KülönbékeHa tudtam volna régen, amit
ma már tudok,
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok,
nem fütyörésznék most az utcán
ilyen vígan:
valószínűleg felkötöttem
volna magam.
Régen, mint az államok tékozló
más fiai,
azt hittem, lehet a világon
segíteni,
azt hittem, szép szó vagy erőszak
ér valamit
s az élet, ha sokan akarjuk,
megváltozik.
Minden szörnyűbb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken
az undorom,
egyre jobban bírom az évek
förtelmeit,
és az idő és a közöny már
fertőtlenít.
Mert fátylát sorra dobta minden,
egymásután,
s harminchárom életem ma átlát
minden szitán:
látom, sokkal több a mocsok, mint
az ifjúkor
sejteni bírta volna bennem
valamikor,
látom milyen rútúl becsapják
a baleket,
s hogy a balek azért balek, mert
mást nem tehet,
s hogy az ész az érdek rimája,
és hogy magát
sugaras hőssé a bitang is
hogy költi át,
s ha van is, kézen-közön elvész
az ideál,
és hogy nem hozhat egyetértést,
csak a halál, -
s mert mindez még csak nem is aljas,
nem szomorú,
a minden dolog apja valóban
a háború:
úgy nézzem elszát nyugalommal,
az életet,
mint reménytelen lepratábort
vagy harcteret.
Ha egyszerre tudok meg mindent,
hogy itt mi van,
egész biztosan felkötöttem
volna magam.
De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmesen:
különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,
ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok
s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.
'36
őz(bak /Capreolus capreolus
PiszkosságokSokszor elszörnyedek magamtól,
hogy egy-egy rossz óra alatt
mi minden megfordul fejemben,
mennyi förtelmes gondolat;
s ha visszanézek tíz-húsz évre,
bűnökre - mennyi tévedés! -
majdnem revolvert ad kezembe
a kései szégyenkezés.
És lassan mégis belenyugszom:
Ilyen voltam, hát mit tegyek?
Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
megváltoztatni nem lehet.
És ez a megváltoztathatatlan,
amit most már vállalni kell,
azzal vezekeltet a rosszért,
hogy sohase felejtem el;
de vigasztal is, jóra oktat:
szeretni, ami emberi -
piszkosságaimból tanultam
másoknak megbocsátani.
Szun Vu Kung lázadása
(nehány sor, az egész +tanál6ó a nyeten máshun is
..
Buddha ránézett, hosszan, szánakozva,
és felemelte lassan a kezét,
és megszólalt: - Te nyomorult majom,
te, te barbár ész- és erő-szörnyeteg,
azt hiszed, hogy míg fektelen hatalmad
harc s önzés fűti, lebírsz engemet?
Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből?
Nézz ide, nézd középső ujjamat:
"Itt jár Szun Vu Kung..." - itt van, ezt te írtad,
s nézd piszkod, itt a hüvelykem alatt! -
És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat,
kitől a Legfőbb Trón is reszketett,
látta, hogy minden erőnél erősebb
a türelem s a jóság, s megijedt
..
'35
Hazám, keresztény Európa, 1923, wiki
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése