isten előtt, szövetség nem lehet más se különb: hogy én mi vagyok, nem tudom, csak azt, hogy benned bizhatom: bármennyit sírtál, hadakoztál, jönne uj vihar, rámhajolnál, magad ellen is átkarolnál: egymásra fájva rászorulók, lettünk mindenkihez hasonlók.

Két fa, együtt, testvéri lombban,

egyek vagyunk sok fájdalomban,

örömökben és kényszerekben,

másképp tán élni is lehetetlen:

magunknak hát már megmaradjunk,

gyökereinkről ne szaladjunk,

tavaszban, őszben gyarapodjunk,

legyünk hívők, bátrak, kitartók:

az örök reményhez hasonlók.

Köszönettel